Miskolci jogászélet, 1941 (17. évfolyam 1-10. szám)

1941 / 9. szám - Az alkalmatlan kísérlet. (Folytatás)

dott,4j) akit azután ebbeli felfogásában az írók egész sora követett.46) A vizsgálat tárgyává teendő elmélet plasztikus kifejtését azonban csak azoknak a szerzőknek műveiben találjuk meg, akik' az okozatosság problematikájában is az adekvát tanhoz szegődtek.47) Mindezek a tudósok, épúgy mint az objeküvisták, azzal vezetik be fejtegetéseiket, hogy a büntetőjogi kísérlet fogalma alá csalk! az eredmény előidézésére alkalmas, vagyis a jogtárgyakat veszélyeztető cselekmények vonhatók A veszélyesség kérdését azonban — és itt már elágazik útjuk az objeküvisták által járt úttól — nem objektív alapon, hanem az adekvát tan elveinek alkalmazásával döntik el. Alapvető tételük, hogy az a cselekvőség veszélyei, amely a szándékolt eredmény adekvát feltétek'. Ezzel kapcsolatban nagy nyomatékkal hangsúlyozzák, hogy álláspontjukat nem erőtlenírheli meg az a körülmény, hogy a kísérlet szakában megrekedt cselekmény eredményt nem hoz létre, mert szerintük az adekvát oki iniröség füg^tlen a lói. vijjon az eredmény bekövetkezett-e vagy sem, a lényeges csupán az, hogy a magatartás olyan 'egyen, amilyenből az eredmény tapasztalat szerint elő szokott állani.48) A cselekvőség szóbanforgó kauzális értékét az irányadóul elfogadott okozatossági tan nyomán csakis utólagos prognózis útján tartják megállapíthatnak. A prognózisnak ez a módja annyit jelent, hogy mindig ex ante. azaz a tevékenység pillanatába visszahelyezkedve kell ítéletet mondani a tevékenységnek az eredmény előidézésére való alkalmassága felől és ezt az ítéletei a kérdéses időpontban általában felismerhető körülményekre, valamint az c felismerés körén kívül eső azokra a momentumokra kell alapítani, amelyek ugyancsak ebben az időpontban a tettes előtt ismeretesek voltak. Ha azután akár az általában felismerhető, akár a tettes előtt ismeretes körülmények általános tapasztalati tudás szerint az eredmény lehetőségét magukban hordozzák, a cselekvőség a célba vett eredmény adekvát feltételéül minősül és ehhez képest büntetőjogi szempontból kísérletté válik. Ennek az elméletnek lényegére élesen világítanak rá a teória jelenkori legnevesebb védelmezőjének, Weber bonni professzornak következő szavai: ,,Es kommt nicht darauf an, was ein Mittel oder was ein Angriffsgegenstand in Wirklichkeit ist, sondern wofür es im Augenblick der Tat nach vernünftigem Urteil gehaiten wird, um den Versuch als strafwürdig oder nicht strafwürdig erscheinen zu lassen."49) Az előadottakból kifolyólag az adekvát okozatossági tant értékesítő elmélet képviselői pl. a magzatelhajtásra szolgáló szernek teherben nem levő nő által való használatát csak abban az esetben nem minősítik büntetendő cselekménynek, ha az elkövetési tárgy hiánya a cselekvőség véghezvitelének idején fel volt ismerhető, ezzel szemben pl. azt a cselekményt, amikor a méregkeverő izgalmi helyzetében méreg helyett ártalmatlan szert ad be ellenfelének, cspán akkor kívánja büntetni, ha az eszköz alkalmatlansága nem volt felismerhető. 45) Liszt: Lehrbuch des deutschen Strafrechts (1902). 46j Ezek közül nevezetesebbek: Kriegsmann, Sauer, Henckel, Gemmingen és Hellmuth v. Weber. 47) Elsősorban Sauer, Henckel és Gemmingen. 48) Lásd Bálás P. Elemér: i. m. 126. 1. is. 49) Hellmuth v. Weber: i. m. 14. és 15. 1. 134