Miskolci jogászélet, 1938 (14. évfolyam 1-10. szám)

1938 / 1-2. szám - A Datio in solutum. [1. r.]

gazdasági szükségszerűséget tekinthetjük, amelynek nyomása alatt vált lehetségessé, hogy az adós tartozása fejében mást is szolgáltat­hat, — a hitelező hozzájárulásával — mint amivel eredetileg tar­tozott. A datio in solutumhoz hasonló jogéleti jelenségeket találunk Hamurabbi törvényeiben. A törvénygyűjtemény 50. és 51. szakaszai értelmében u. i., ha az adós, a kölcsönt, amely készpénzben lenne visz­szafizetendő, nem tudná visszafizetni, joga van arra, hogy a kölcsönt termésben fizesse vissza.87) Az említett gazdasági szükségszerűség itt erősen kiviláglik. Megjelenési formájában hasonlít ez az intézke­dés a datio in solutum azon esetéhez, midőn az aliud egy pénztarto­zást helyettesít (Zahlungsstatt!). Nem datio in solutum azonban, mert annak feltételei közül az egyik: a hitelező beleegvezése hiány­zik és a törvény adja meg az adósnak a kedvezményt, hogy kész­pénztartozása fejében mást szolgáltathasson teljesítés gyanánt — esetleg a hitelező akaratával egyezőleg, esetleg annak ellenére, de mindenesetre a törvény ilyen irányú rendelkezése alapján (datio in solutum necessaria). Ha azonban Hamurabbi törvényeiben nem is, de az akkori babyloniai joggyakorlatban találunk esetet a datio in solutumra. (Valaki bizonyos mennyiségű téglával tartozott, de tarto­zását teljesíteni nem tudván, a hitelező beleegyezésével a meghatá­rozott téglamennyiség helyett tartozását gabonában egyenlítette ki.)88) A görög jogban bár határozott adatok nincsenek, valószínű, hogy ez az intézmény mégis lényegében ismeretes lehetett. Követ­keztetni lehet erre abból a tényből, hogy a görögöknél a kereskedői szellem korán kifejlődött és később egyre erősebb méreteket öltött, másrészt pedig abból, hogy a csereügylet ismeretes volt náluk, mint arra Gaius is és a Justinianus-féle törvénykönyvek kodifikátorai is az Ilias VII. énekéből vett intézetben hivatkoznak.89) Nem fizette meg u. i. az adós valamely dolog árát pénzben, mert nem rendelkezett vele momentán, így helyette aliudot szolgáltatott — a hitelező bele­egyezésével — és ez a csereügylet látszatát keltette. Az ősrómai jogban a ius civile merev elvei nem engedték meg a datio in solutum kifejlődését.90) Ez érthető is. A ius civile a szűk­keblű formalitások joga volt, amely a fennálló jogszabályok betűsze­rinti alkalmazását kívánta meg, s méltányossági kivételeket általá­ban nem engedett meg. A datio in solutum intézményének kialakulása tehát csak a praetori jog hatályosulásának korában lesz relevánssá. Hogy ez az idő (t. i. a kialakulás ideje) mikorra tehető, a források hiányossága miatt nem állapítható meg. Bizonyos azonban, hogy Jus­87) Winckler. 16—17. 1. és Mahler. 109. 1. M) Kohler-Ungnad. IV. k. 66. L «9) GaiJ. III. 141. és Inst. III. 23. 2. •°) Karlowa is e szerint tárgyalja munkájának „Ius honorárium" c. feje­zetében. 27

Next

/
Thumbnails
Contents