Miskolci jogászélet, 1941 (17. évfolyam 1-10. szám)

1941 / 9. szám - Az alkalmatlan kísérlet. (Folytatás)

hamisítási, hanem befejezett egy olyan hamisítást, amely az okirathamisításhoz megkövetelt egyik bűncselekményi ismérv hiánya bikából nem büntetheti. Mindebből az következik, hogy egyfelől pusztán a büntetlenséget élvező hiányos tényálladékkal állunk szemben abban az esetben, ha lényálladéki elemet képező olyan körülmények hiányoznak, amelyek a tettes cselekvőségével nem állanak kauzális vonatkozásban, másfelől, hogy kísérlet csakis akkor állapítható meg, amikor valamely törvényi tényálkidék megvalósítására irányuló szándék olyan tevékenységben testesült meg, amely a tényálladékszerü eredményt nem hozta létre. Ez az utóbbi tétel azonban nem jelenti cgyúital azt is, hogy az ily cselekvőség mindig büntetendő kísérlet. A továbbiakban tehát épen azokat a kritériumokat kell feltárni, amelyeknek meg kell lenniük ahhoz, hogy a cselekvőségek imént megvont körébe tartozó magatartás kísérletként legyen büntethető). Az álla/m a jogtárgyakon ejtendő sérelmet akarja távoltartani, ezért tiltja bizonyos eredmények előidézését. Nem kétséges tehát, hogy csakis azok a cselekmények büntethetők, amelyek alkalmasak a tiltott eredmények előidézésére. Hogy az alkalmasságot eldönthessük, figyelmen kívül kell hagyni az oikfolyamat számos konkrét feltélelét, mert különben mindig az derülne ki, hogy az eredményi létre nem hozó tevékenység az eredmény életre hívására alkalmatlan volt. De ha egyszer az absztrahálás módszerének alkalmazásához folyamodunk, minden kísérlet nyomban alkalmasnak tűnik fel előttünk, mihelyt épen csak attól a (körülménytől tekintünk el, amely azt alkalmatlanná tette. Ha pl. elvonatkoztatunk attól, hogy az adott esetben a használt fegyver nem volt megtöltve, vagy hogy a magzatelhajtás céljára igénybe vett eszköz alkalmatlan volt, az eredmény bekövetkezésének! nincsen többé akadálya. A absztrakciónak ez az útja tehát nem vezethet célhoz. És nem jutunk ide akkor sem, ha azt az önkényes módszert választjuk, amely szerint az absztrakciót az akadály felismerhetetlenségétől kell függővé tenni. Hiszen nem az a fontos, hogy az eszköz alkalmatlansága fel volt-e ismerhető, hanem az, hogy arról a tettes nem tudott. Minden kísérletnek tévedés* az alapja. És így önként merül fel a kérdés, szabad-e ezt a tévedést számításon kívül hagynunk? Szabad-e a kifejtett magatartás potenciális kauzalitását azokra a képzetekre való tekintet nélkül értékelnünk, amelyek a tettesben az okfolyamat feltételeiről támadtak. Egyszóval szabad-e objektív alapon generalizálnunk? A felelet csakis tagadó lehet. A jogi normák az emberi akarathoz fordulnak. Rendeltetésük, hogy tilalmazzák azokat a magatartásokat, amelyek bizonyos eredmények előidézésérc alkalmasak. Hogy ily tulajdonsággal rendelkezik-e a magatartás, azt minden egyes esetben első sorban a tettesnek kell elbírálnia mielőtt cselekvéséhez fog. A törvényhozó abban a tényben, hogy a büntetést nem az eredmény bekövetkezésétől teszi függővé, félreérthetetlenül kifejezésre juttatja, hogy a büntetés kimondásának szempontjából nem a cselekmény objektív jellegét, hanem azokat a képzeteket tekinti irányadóiknak, amelyeik alapján a tettes magatartását okozatosnak tartotta. Ennélfogva annak megítélésénél, hogy a tevékenység pillanatában fennforgott-e az eredmény bekövetkezésének lehetősége, egyedül és kizárólag az a kép vehető csak alapul, amelyet a lettes magának ebben az időpontban az őt környező világról alkotott. Ennek a képnek, nem pedig a valóban létező 136