Miskolci jogászélet, 1940 (16. évfolyam 1-10. szám)

1940 / 8. szám - A magyar és az autoritárius alkotmány

Portugáliában az állami szétesés jelenségei értelik meg az autoritárius aikotmányrendszert. Lengyelországban az alakuló állami élet kívánja meg az erők koncentrálását. Hasonlóképen Eszt és Lettországban. Ezek a történeti itények magyarázzák és teszik érthetővé az autoritárius alkotmányok megszületését. Az autoritárius álkotmányszemlléletet pedig a következőkben jellemezhetjük. Az autoiritárius alkotmányok a nemzetek gazdiasági, politikai, vagy szellemi széttagoltságának visszabatásaképen jelentkeznek. Individuális, a bjatalmak megosztásának s az egyén alapjogainak elveire felépített alkotmányokat váltanak fel. Szemléletük is ennék (következtében az ú. n. liberál-demokrata parlamentáris alkotmányfelfogás ellentéte. Mert amíg a parlamentáris alkotmányok középpontjában az egyén áll, addig az autoritárius alkotmány centrális kérdése a közösség sorsának alakulására. A liberális jogállam gondolata helyébe a totális állam lép s a magánjog uralma után a közösségi szempontok dominállnak. A gazdasági tényezőik eltávolodnak a közélet akaratformáló teréből s a politika primátusának az elve érvényesül5). Ezek után azonban, bal a magyar és az autoritárius alkotmányszemléletet összemérjük, arra az igen érdekes megállapításra kell jutnunk, hogy ez az összehasonlítás a szemlélet kérdésében korántsem negatív. A két alkotmányszemlélet ugyanis igen fontos közös vonást is mutat. Hiszen a magyar alkotmány közjog-politikai jellege nincsen ellentétben az autoritárizmussal, amelyet szintén a közösségi, közjogi szempontok jellemeznek. Sőt ez az összemérés egy alapvető felismeréshez (kell, hogy vezessen. Ahhoz a meglátáshoz, hogy a magvar alkotmány hiamarabb jutott el bizonyos elvek felismeréséhez, mint az autoritárius mozgalmak. Szerintünk ez a tény arra vezethető vissza, hogy a magyar történelem jállandóan azit követelte népünktől, hogy az egyes rendelje magát alá a köz éredekeinek s ezáltal is biztosítsa államának egységét. Talán nem is tudtunk volna a Duna völgyében, a világpolitikai érdekek nagy ütközőjében másképpen fennmaradni. A magyar alkotmány tehát már korán őre volt az állami egység gondolatának s az egyént is mindig, csak mint a közösség tagját értékelte6). S a sors még a nagy egyéni szabadságmozgalmak korában is úgy irányította nemzetünk történelmét, hogy az individuális szabadságért is népi harcot kellett folytatnunk. A különbség is a magyar alkotmányszemlélet és az autoritárius alkotmány felfogása kőzött inkább csak abban van, hogy a közösségi gondottat felismerésébez a magyarság történeti, evolúciós úton, míg az autoritárius alkotmányok népei forradalmi úton jutottak el. S |amíg az autoritárius közösségi alkotmány szemlélet racionális felismerés, amely mesterséges módon akarja megteremteni szimbólumait, addig a mi közjogi gondolkodásmó5) V. ö.: Ottó Koellreutter: Deutsches Verfassungsrecht. Berlin, 1935. Arnold Köttgen: Deutsche Verwaltung. Berlin, 1936. Carl Sehmitt: Staat, Bewegung, Volk. Hamburg, 1935. Tatarin Tirnheyden E.: Werdendes Staatsrecht. Hamburg, 1934. stb. 6) Goltner Dénes: Közjogok bírói védelme. 20. 1. 117