Miskolci jogászélet, 1940 (16. évfolyam 1-10. szám)

1940 / 10. szám - A tekintélyuralmi rendszerek kérdéséhez

Mi is a nép és a vezér kapcsolatainak negatív irányát, illetve a ne­gatív állapot bekövetkeztével alkalmazandó szabályok hiányát tekint­jük a német alkotmány olyan kérdésének, amely már komoly veszélyt jelent az egész rendszer fennmaradását illetően. Hiszen a nép és a ve­zetés összhangja nem mellőzhető tényezője a tekintélyuralmi beren­dezésnek sem. Az aktív loyalitás olyan erő, amely a maga megmér­hetetlen lelki súlya mellett, még a tekintélyuralom lényegéhez is tar­tozik. Mert, há hiányzik ez az aktív loyalitás, amely állapot adott esetben passzivitásban is kifejezésre juthat, akkor a tekintélyi elv des­potizmussá süllyed és ha hiányoznak azok a szabályok, amelyeknek segítségével az új vezér uralomra juthat, akkor a forradalom árnyéka teszi a tekintélyuraimat lehetetlenné. Az autoritárizmusnak tehát fel­tétlenül rendeznie kell ezt a kérdést. Más probléma természetszerűen az, hogy eme hiányok, illetve államelméleti kiforratlanságok alapján alkothatunk-e a tekintély­uralmi berendezésekről olyan ítéletet, amely kétségbevonná állandó jellegüket. Szerintünk ilyen értelemben nem foglalhatnánk állást. A vezér és nép viszonyának negatív állapota, a népszuverénitás kérdése, ma még csak olyan problémái, — nevezetesen a német alkotmány­jogi életnek, — amelyeket meg kell ugyan oldani, ha biztosítékokat akar fennállásának állandósága tekintetében, ezen hiányokat azon­ban eltüntetheti anélkül, hogy lényegét meg kellene változtatnia. Nem következtetheíünk tehát e hiányokból a tekintélyi rendszer állandó­ságának kérdésére. A vezér és a nép kapcsolatainak természetes megszűnése, a vezér fizikai létének vége, vagyis a vezér halála. Természetesen ez a kér­dés is igen súlyos problémája minden államjognak, hiszen az állam­hatalmat gyakorló legfelsőbb személyben beálló változás mindig al­kalmas arra, hogy zavarokat okozzon az állami életben. Még akkor is az állambiztonság bizonyos mértékű veszélyét jelenti az uralkodó, vagy a legfelsőbb személy halála, ha az utódlás végrehajtására meg­felelő kidolgozott szabályok állanak az állam rendelkezésére s ha pon­tosan meghatározott azon személyek köre, akik a hatalmat gyakorol­ják, amíg az arra hivatottak nem döntenek az utód személyét illetően. A vezéri államnak s nevezetesen a német államnak még ezen felül is azonban súlyos kérdése a vezér halálának a problémája. Sőt a vezéri méltóság utódlásának a kérdése mindenképen olyan probléma, amely valóban a tekintélyuralmi rendszer egyik legsajátosabb kérdése. Arra ugyanis a tekintélyuralmi szakirodalom is rámutat, hogy a nagy egyéniségű vezér, a rendszer megteremtője, egyedülálló jelen­ség, amely nem adatik meg a népeknek generációk egymásutánisá­gában. Idéztük is már Timmermann ilyen irányú véleményét.8) De hasonlóan vélekedik Rosenberg is, aki a Mythus des XX. Jahrhunderts­ben így ír: A nép ritkán részesül abban a szerencsében, hogy maga előtt lássa a nagy férfiút. Ahhoz, hogy egy nagy egyéniségű vezér a 8) Timmermann Rudolf: idézett mű 32. 1. 150

Next

/
Thumbnails
Contents