Miskolci jogászélet, 1940 (16. évfolyam 1-10. szám)

1940 / 10. szám - A tekintélyuralmi rendszerek kérdéséhez

lémát és annak a kérdésnek a tisztázását, hogy lehet-e a tekintélyi alkotmányok megismert hiányosságaiból, hézagjaiból, a tekintélyi elv és rendszer átmeneti jellegére következtetni, vagy sem? * * * A német tekintélyi állam egyik kétségtelen kényes kérdése a népszuverénitás problémája. Mert e kérdésben némi bizonytalanság és az elméletek még kialakulatlan volta jellemzi a német alkotmányjogot. A háború utáni német alkotmányjogászoknak ugyanis egyrészről túlságosan is dogmája lett a népszuverénitás és általában a demokrácia kérdése, másrészről pedig a tekintély-állam elveinek kialakulása kapcsán, talán túlzottan is törekszenek arra, hogy a demokratikus elv minden elemét kikapcsolják az új alkotmány elméletéből. Szerintünk ugyanis félreértéshez vezet, ha a tekintélyuralmat, amely annyira újszerű és amelyik a parlamentáris demokrácia határozott ellentéte, a demokratikus elv alapján akarnánk igazolni. S az is túlzott, ha minden demokratikus elvet ki akarnak kapcsolni a tekintélyuralom politikai elméletéből. Hiszen a gyakorlat azt mutatja, hogy a demokrácia bizonyos elvei a tekintélyi államokban is szükségképen érvényesülnek. A népszuverénitás kérdésében is felismerhető ez az ellentét. Az egyik elmélet a népszuverénitás gondolatát semmiképen sem akarja veszni hagyni, illetve azt olyan valóság-erőnek tekinti, hogy vele kívánja igazolni az új államjogi berendezést is. Szerintük a tekintélyi rendszer is a népakaratból nyeri minden hatalmát és a tekintélyi állam vezére sem más, mint ennek a népakaratnak a megtestesítője. A hatalomnak ez az igazolása azonban, csak quantitative különbözik a demokratikus államberendezésben hatalmat gyakorlók jogállását alátámasztó elmélettől. Hiszen ez az igazolás is épen úgy a képviselet gondolatköréhez nyúl, mint ahogyan ehhez a fikcióhoz fordúl a demokratikus államtan is. Csak amíg a demokráciában az állampolgárok egy csoportja nyeri el a hatalmat, addig a tekintélyuralmi rendszerben a vezér az, aki a hatalom birtokába jut. A személyek körét és a hatalom mennyiségét illetően van tehát csak a két elmélet között különbség, lényegileg azonban mind a kettő ugyanazon az államelméleti tételen épül fel. A tekintélyuralmi rendszer vezére is tehát ezek szerint csupán a rousseaui volonté générale képviselője, amely volonté générale-t a demokrácia államjogi rendszerében a törvényhozás, vagy a törvényhozás és az államfő képvisel. Ilyen elméleti megfontolás alapján tehát, ha a vezér akarata valóban egyenlő a nép akaratával; a tekintélyi rendszerek is tekinthetők demokráciának. Az elmélet képviselői szeretik is az igazi, valódi demokrácia jelszavát használni.1) Alátámasztja ezt az elméletet a német nemzetiszocializmusban *) Rilterbusch: Der Führer und Reichskanzler Vgl. JW. 1934. 2193. 1., valamint Koellreutter Ottó: Deutsches Verfassungsrecht. Berlin, 1935. 146