Miskolci jogászélet, 1940 (16. évfolyam 1-10. szám)

1940 / 7. szám - Az állam hivatása az egyház tanítása szerint

kezésbe lépett az államhatalommal; előbb mint szellemi és lelki mozgalom, később mint szervezet. IV. A kereszténység az első időkben kétségtelenül csak mint lelki, szellemi mozgalom jelentkezett. A kereszténység a Szentlélek megszentelte közösség, societas in cordibus, belső kapcsolat volt. Krisztus Urunk küldetése isteni küldetés volt, Krisztus Urunk tanított, csodákat tett, kereszthalálával megváltotta az emberiséget, de külső egyházat nem szervezett. Az Ő isteni küldetése a földi élet semmiféle életformáiba bele nem foglalható, bele nem szorítható. Ő maga ezt mondotta Pilátusnak: „Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, most az én szolgáim intézkednének, hogy ne adassam a zsidók kezére most, azonban az én világom nincsen innét." — És ugyanakkor, ugyancsak Pilátus előtt azt is megmondotta, hogy: „Azért születtem és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról." — Amikor azonban Krisztus Urunk a mennybe távozott és tanítványainak meghagyta, hogy az ő juhait legeltessék, a juhok legeltetése, Krisztus egyházának építése a tanítványoknak, az embereknek kezében földi feladattá lett. A tanítványok már nem mellőzhették az egyház megszervezését. És valóban, amikor az angyalok szózata elhangzott: Galileabeliek, mit álltok itten, nézvén a mennybe, — s az apostolok hazatérének Jeruzsálembe és a Szentlélekkel eltelve megkezdték a Krisztustól reájuk bízott munka teljesítését és munkájuk nyomán a gyülekezet napról-napra gyarapodott, azokból, akik üdvözülendők voltak, megalakult az első gyülekezet, létrejött az egyház szervezése. Ez a munka lassú munka volt, lépésről-lépésre haladt előre. Tudjuk, hogy kezdetben az a veszély fenyegette a keresztény egyházat, hogy a zsidó egyháznak egy szektájává, a proseliták egyik válfajává válik. Tudjuk, hogy a cezareai pogány százados megkeresztelése, majd a tarsusi Pálnak, a pogányság lánglelkü apostolának a munkája ragadta ki a kereszténységet a zsidóság öleléséből és tette világvallássá, világegyházzá. De még azután is hosszú évszázadokon keresztül a kereszténység inkább csak mint lelki és szellemi mozgalom jelentkezett, hiszen még Tacitus is mint egy exitiabilis superstitiot említi és azt írja, hogy Róma égésekor „Christiános haud proinde in crimine incendii quam in odio humani generis convicti sunt" és Suetonius is úgy jellemzi a kereszténységet, mint „genus humánum superstitionis novae et maleficiae." Mikor azonban a keresztény gyülekezetek már a Földközi tenger egész mellékét benépesítették és az egyes gyülekezeteket összefogó magasabb szervezeteik is kialakultak, a kereszténység mint szervezet is szükségképen érintkezésbe, sőt ellentétbe jutott az akkori államkereszténységnek a viszonyát az államhatalomhoz mint lelki és szelhatalommal. Innen kezdve tulaj donképen külön kellene kísérni a kereszténységnek a viszonyát az államhatalomhoz, mint lelki és szellemi mozgalomnak és mint szervezetnek, vagyis egyháznak; a kereszténységnek mint lelki és szellemi mozgalomnak, vagyis mint potestas spirituálisnak és mint külső világi hatalomnak, vagyis mint 99