Miskolci jogászélet, 1941 (17. évfolyam 1-10. szám)

1941 / 9. szám - Az alkalmatlan kísérlet. (Folytatás)

alatt önkénytelenül lép fel és egy célra való törekvést jelent. A célképzetét vizsgálatnak vetjük alá és más célképzetekkel hasonlítjuk össze, ez a fontolgatás. Amikor azután énünk az egyik célképzet mellett foglal állást és ennek elérése érdekében egy konkrét magatartásra szánja ei magát, már elhatározásról beszélünk.54) Az elhatározással jött létre tulajdonképen az addii.' csak alakulóban lévő akarat.55) Első tekintetre szinte magától értetődik, hogy az akarati cselekvés mozzanatai iközül a ikülső magatartás az az alap, amelyről nézve a közfelfogás a lehetőségi ítéletet magának megalkotja. A gondolkodás természetéből folyik ugyanis, hogy a szóbanforgó kérdéssel foglalkozó ember tudatában első pillanatban a Ikísérlet leggyakoribb megjelenési alakjjának, vagyis olyan változatának emlékképe merül fel, amelyben a tettes alkalmas eszközzel támad alkalmas tárgy ellen. Ilyenkor mindenik'! a véletlennek tulajdonítja az eredmény elmaradását, ahhoz pedig, hogy a szemlélő erre a megállapításra jusson, csupán a véghezvitel köznapi értelemben vett megkezdéséig kell visszamennie, mert innen nézve már lehetségesnek fog feltűnni az eredmény bekövetkezése. Kellő megfontolás után azonban csakhamar rájövünk a.rra, hogy ez a kézenfekvőnek látszó megoldás téves. Ez már egyetlen egy példa segítségével is kimutatható. Gondoljunk arra az esetre, amikor a tettes izgatottságában a mérget tartalmazó üveg helyett valamely veszélytelen anyaggal telt üvegei emel le a polcról és ennek az utóbbinak tartalmát keveri az általa láb alól eltenni szándékolt vetélytársának ételébe. Az, amit a tettes véghezvitt, kezdedettöl ftígva teljesen ártalmatlan volt. Már az okfolyamat megindulásának pillanatából szemlélve is ki volt tehát zárva a halálos eredmény beállása. És mégsem kétséges, hogy a közfelfogás a vetélytárs megmenekülését a szerencsés véletlennek tudja be, amivel egyúttal elárulja azt a nézetét, hogy a tényálladékszerű eredmény létrejövetelére az adott esetben is meg volt a lehetőség. De ha a közfelfogás ezen a nézeten van, az is nyilvánvaló, hogy a lehetőségre vonatkozó prognózis felállítása céljából nem a véghezvitel megkezdésének, hanem az akarati cselekvés valamely belső mozzanatának időpontjába helyezkedik vissza. Melyik hát ez a mozzanat? Bizonyos, hogy ez csakis az elhatározás lehet. A vágy és a fontolgatás szakában az ember még nem tudja, hogy mit fog cselekedni, ennélfogva ekkor még nincs mire alapítani az eredmény lehetőségének vizsgálatát. Ez a vizsgálat legkorábban abban a pillanatban válik időszerűvé, amelyben az érdekelt egyén már tisztában van azzal, hogy mily magatartást kövessen, amelyben tehát már készen áll előtte cselekményének terve. A terv megszületése pedig — és ezt tudjuk, — egyértelmű az elhatározással. Az elhatározás idejében a szemlélő akkor beszél az eredmény lehetőségéről, ha a tervbe vett külső magatartás alkalmasnak látszik a szándékolt bűncselekmény megvalósítására. Aki az elhatározás idejében és a terv ismeretében képzeli maga elé a várható fejleményeket, annak el kell ismernie, hogy a példaképen felhozott esetben csakugyan meg volt a lehetőség arra, hogy a méregkeverő cselekvőségét siker koronázza. Most ugyan már megkaptuk a feleletet arra, hogy az akarati cselekvés 54) Kornis: A pszihologia és logika elemei (1911) 97. és 102. 1. 55) Schopenhauer: Uber die Freiheit des Willens in den beiden Grunduroblemen der Ethik (idézve Klee: i. m. 13. 1.). 139