Miskolci jogászélet, 1938 (14. évfolyam 1-10. szám)

1938 / 3-4. szám - A Datio in solutum. [2. r.]

forráshelyét teljesen figyelmen kívül hagyják. Hacsak tehát e szövegrész interpollálva nincs178), határozottan állítható, hogy a facere már a justinianusi kodifikáció előtt sem lehetett a datio ín solutum tárgya. Nem foglalkoznak azonban a források azzal a kérdéssel, hogy pénzszolgáltatás lehetett-e ennek az ügyletnek tárgya? Az irodalmi nézetek nagy része ezt lehetségesnek tartja. Alexander A.179) szerint: „Abgesehen von den begrifflichen Schránkungen, kann alles Erfüllungsstatt gégében und genommen werden, was überhaupt Gegenstand eines Forderungsrechtes sein kann". Ebből következőleg, mivel pénzfizetés követelés tárgya lehet, datio in solutum tárgyát is képezheti. Ugyancsak ez Rőmer180) felfogása is. Steiner181) viszont tagadja ezt az állítást, arra támaszkodva, hogy a források erről kifejezetten seholsem szólnak182). Steiner nézete a forrásokat illetőleg helyes, mert valóban a római jogi kutatásnak a forrásokra kell támaszkodnia, mert különben az egész jelenkori római jogtudomány nem lenne egyéb, mint kevés alappal bíró, vagy alaptalan feltevések tömkellege. Nem szabad azonban a másik túlzásba sem esni. A logikus gondolkodásnak, mely a római jog egész területén megnyilvánul, mintegy követelménye, hogy legalább is valószínűnek tartsuk, hogy a datio in solutum tárgya pénz is lehetett. Valószínű ez azért, mert magát ezt az intézményt is a gazdasági szükségszerűség termelte ki, a pénz pedig a gazdasági élet vérkeringésének leghatékonyabb elősegítő eszköze. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogyha pénz lehetett datio in solutum tárgya, ez csak az esetek kisebb számában fordulhatott elő, akkor t. i. midőn egy szolgáltatandó dolog átadását pénzfizetéssel helyettesítették. összegezve a mondottakat: a datio in solutum tárgya lehetett dologszolgáltatás (akár pénz, akár más dolog szolgáltatását helyettesítve), továbbá valószínűleg pénzszolgáltatás és a justinianusi kodifikáció szerint követelés is. A datio in solutum tárgyának szolgáltatására vonatkozólag egyezség szokott volt létrejönni a felek közt; ez azonban nem volt feltétlenül szükséges183), hiszen a hitelező elfogadási nyilatkozata minden különösebb egyezkedést feleslegessé tett. Az egyezség irányulhatott vagy arra, hogy az adós egy aliud szolgáltatására kötelezte magát, vagy megszerzi azt a jogot, hogy az aliudot szolgáltathassa. E kétféle egyezség közül valószínűleg aszerint került egyik, vagy másik alkalmazásba, hogy egyik, vagy másik félnek képezte érdekét az egyezség megkötése, bár elv, hogy a datio in solutum lehetősége általában inkább az adós érdekeit szolgálja. A datio in solutum gazdasági jelentőségét tekintvö azonban olykor a hitelező szempontjából is nagy fontossággal bírhat, hiszen gyakran ez az egyet178) Sztohlo. Két d. 424. 1. *79) Alexander A. 19. 1. i8°) Ró'mer. 2. . l81) Steiner. 129-130.1. *82) Dig. 12. 6. 26. 6. 183) Steiner 3. és köv. lapok. 65