Miskolci jogászélet, 1940 (16. évfolyam 1-10. szám)

1940 / 9. szám - Nagyközönség és jog

ból a (középiskola vagy ezzel egyenlő értékű más tanintézet elvégzése juttajta kifejezésre, ez már nem föltétlenül mondható el. A középosztály a jogi kultúra terén sok esetben nem mindenben áll azon a fokon, amely másirányú és gyakran a részletekre is kiterjedő általános műveltségével arányban állana. Ezzel szemben igen gyakran idegenül tekint a jogtudomány, a jogászi munka, általában a jogélet megnyilvánulásai félé. Igen elterjedt az a felfogás, amely szerint a jogtudomány & legszárazabb ^tudományok egyike. A vele való hivatásszerű foglakozás a való élet világától történő különös elvonatkoztatottságot tételez fel. Nagyon sok ember szemében a jogász mint szőrszálhasogató paragrafusregisztráló szerepel, aki lehetőleg sok törvényhelyet minél pontosabban tud fejben tartani és szükség esetén reprodukálni, még pedig a törvénycikk és a szakasz pontos számszerinti megjelölésévél. A bíró paragrafusalkalmazó szillogizmusautomata, az ügyvéd pedig ügyfele érdekeinek különböző cselfogások, nyakatekert okoskodások és nem utolsó sorban nagy ékesszólás segítségével tűzön-vízen keresztül érvényesítője, sokszor nemcsak saját meggyőződésével, hanem a joggal és az igazsággal szemben is. A jogászi munka pedig e szemlélet előtt nem egyéb, mint a konkrét tényállásra alkalmazandó vagy alkalmazható tételes rendelkezésnek a jogszabályok Inagy tömegéből való egyszerű kikeresése, hasonlatos aíhhoz a munkához, amelyet a fordító végez, midőn a szótárból szavalkat keres ki. Ez a felfogás a jogrendszerben sem lát termíészetesen mást, mint az állam által polgáraira rákényszerített és többé-kevésbbé szükséges korlátozások tömegét. Legjobb esetben az emberi együttélés természetéből következő kényszerű megalkuvást, de mindenesetre tőle idegen és rajta kívül álló külső rendet. Az igazságszolgáltatás pedig ily körülmények között, — bármennyire is elismeréssel lőhetünk iránta, — nem más, mint véletlen lehetőségek előre nem látható bizonytalan kimenetele. Azt hiszszük, nagyon sok jogász előtt tették már fel ezekből a körökből azt a kérdést, miként lehetséges, hogy ugyanazt a tényállást ugyanannak a jogszabálynak az alapján a fellebbviteli bíróság másként bírálja el, mint az elsőbíróság. Hogy a jog az emberi szellem azon termékei közé tartozik, amelyeik a legnagyobb mértékben tartották és tartják a kapcsolatot a való élettel, hogy a jogászit nemcsak a jogszabályok ismerete, hanem a logikus gondolkodásra, következtetések, analógiák felállítására, elvont fogalmakkal való munkára irányuló képessége teszi jogásszá, hogy az ítélet nemcsak a paragrafusnak a tényállásra való kaptafaszerű ráhúzása, banem bonyolult jogi, etikai, morális és társadalmi értékelések eredménye, amelynek létrehozatalában az igazságot egyformán kereső ibíró és ügyvéd együttes közreműködése egyaránt részt vesz, azt a fentebb vázolt és meglehetősen elterjedt felfogás egyáltalában nem látja meg. így természetesen nem :tud ez a szemlélet arra a magasságra felemelkedni, ahonnan a jogrendet mint a társadalom és így minden benne élő egyén ikülso életrendjének szükséges és természetes keretét láthatná, aimély a vele élőknek nemcsak egyszerűen sajátja, Ihanem többnyire [kultúrájúiknak is integráns része. Ily körülmények Iközött pedig a jogrendszert felépítő alapgondolatok 130