Miskolci jogászélet, 1940 (16. évfolyam 1-10. szám)

1940 / 10. szám - A tekintélyuralmi rendszerek kérdéséhez

rátával, amelyet ugyan ő sem tekint a „mindenki akaratával" azonosnak. Szerinte azonban, ha a vezér és a nép akarata nem egyezik meg, akkor a vezérnek ebből az állapotból le kell vonnia a következtetéseket. Mert a vezér, csak addig valóban nemzetvezér, míg megőrzi kapcsolatait, kötöttségét a néppel. Ha ellenben a nép és a vezér összhangjának megszűntével a vezér továbbra is uralmon marad, akkor vezéri jellegét elveszti és diktátorrá válik. A diktátor (despota) addig marad uralmon, amíg a közösségből ki nem nő az új vezér, aki aztán elűzi az usurpátort.5) Ezzel szemben pl. Timmermann igen jól látja azokat a veszélyeket, amelyeket a nép és vezér összhangja kérdésének rendezetlen viszonya jelent az állami élet szilárdsága szempontjából. Hangsúlyozz? is ezért, hogy egyrészről a vezér felelősségének a kérdését, másrészről pedig a vezérutódlás, a vezérváltás problémáját kellene minél előbb rendezni. Mert ebben ő is a német államiság kényes kérdését látja. Hiszen már a vezér fogalma is szerinte charizmatikus elemekkel telített; a vezér nem adatik meg a nemzetnek a generációk egymásutániságában. Emellett a vezér is ember, aki szintén tévedhet. Ezért szerinte is a vezér felelősségének és a vezérutódlásnak a problémái életkérdései a tekintélyi államnak, mert megoldásuktól függ annak kontinuitása. Timmermann fel is veti a megoldás lehetőségét a rendi tanács megszervezésének gondolatával. E formával szemben csupán az az aggodalma, hogy ezen az úton a vezér könnyen az alakítandó collégium orgánuma lenne, amelyet, mint demokratikus államtani elvet nem lehet a tekintélyrendszernek alkalmaznia.6) Timmermann álláspontja kétségtelen szilárdabb alapon nyugszik, mint Höhn elmélete. Szerintünk is jól látja Timmermann azokat a veszélyeket, amelyek a vezéri államot, mint állandó berendezési formát feltétlenül fenyegetik abban az esetben, ha bekövetkezik a vezetés és a nép között a szakadás és azt megelőzően nem történik semmilyen megelőző intézkedés. Valóban a forradalmat állandósítja Höhn elmélete a tekintélyi államelméletben, amely forradalom a gyakorlatban nem mindig vértelén és mindenképen alkalmas arra, hogy megrendítse az állami biztonságot és veszélyeztesse az állami berendezés folytonosságát. Maga Hitler is több ízben élesen szembefordult a tekintélyi elv ilyen eltúlzásával. így tiltakozott pl. a forradalom, illetve a forradalmi jelenségek állandósulása ellen a nürnbergi, 1934. évi pártnapon is. Arra mutatott ugyanis rá, hogy a forradalom állandósítása következetesen vezet az anarchiához.7) Ez a tétel valóban Höhn elmélete kapcsán is megállja a helyét. 5) Höhn Richárd: Die Wandlung jm staatsrechtlichen Denkens Vgl. Rudolf Timmermann: Demokratie und Führerstaat. Studien zur Idee des Volksstaates. Berlin, 1936. 33. 1. 6) Timmermann Rudolf: idézett mű. 30—33. 1. 7) Hitler Adolf beszédeiből V. Ö. Werner Siebarth: Hitlers Wollen. München, 1935. 149