Miskolci jogászélet, 1939 (15. évfolyam 1-10. szám)

1939 / 6. szám - A zsidótörvény jogtudományos szemléletben

kat semmiben sem érinti s azokat az eddigi vallási törvények szerinti elrendezettségükben változatlanul alapul veszi. A zsidótörvényt vallási törvénynek azért sem lehet minősíteni, mert rendelkezései — mint megállapítottuk — nemcsak az izraelita valláshoz tartozókra, hanem más vallásbeliekre is kiterjednek, ha biológiai fajiságuk szerint megvan a zsidó fajhoz való meghatározott kapcsolatuk. A törvény minősítésének ez képezheti tehát csak az alapját, — a fajiság. A törvény egy faijlag elkülönülő népcsoport egyedeinek rendezi politikai, kulturális és gazdasági vonatkozásait. Hasonló legutóbbi törvényünk az 1867 : XVII. t. c. volt az izraeliták egyenjogúsításáról politikai és polgári jogaik tekintetében. E törvény rövid, két szakaszból álló törvény. Az 1. §. így szól: Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottaknak nyilváníttatnak. A 2. §. pedig így: Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet ezennel megszüntettetik. Ez az ú. n. recepciós törvény, amely tehát megszüntette azt a jogi ^különállást, melyben addig Magyarországon a zsidók voltak, mely különállásnak legutolsó törvénye „A zsidókról" szóló 1840 : XXIX. t. c. A zsidók jogállására és illetve annak korlátozására nézve Corpus Jurisunkban számos törvény található. Felsorolhatjuk Szent László törvényeit (I. K. 10. és 26. fej.), melyekben tiltja a zsidóknak keresztény asszony és keresztény szolga tartását s a zsidók vasárnapi munkáját; — Kálmán törvényeit (I. K. 74. és 75. fej. s II. K. 1., 2. és 3.fej.), melyekben tiltja a zsidóknak keresztény cseléd tartását, elrendeli, hogy mezei gazdaságot csak pogányokkal míveltethetnek s szabályozza a keresztény-zsidó kölcsönök és adás-vételek ügyét; — az aranybulla 24. cikkét, amely a zsidóknak tisztségek viselését tiltja meg; — Werbőczy Hármaskönyvét (II. R. 14. Cím 74. §.), mely Zsigmond azon kegyelemlevelét, melyben a zsidóknak megengedi, hogy kereskedhessenek, érvényben maradtnak deklarálja; — az 1578 : II. t. c-et, amely a zsidókat kétszeres adóval rendeli sújtani, hogy kiköltözzenek az országból; — az 1625 : XXVIII. t. -c-et, amely a zsidók megadóztatását rendeli el anélkül, hogy ezzel az országba bekebeleztetnének; — az 1630 : XV., 1647 : XCL, 1649 : LXXIX. és 1723 : XV. t. cikkkeket, melyek a zsidóknak a harmincadok és vámok haszonbérletéből való elmozdítását rendelik el, mit az 1647 : XCI. t. c. úgy rendel el, „hogy a zsidókat, mint akik az ország jogainak nem részesei, hűtlenek és egészen lelkiismeretlenek, a vámok bérlésétől. . . minél előbb elmozdítsák . .." Felsorolhatjuk az 1741 : XXIX. t. c-et, mely a zsidókat a borkereskedéstől tiltja el „azon csalások és borhamisítások kikerülése végett is, melyek a mult esztendők folyamán előfordultak." Az 1622 : XII. t. c. a zsidókat az országos felkelésben való részvételre kötelezi, míg őket az országban megtűrik. Az 1790 : XXXVIII. t. c. a zsidóknak akkori jogaikban való megmaradását mondja ki addig, míg ez ügyben újabb törvényi intézkedés nem történik. 311