Miskolci jogászélet, 1940 (16. évfolyam 1-10. szám)

1940 / 8. szám - A magyar és az autoritárius alkotmány

olyan .gyakran és szívesen hivatkozunk, lényegélben nem más, mint az egységes magyar birodalmi gondolat. S talán már a magyar tömegek köztudatába is felszívódott az a felismerés, hogy jövendő sorsunk is nagyrészben attól függ, hogy miiképen tudunk új életet adni ezeknek az ősi, geopolitikai helyzetünkből származó gondolatoknak. Kényesebb kérdés már ia nép és az államhatalom viszonyának a problémája. Ez az a pont ugyanis, ahol az irodalom ai legkülönbözőbb módon ítéli meg az autoritárius államokat. A nép és az államhatalom viszonyára nézve ugyanis három megfontolás lehet. S az állam eszerint demokrácia, diktatúra, vagy abszolutisztikus jellegű. A diktatúra fogalmához azonban hozzá tartozik már a klasszikus tanítás szerint is időhöz kötött volna10). így azonban eleve ki is kapcsolhatjuk ezt a viszonyt vizsgálódásunk köréből, mert az autoritárius alkotmány nem időhözkötött jelenség. De az autoritárius alkotmány szerint a nép nem is tárgya, hanem alanya az uralomnak11). Ezek szerint tehát az autoritárius állam nem is abszolutisztikus. Viszont nem is demokrácia, liberális-parlamentáris értelemben. Kelsen szerint azonban pl. a demokrácia egyetlen megvalósítási formája a parlamentáris megoldás12). Az lautoritárázmus védelmezői persze tagadják ezt s a néphez kötött vezetés elvének hangoztatásával egy új demokrácia-fogalom kiépítésének a lehetőségére mutatnak rá. Mert azt tanítják, hogy ha ia vezér elveszti (kapcsolatát a néppel, vagyis ia nép nem támogatja már, akkor usurp ál torrá, cézárrá válik a legjobb (szándékú vezető is, következésképen tehát el kell buknia13). Más kérdés persze és ennek vizsgálatába most nem bocsájtkozhaitunk, hogy gyakorlatilag miképen lehet a nép és ia vezér összhangjának a kérdését megoldani. Annyi bizonyos, hogy ennek a problémának a helyes megoldásától több tekintetben függ az autoritárius alkotmány további sorsa. Most azonban az aultoritárius alkotmánynak csak azlt az irányzatát akarjuk konstatálná, hogy a népi elem érvényesülését tehát nem csak szociális szempontból, hanem alikotmány jogilag is szükség esnek tartja. Ilyen szemszögből óhajtjuk azonban iá magyar alkotmányt is megvizsgálni. Nem kutatjuk azt, hogy gyakorlatilag mennyire sikerült a múltban a nép részvételét biztosítani. Nem nézzük azt sem, hogy a jövőt illetően milyen rendszer tudná legjobban elősegíteni azt. Csak arra a kérdésre keresünk feleletet, hogy a népi elem érvényesülése nincs-e ellentétben a történeti magyar alkotmánnyal s hogy alkotmányunk szelleme és a népi elem viszonya mit ír elő a fejlődés számára? A feleletet erre a kérdésre Polner fogalmazta meg igen találóan. Szerinte a régi magyar alkotmányfejlődés iránya, ha azt egészében nézzük és egyes időközi eltéréseit nem vesszük figyelembe, az volt, amely az állam lényeges alkotóelemének, a népnek, az államhatalom gyakorlásában mind nagyobb és határozóbb befolyást biztosít. A jövő útja tekintetében is arra kell tehát törekednünk, hogy az összes állami hatalom lényegileg 10) Csekey István: A német vezéri állam. Szeged, 1936. 17. 1. xl) Csekey id. mű. 17 1. 12) Hans Kelsen: Staatsform und Weltanschauung. Tübingen, 1933. 17. I. 13) Timmersmann Rudolf: Demokratie und Führerstaat. Berlin, 1936. 8. 1. 121