Miskolci jogászélet, 1938 (14. évfolyam 1-10. szám)

1938 / 7-8. szám - A német nemzeti szocialista jogfelfogás és a római jog. 1. r

országban. Annyi tény is, hogy a XV. században a romanisták nem működnek még a bíróságok mellett s a német városi jogok a római jogról tudni mit sem akartak. Azonban mégis „ugyanazon időben — mondja Schmidt K. Adolf119) — amidőn a nép a római jognak á joggyakorlatba való benyomulása ellen egy szinte leküzdhetetlen és a világtörténelemben talán példátlan ellenállást fejtett ki, elterjedt és megerősödött lassanként mindinkább a Dogmába vetett, a tudomány által felállított, a császárok és az egyház által elismert és senki által vitássá nem tett hit; és a római jog ezen módon, a nélkül, hogy .a nép valamit tehetett volna ellene, teljesen magától megszerezte egy Németországban törvényileg érvényes jog tekintélyét." Ezzel a római jog recipiálását már mintegy kész ténynek is vehetjük. A római jog erősítése a császári hatalom erősödését jelentette s a császárok ennek érdekében mindent el is követtek. E törekvésükben azonban szemben találták magukat a választó fejedelmekkel, akiknek érdekével a császár köziponti hatalmának erősbödése épen -ellentétben volt. Nagy mértékben elősegítette a római jog recepcióját IV. Károly császár (1355—1378.)120) ezirányú tevékenysége. Ő, aki külföldön nevelkedett, Párisban, Itáliában, Csehországban élt, nem tudta megérteni az ellenállást, amelyet a német nép a római jog befogadásával szemben kifejt. Természetének sajátja volt kényes kérdéseket inkább diplomáciai, mint háborús úton megoldani s így nem is csodálható, hogy a római jog, mint kiválóan praktikus jog felé vonzódott. Tanult tanácsosokat alkalmazott maga mellett s aránylag hosszú uralkodása elég volt ahhoz, hogy a jogász doktoroknak (akik a római jog elterjesztésének leglelkesebb harcosai voltak) a császári kancelláriában való alkalmazását általános szokássá tegye.121) A római állam-, illetve közjog a német talajban nem tudott gyökeret verni, minthogy a német-római császároknak erre elég hatalmuk nem volt. A római magánjog azonban praktikus mivoltánál fogva egyre jobban elterjedt s épen ezen alapon megszűnt az a felfogás, amely talán a római jog elterjedésének egyik legfontosabb akadálya volt, t. i. hogy a. római jog csak dogma, theoria. IV. Károly császár alkalmilag, utóda az 1410-ben német-római császárrá lett Zsigmond azonban már minden döntésénél kikérte a jogászdoktorok véleményét. így a császároknak épen ezirányú tevékenysége lett oka annak, hogy a választóknak a római jog recipiálásával szemben kifejtett ellenállása lassanként megszűnt. U. i. mivel a császár a doktorok véleményét kérte ki döntéseinél, a választók, akik az udvarral állandó érintkezésben voltak, célszerűség szempontjából szintén ezt tették. A dolog természetében fekszik, hogy tanácsosaiknak a jogélet más terén is, a jog alakításában mozgási szabadságot engedtek. 119) Schmádt Kari Adolf: 161. 1. 120) Mint német-római császár. 121) Schmidt K. A.: 168. 1. 157