Miskolci jogászélet, 1940 (16. évfolyam 1-10. szám)

1940 / 10. szám - A tekintélyuralmi rendszerek kérdéséhez

épen abban látják, hogy az az aktív, tehetséges emberek gyűjtőhelye, a nemzeti elit szervezete, amelynek épen hivatása a vezetés.14) A párton és annak világnézeti keretén belül a kritika sincs tilalmazva, sőt a legfontosabb kérdések itt állandó megvitatást nyernek. A párt és a nép kapcsolata is bizosítva van és a több-párt rendszer megszűntével ki lett kapcsolva a demokratikus élet főmozgató ereje és egyben elsekélyesítője: a pénz nagy hatalma, amely a sajtó stb. közvélemény lormáló erejével a demokrácia valódi ura volt. A mozgalom legelitebb feladatának az egész német szakirodalom egyöntetűen a vezetőutánpótlást tartja.15) A vezetőképést, amelyre a vezéri államnak különösen nagy szüksége van. Mert szerintük a tekintélyuralmi vezető, alvezér, nem csupán a felsőbb parancsok mechanikus végrehajtója, hanem a maga működési területén önálló és felelős vezető is. Szükség van tehát arra, hogy minden egyes vezető önálló, ítélőképes egyéniség legyen.16) A magunk részéről úgy látjuk, hogy a vezetőutánpótlás kérdése nem is képez súlyosabb problémát. Természetesen nem foglalhatunk állást abban a kérdésben, hogy melyik vezetőképzés rendszere a megfelelőbb. Ez hosszabb tanulmányt igényelne. Azt azonban bizonyosnak tartjuk, hogy a vezetőutánpótlás kérdése nem olyan természetű, hogy az befolyásolhatná a német alkotmányberendezés állandóságát. A tekintélyuralom elleni támadások egyik alapját képezi az a kérdés is, hogy milyen jogállást foglal el az egyén az új rendszerben. Illetve ennek a kérdésnek olyan fogalmazása, hogy a tekintélyuralmi rendszerben az egyén jogtalan elnyomott lenne, akinek állásfoglalása is csak kényszeren alapulhat, úgy, hogy a/ nép és a vezetés közötti pozitív kapcsolat igazolásának különböző kísérletei (népszavazás) sem jelenthetnek a berendezés szempontjából értéket. Az egyén jogállása tehát szerintük annyira bizonytalan a tekintélyuralmi rendszerekben, hogy ezek nem is jelentik a nép és a vezetés egy új kapcsolatát, hanem az csupán az alattvalók elnyomása, más szóval: abszolutizmus. Tény, hogy a tekintélyuralmi rendszer nem ismeri az egyénnek azt a jogállását, amely pl. a weimári alkotmányban szabályozta az egyes jogviszonyait. Az új berendezésben nincsenek az egyesnek alanyi jogai. Viszont a német szakirodalom szerint azt sem lehet állítani, hogy az egyén elnyomott és jogtalan lenne az új rendszerben. Az egyén és az új államrend viszonyát a német vezéri államban Huber fejti ki igen találóan. Szerinte eddig az egyén és az állam viszonyában két helyzet volt lehetséges. Vagy az abszolutizmus, amikor is az egyén alanyi jogainak rendszere az állammal szemben, vagy 14) Dr. Scheuner Ulrich: Die nationale Revolution. Eine staatsrechtliche Untersuchung. Vgl. Archív des öffentlichen Rechts Band 24. Tübingen, 1934. 333. L 15) Dr. Johanny CarI: Partei und Staat. Vgl. Öffentlich-rechtliche Vortraege und Schriften,. Heft 21. Königsberg, (Pr.) 1937. 24—30. I. 16) Hitler Adolf: Mein Kampf. München, 1938. 661. 1. 153