Miskolci jogászélet, 1940 (16. évfolyam 1-10. szám)

1940 / 7. szám - Az állam hivatása az egyház tanítása szerint

állott hitszakadásnak volt része, de annak a politikai fordulatnak is, amely a XVII. és a XVIII. században Európa nagy államaiban, jelesül Franciaországban, Németországban és Ausztriában az úgynevezett felvilágosodott fejedelmi abszolutizmusra vezetett. Ezekben az államokban az egyháznak minden függetlensége, minden önállósága megszűnt, az egyház az államnak erkölcsrendészeti intézetévé vált, olyanná, mint amilyen közegészségügyi intézete az államnak a kórház, vagy közoktatásügyi intézménye az iskola. A francia forradalom következtében, különösen Rousseau tanai alapján állott be az egyház és az állam viszonyában változás, de ez sem az egyház javára. A francia úgynevezett „laikus állam"-ha.n az állam teljesen magának vindikálta az egyház feladatait, még a vallás megállapítását is (a francia forradalom észvallása), a német „jogállam" pedig szinte sterilizálta magát a vallási és az erkölcsi tartalomtól. Helyesebb felfogás az egyház és az állam viszonyában csak a XIX. század második felében alakult ki, amikor Montalembert, Görres és Cavour politikájában a „szabad egyház a szabad államban" jelszóval koordináltsági viszony létesült az állam és az egyház között. Az állam és az egyház feladatai szétválasztódnak s mind a kettő független, önálló a maga portáján. Ezt a felfogást lehet uralkodónak tekinteni általánosságban napjainkban is. Hangsúlyozom azonban, hogy csak általánosságban. Az elvek harca nyugvópontra ma sem jutott. Nem vagyunk-e tanúi épen napjainkban annak, hogy a világnak egyik legnagyobb birodalma, amelyik 150 milliót meghaladó népességet foglal magában, a keresztény vallásnak és egyháznak teljes kiirtására, a kereszténységen felépült művelődésnek teljes felforgatására törekszik, a keresztény vallás helyébe az atheismust teszi; s nem vagyunk-e tanúi annak, hogy Európának egy másik hatalmas állama, amelyik közel 80 milliónyi népet ölel fel, a vallásnak és az egyháznak csak annyiban tulajdonít értéket, amennyiben belekapcsolható abba az áramkörbe, amelyik az állam politikai élete számára szállítja az energiákat; és nem vagyunk-e tanúi annak, hogy kiváló elmék a tudomány teljes fegyverzetével állítják fel azt az elméletet, hogy a kereszténység és az arra felépített erkölcsi világrend a világ körforgásában a végéhez érkezett, le fog tűnni úgy, amint letűnt a kínai, a görög-római, az arab és sok más elenyészett kultúra és a kereszténység napjainkban, az „Untergang des Abendlandes" korában ugyancsak alkonyát éli. Pedig már Szent Ágoston megcáfolta azokat a tudósokat, akik a világ folyását nem tudják máskép elképzelni „nisi ut circuitus temporum inducerent, quibus eadem semper fuisse renovata et repetita in rerum natura" és meg is rótta őket, mondván: „semel Christus mortuus est pro peccatis nostris" és Pál apostol szavaival folytatva: „surgens autem e mortuis non moritur, mors ei ultra non dominabitur." VI. Végigtekintve ekként a keresztény egyháznak és az államnak a viszonyán s a keresztény egyháznak az állam hivatásáról mind az elméletben, mind a gyakorlatban vallott felfogásán, megállapíthatjuk, hogy minden időkre, minden országra érvényes általános elvet fel103 \