Miskolci jogászélet, 1940 (16. évfolyam 1-10. szám)

1940 / 4. szám - Az atyai hatalom intézményének alapvonalai a római jogban. [2. r.]

születés tényével tekintik létrejöttnek az atyai hatalmat a gyermek felett, mert addig a méhmagzat az anya testének része (pars viscerum mulieris) s így, mint olyan, nems alkalmas arra, hogy az atyai hatalom gyakoroltassók felette. Hogy azonban a rómaiak mégis a fogantatással keletkeztethették — véleményünk szerint — a patria potestast, mutatja az a körülmény, hogy különbséget tettek a között, hogy vájjon az atya, vagy pedig más személy eszközölte-e iá magzatelhajtást. Ha az atya tette, cselekménye büntetendő nem volt, hisz a méhmagzat felett keletkezett patria potestasból folyó ius vitae ac necis alapján ez a jog őt megillette. A patria potestas minőségileg azonban különbözött a születés előtt és után, amit igazol az a körülmény, hogy azon időben, midőn a gyermek megölése már tiltva volt, a magzatelhajtás, hia azt az atya tette, nem volt büntetendő cselekmény, mert ez esetben a méhmagzatot „pars viscerum matris"-nak .tekintették s így a magzatelhajtás homicidiumnak minősíthető nem volt. A szörnyszülöttek megölését quasi kötelességnek tekintették — mint azt Livius is kifejti.49) A XII. táblás törvény is hangoztatja a szörnyszülöttnek a születés után való azonnali megölését. Az azonban alig tekinthető a patria potestasból eredő ius vitae ac necis gyakorlásának, mert hiszen a közérdek ópúgy mint Spártában — kívánta a „monstrum" megölését és az a paterfiamilias tetszésére bízva nem volt. A ius vitae ac necis gyakorlása eleinte teljes mértékben az atya hatalmi ténye volt s ő azért felelősséggel senkinek sem tartozott. Az ősidőkben az újszülöttet az atya lábai elé tették s ha az atya a gyermeket felemelte (suspicere, toUere), ezzel abbeli szándékának adott kifejezést, hogy fel akarja őt nevelni. Ha azonban nem emelte fel, ez azt jelentette, •hogy nem akar gyermekéről gondoskodni s ilyenkor a gyermeket rendesen kitették.51) A ius vitae ac necis gyakorlása azonban lassanként elvesztette a paterfamilias szempontjából önkényes hatalmi jellegét és fokozatosan a családi bíráskodás kereteibe illeszkedett bele. A családgyermek megölése tehát a büntető igazságszolgáltotás eszközévé lesz a család legfőbb bírájánák, a paterfamiliasnak kezében. Ezek szerint az atyának a ius vitae ac necis alapján a halálbüntetésig menő bíráskodási joga van, amelyet Dyonisus Halicarnasus szerint Romulus vezetett be és valószínű, hogy iá, XII. táblás törvény ál talános érvényre is emelte azt.52) 4Ö) Liv. XXVII. 37. — a szörnyszülöttek elpusztítása kötelesség az állammal szemben. 50) Cicero De leg,. III. 8. 10. Cito necatus - „tamquam ex duodecium tabulis insignis ad deformitatem puer . . ." *}) Wilkins: 40. I. — Cod. VI. 29. — A „levare" — „tollere" — emelni — szóból származtatja Platz a „Heb-amme" — dajka szót is taz althochdeutsch (ófelnémet) „Hevanna"-t jelezvén ezzel a germánoknál is ismeretes hasonló szokást. 52) Leg. reg. Rom. 10. 62