Miskolci jogászélet, 1940 (16. évfolyam 1-10. szám)

1940 / 8. szám - A magyar és az autoritárius alkotmány

II. A XX. század a magyar alkotmányjogi irodalomban is vetett fel új problémákat. így különösen a magyar alkotmányszemlélet kérdésében. Mert napjainkban robbant ki az a mély ellentét, közjogásziaink egy csoportja és történészemk között, améiy egyszerre vitássá tette alkotmányunknak ezer esztendejét, közjogi irányát, valamint jogfolytonossági! fejlődósélti3). Ez iá jogfolytonosságon felépülő, közjogi felfogású, az ezeresztendős miult tényét előtérbeállító szemlélet szinte dogmája volt eddig a magyar alkotmányjogászoknaik. Azt tanította ez & közjogi iskola, hogy a magyar alkotmány ezeresztendős és mai állapotában is lényegáben csak azokat az elveket fejezi ki, amelyek tartalmát képezték már a Duna-völgyi haza meghódítása és (megszervezésekor. Elismeri ugyan, hogy bizonyos fejlődés vezette el a mai formájához, ez a fejlődés azonban mindig az alapelveknek a kifejlesztése volt és sohasem új elveket alkotó forradalmi megmozdulás. Büszkeséggel mutat rá arra iá közjogi szellemre is, amely olyan korokban is lényege volt már alkotmányunknak, amely időkben a minket környező germán és szláv államok még magánjogias felépítésűek. Ezzel a felfogással szemben mindinkább tért hódít egy történeti iskola. Szemlélete épen ellentétes a közjogász szempontjaival. Csák a történeti tényeket veszi figyelembe s azokat a ikritika szigorú alkalmazásával rostálja meg. Valósággal lemezteleníti eddigi alkotmányszemléletünket. A magyar aLkotmánv folytonos fejlődését és közjogi szemléletének jellemző voltát egyaránt kétségbe vonja és alkotmányunk ezer évét is történetietlen túlzásnak tekinti. Mi nem tudunk a két iskola közül egyikhez sem csatlakozni. A közjogi irány bizonyos túlzásait nem értőkeljük. Mert valóban niagy adag nemzeti sovinizmus kell ahhoz, hogy a magyar alkotmány ezeresztendős folyamatos fejlődéséről beszélhessünk. S illúziónak tartjuk azt, hogy a magyar alkotmányfejlődést sohasem érte volna forradalmi zökkenő. A forradalmi jelenségeket különben sem lehet eltakarni, de másrészről ennek értelme sincs. Hiszen a forradalom sokszor épen a vitalitás jele egy nemzet életében. Viszont a történeti iskolával sem értünk egyet abban, hogy miért ne beszélhetnénk mi joggal a magyar alkotmány ezer évéről s miért lenne vitás a magyar alkotmány közjog-politikai jellege? Ezalatt ugyanis mi sem értjük azt, amit a közjogig iskola számára bizonyos joggal interpretál a történeti irány, hogy a nemzet tagjai maguk intézték volna sorsukat ezer esztendőn át. Ilyen történeti valótlanságot nem is állíthatunk. Tudatában vagyunk annak is, hogy a magyar államiság első századaiban nem1 igen lehet tudományosan a XIX—XX. század fogalmának megfelelő alkotmányos életről szólani. Azonban szerintünk mindez még nem jelenti azt, hogy tagadnunk kellene ezer év ténylegességeit, ha azoknak eddig csak közjogilag magyarázott indítóokai között, igen természetesen felismerjük miagánjogias, hűbéries, vagy abszolutisztikus szempontokat is. 3) V. ö.: Molnár Kálmán: Alkotmánytörténeti illuzió-e a magyar alkotmányfejlődés jellegzetes közjogi iránya? Eckhardt Ferenc: Jog és alkotmánytörténet. Dr. Erdélyi László: Az ezeréves magyar alkotmány stb. 115