Miskolci jogászélet, 1939 (15. évfolyam 1-10. szám)

1939 / 6. szám - A zsidótörvény jogtudományos szemléletben

A felsorolt törvények tanúsítása szerint a hazai zsidóság jogállása mind a recepciós törvényig, mindig jogkorlátozólag szabályoztatott. Ha a zsidótörvényt nem minősíthetjük vallási törvénynek, felvethetjük a kérdést, nem minősíthetjük-e azt nemzetiségi törvénynek? Megítélésünk szerint ahhoz, hogy a zsidótörvényt nemzetiségi törvénynek minősíthessük, az szükségeltetnék, hogy a zsidóságot nemzetiségnek tekinthessük. Ennek azonban a nemzetiség államtani fogalmából folyó akadályai vannak. A zsidóságnál ugyanis a nemzetiséget jellemző külön népi, faji öntudat kétségtelenül megvan, egy azonban hiányzik és pedig ennek a népi, faji öntudatnak arra irányulósága, hogy mint nép, mint faj testületileg politikailag érvényesüljön az állam kereteiben, hogy vágyjon egy saját ideológia szerinti önálló állami lét után. A zsidóság ugyanis megelégszik azzal, hogy társadalmilag a gazdasági téren érvényesülhessen abban az államban, hová sorsa vetette. Emellett bizonyít letelepülésének szétszórtsága is. Letelepülésében mindig azt a helyet keresi, mely alkalmas arra, hogy a sajátos fajiságának legjobban megfelelő kereskedelmi tevékenységet kifejthesse. Szétszóródik tehát az <?rre csak szétszórtan lehetőséget nyújtó vidéki helyeken s tömörül a nagyobb városokban, hol a kereskedelem koncentrálódik. Államéletre tehát olyan értelemben, hogy a saját népiségével lássa el az önálló nemzeti lét minden feladatkörét, a zsidóság a maga természetes faji hajlamaival nem törekszik. A zsidóság tehát, miként a végeredményben önálló állami létre törekvő minden nemzetiség, nem veszedelmes az állam integritása szempontjából. A zsidóság ugyanis mindig kész arra, hogy ősi vallásához való ragaszkodással alkalmazkodjék az állam és társadalom rendjéhez, hogy ezzel az alkalmazkodással észrevétlenül foglalhassa el faji élelmességével a legjobb gazdasági helyzetet. A zsidóság e végből átalakítani igyekszik a nemzet szellemiségét oly értelemben, hogy a társadalomban való gazdasági és szellemi előnyös helyzete a nemzeti célkitűzések szolgálatában állónak jelentkezzék. A nacionalista állam ebben ismerte fel a zsidóságnak az államalkotó nép irányító szerepére való veszedelmét. Ezek a tulajdonságok különleges jellegzetességet adnak a zsidóságnak s nem teszik lehetővé, hogy a zsidóságot sajátos értelmű nemzetiségnek tekinthessük. Emellett bizonyítanak egyébként a következetesen a zsidók gazdasági dolgaival foglalkozó régi törvényeink, melyekben többször esik szó arról, hogy gazdasági visszaélések miatt az országból kitiltassanak, de sehol nem esik szó arról, hogy az igazi nemzetiséget jellemző centrifugális törekvések miatt megrendszabályoztassanak. A zsidóság tehát nem nemzetiség, hanem egy olyan fajilag elkülönülő népcsoport, melynek az állami és társadalmi életre való veszedelmessége nem a népcsoportban, mint eszmei egységben, mint eszmei egészben, hanem a népcsoport egyedeinek sajátos faji ideológiájukból eredő öncélú tevékenységében van s védekezni nem az eszmei összességgel, hanem az egyessel szemben kell, amint a cigánykérdésben is nem az 312