Miskolci jogászélet, 1941 (17. évfolyam 1-10. szám)

1941 / 1. szám - Büntető igazságszolgáltatásunk az utolsó években és kríminalpolitikai teendőink

X Büntető igazságszolgáltatásunk az utolsó években és kríminalpolitikai teendőink Az utolsó évek rohanó eseményei hatásukat a közélet minden terén éreztették, érthető tehát, hogy egyik-másik irányban hatásuk alól a büntető igazságszolgáltatás sem tudta magát kivonni. Egyik­másik ilyen jelenségre, eredményre szeretnénk e helyütt rámutatni és egyben utalni arra is, hogy kriminalpolitikai szempontokból mi lenne legsürgősebb teendőnk. 1. A legutolsó évek legörvendetesebb eseménye: hazánk elszakí­tott területei egy részének visszakerülése akaratlanul is felveti azt a gondolatot, hogy vessünk pillantást az előbbi években ott, illetve Csonka-Magyarországon látható kriminális jelenségekre, vonjunk párhuzamot a jelenségek közt és igyekezzünk ezekből tanulságokat vonni. Sajnos, adatok e tekintetben csak régebbi időkből állanak ren­delkezésünkre, amennyiben Csehszlovákiából feldolgozható adatok csak bezárólag 1931-ig, Romániából pedig csak 1932-ig állanak ren­delkezésünkre. A későbbi évekre, ha vannak is bűnügyi statisztikai számok, azoknak további értékesítését a számításoknál okvetlenül szükséges újabb népszámlálási adatok hiánya akadályozza; ugyanez teszi lehetetlenné azt is, hogy Erdélynek román megszállás alatt volt és levő részeire külön számításokat végezhessünk. Szemlélődésünket nemcsak ez a tény, hanem még az is határok közé szorítja, hogy fő­ként a román bűnügyi statisztika csak kisebb számú kriminogen kö­rülményre vonatkozólag gyűjt adatokat. A kriminalitásnak általában való megítélésére vonatkozólag az általunk először 1931-ben és azóta is követett eljárást alkalmazzuk1), amely úgynevezett jellegzetes bűncselekmények kiválogatása segítsé­gével kísérel következtetéseket vonni az illető jogterület bűnözésére 1) Lásd erre vonatkozólag: Szerző: Kriminalstatistische und kriminalae­liologische Berichte, I. kötet, 1. füzet, Miskolc, 1939, 4. s köv. old. Ebből a mun­kából vannak véve a jelen dolgozatunkban 'i hazánk, Szlovákia és Románia kriminalitására vonatkozó összehasonlító statisztikai adatok is; lásd hazánkra vonatkozólag: 2. füzet. Miskolc, 1940, 7. s köv old.; Szlovákiára vonatkozólag: 10/12. füzet, Miskolc, 1941, 93. s köv. old.; Romániára vonatkozólag: 8—9. füzet, Miskolc, 1940, 83. s köv. old. 1

Next

/
Thumbnails
Contents