Miskolci jogászélet, 1940 (16. évfolyam 1-10. szám)

1940 / 10. szám - A tekintélyuralmi rendszerek kérdéséhez

Hitler felfogása, aki úgy látszik magáévá teszi a népszuverénitás gondolatát. Kiderül ez többek között a vezér és kancellár azon átiratából, amelyet a birodalmi belügyminiszterhez intézett 1934 aug. 2-án a Német Birodalom államfőjéről szóló törvény kapcsán. Ezen átirat második pontjának, második mondata így szól: Mélyen áthatva attól a meggyőződéstől, hogy minden államhatalom a néptől származik és általa szabad és titkos választásban megerősítést keli, hogy nyerjen, kérem önt, hogy a kormány határozatát, — a még esetleg szükséges kiegészítésekkel, — haladéktalanul terjessze a német nép elé szabad népszavazásra.2) A német államtani irodalomban azonban súlyos kifogások is hangzanak el a korlátlan népszuverénitási elmélettel szemben. Ennek a felfogásnak talán a leghatározottabb képviselője Huber. Szerinte a nép objektív valóság, amely több, mint tagjainak összessége. A nép egyes tagjainak akaratát összegező volonté générale sem lehet tehát azonos a népnek, mint objektív történelmi erőnek és valóságnak az akaratával. A nép objektív akaratát képviseli a vezér is. Ez az akarat tehát adott esetben különböző is lehet a volonté générale-tól. S ez a tétel jelenti Huber elméletének sarkpontját. Mert ezáltal lehetővé válik a néphangulat, a közvélemény és a vezér akaratának az ellentéte. Ebbői a konfliktusból Huber a vezért azáltal teszi a feltétlen győztessé, hogy a nép valódi akaratát a vezér akaratában látja. Amint maga is mondja; lehetséges tehát, hogy a szubjektív és objektív népakarat egybeesik, erre az állapotra állampolitikai szempontból törekedni is kell, azonban, ha e két akarat nem esik egybe, úgy az objektív népakarat fikcióján keresztül a vezér akarata fog érvényesülni, aki ezek szerint sajái maga magyarázza a nép akaratát/) A tekintélyi állam szempontjából kétségtelen, hogy Huber ezen fejtegetései logikusak. De szintén messze vezetnek. Zvlert ezzel lényegileg, határtalan bizalommal a vezérben, egy emberre bízza a népakarat megállapítását. Sőt a vezér egyik igen fontos feladataképen jelöli meg, hogy adott esetben, ha a nép nem ismerné fel a saját valódi érdekeit és történelmi kötelezettségeit, akkor a vezér vigye ezen az úton a népet, ha kell a szép szubjektív akaratával szemben is. Ez az elmélet azonban bizonyos veszélyek felé sodorja a tekintélyuralmat, amelyet pedig saját maga is el akar kerülni. Hiszen ez az elmélet is hangsúlyozza, hogy a vezér nem felelőtlen, hanem épen felelős a népnek, kötve van ahhoz, hiszen a népi közakarat hordozója. A népszuverénitás kérdésében tehát a tekintélyuralmi rendszernek már számos problémája érzik. Bár ezek a problémák csak akkor lesznek égető valóságok, ha megszakad a kapcsolat a vezetés és az alárendeltek között. Amikor tehát felmerül a szuverénitás kérdése. S főleg azért mély ez a probléma, mert legalább is a német államrend2) V. ö. Erlass des Reichskanzlers zum Vollzug des Gesetzes über das Staatsoberhaupt des Deutschen Reichs von 1. august 1934. RGBL. I. S. 751. 3) Huber Ernst Rudolf: Verfassungsrecht des Grossdeutschen Reichs. Hamburg, 1939. 209—211. 1. 147