Miskolci jogászélet, 1941 (17. évfolyam 1-10. szám)

1941 / 9. szám - Az alkalmatlan kísérlet. (Folytatás)

lenségek alapján határoz a tervbe vett magatartásnak a bűncselekmény véghezvitelére való alkalmasságáról. Nem hagynak pedig kétséget azért, mert ha a közfelfogás ai tettesnek a tényállásra vonatkozó képzeteit tartaná irányadónak, akkor a magzatelhajtás kísérletére felhozott példákról eltekintve, nem tenne különbséget az egymással előbb szembe állított esetek közt, hanem ezekben kivétel nélkül a véletlenre vezetné vissza a tettes kudarcát. De megtudjuk a fentebb mondottakból azt is, hogy a közfelfogás a ler\ alkalmasságához a kiszemelt eszköznek, tárgynak és elkövetési helynek alkalmasságát követeli meg, alkalmas helynek azt a helyet tekintvén, ahol a kijelölt tárgy rendszerint lenni szokott, illetőleg személy elleni bűncselekményeknél azt, ahol a célpontul választott passzív alany az elkövetés idején előreláthatólag1 tartózkodni fog. Az eddigi fejtegetéseink összefoglalásaképen immár megállapíthatjuk, hogy valamely köznapi értelemben vett kísérlet vonatkozásában akkor beszél a közfelfogás a szándékolt eredmény véletlen elmaradásáról, ha a lettes elhatározásának időpontjából nézve, lehetségesnek tartja az eredmény bekövetkezését, ezen az állásponton pedig abban az esetben van, ha az elhatározás idején az emberi megismerés körébe eső összes jelenségek szem előtt tartásával úgy találja, hogy a tettes alkalmas eszközt, alkalmas tárgyat és alkalmas elkövetési helyet szemelt ki. Miként látjuk a közfelfogás az eredmény objektív lehetőségét tekinti a véletlenség komponenséül, minthogy pedig a jogban — amint azt a Kohléi' elméletére vonatkozó bírálatunk keretében már említettük — épen csakis az objektív lehetőség juthat szerephez, nem vitás, hogy a közfelfogás szerint büntetéstórdemlő kísérlet fogalma a jogban is használatos fogalmaikból tevődik össze. Ez a körülmény azonban még nem jogosít fel arra, hogy a kísérlet büntetőjogi fogalmát a közfelfogás álláspontjával összhangban határozzuk meg. Ilyen felfogást csak az vallhatna, aki nincsen tekintettel airra, hogy hogyan keletkeznék a közfelfogás ítéletei. Köztudomású, hogy a közfelfogás ítéletei irracionális úton jönnek létre, azok tehát az intuíción, ösztönökön s érzelmeken alapulnak és ezért nem feltétlenül helyesek. A jog pedig kizárólag az olyan ítéleteket veheti csak figyelembe, amelyeknek kétségbevonhatatlan helyessége logikai szempontból igazolható.06) Ebből okszerűen következik, hogy ai közfelfogás álláspontját csupán akkor fogadhatjuk el mértékadóul, ha be tudjuk bizonyítani annak helytállóságát is. Nézzük, tehát, hogy a bizonyításban álló logikai eljárással kimutatható-e a szóbanforgó értékítélet igazsága. A jogszabályok csak az olyan magatartáshoz fűzhetnek büntető szankciót, amelynek megbüntetését a büntetés által elérni kívánt célok szükségessé teszik. A büntetésnek, mint a metafizikai személyiséget érő reakciónak célja a jövőre tekintve a generális prevenció, a jelenre tekintve a társadalom megnyugtatása.57) Ez a két szempont a kísérlet büntetés alá helyezésének indoka is. 56) Lásd Schwinge: Irrationalismus und Ganzheitsbetrachtung in derdeutschen Rechtswissenschaft (1938) 3., 4., 20. és 28. I. 57) Bálás P. Elemér: Heller Erik: A magyar büntetőjog tankönyve. Általános rész, II. félkötet. (Különlenyomat a „Jog" 1938. V. évf. 7—10 számából 8. 1.) 141