Miskolci jogászélet, 1937 (13. évfolyam 1-10. szám)

1937 / 2. szám - Az egyházjogi szeminárium első vitaülése

egyházközsége és intézménye képviselve volt, február hó 22-én folyt le Nyiregyházán. A gyászistentiszteletet Dómján Elek esperes, püspökhelyettes imája vezette be, a gyászbeszédet pedig Kapy Béla dunántúli püspök tartotta. „Püspöki pásztorbotja alól elfogyott, — mondta e búcsúztató során, — egyházkerületének legnagyobb része, de ő úgy állt e nagy történelmi egység összeomlott romjai fölött, mint) élő siralomfa. A megtépett magyar protestantizmusnak ö volt a legnehezebb keresztet hordozó mártirja, — de maradt, mint a nemzeti és egyházi integritás hőse, aki utolsó lehelletéig hangoztatta az elalkudhatatlan történeti követeléseket."1 Paulik János nyiregyházi igazgatólelkész a nyiregyházi egyházközség, Karner Károly dr. soproni hittudományi dékán a hittudományi kar, Szohor Pál polgármester pedig Nyíregyháza város nevében mondott búcsúbeszédet. A sírnál, a nyiregyházi északi temetőben, Duszik Lajos esperes imádkozott. „Halálos ágyán, — mondta, — utolsó szavai ezek voltak: Tele van a s/ivem imád ággal. — És ime most már, mint a kinyitott kalickából, ebből a porladó szívből, Isten felé szállnak az el nem mondott imák s elárvult családja megtartásáért, gyászbaborult kerületének tel'ességéert, hazájának föltámadásáért esedeznek." A jog- és államtudományi kar gyászülése. A jogakadémia tanári kara, Geduly Henrik püspök elhunytáról értesülve, február hó 20-án d. e. 10 órakor gyászülé?re ült össze. A gyászülésen Bruckner Győző dékán a gyászesetet a következő szavakkal jelentette be: „Megszomorodott sizívvel, mélységes fájdalommal jelentem, hogy D. Geduly Henrik, a tiszai ev. egyházkerület püspöke és főiskolai hatóságunk egyik legfontosabb tényezője folyó hó 18-án éjféltájban az Úrban elhunyt. Halála gyászba borította az egész magyarhoni evangélikus egyházat, de különösen fájdalmas veszteséget jelent az ő elköltözése a tiszai egyházkeiületre és annak intézményei között elsősorban a jogakadémiára nézve. D. Geduly Henriik püspöki hivatalának, illetve méltóságának 1911-ben történt elnyerése óta állandóan, szakadatlanul őrködött a nagymultu, ősi eperjesi Kollégium felett és mindenkor meleg érdeklődéssel kísérte figyelemmel annak működését és fejlődósét. A hatalmas, egységes Kollégium az ő szemében mindig a Felvidék protestantizmusának és a magyar nemzeti művelődésnek mentsvára és fellegvára volt. Büszke volt arra, hogy az ő egyházkerületében van ez a nemzetképző intézet, melyet az evangélikus öntudat annak alapításától fogva mindig az egész ország stúdium generálójának tekintett. Az ő püspöksége alatt érte el az eperjesi ősi Kollégium virágzásának tetőfokát. Akkor épült fei a Kollégium konviktusa, új tornacsarnoka, a Theológiai Diákotthon, — amelyben joghallgatók is olcsó pénzen elhelyezést nyertek, — továbbá a Kollégium főgimnáziumának palotaszerű épülete is ez időben épült, a Kollégium központi épülete pedig teljes átalakításon ment keresztül. Mélyen lesújtotta a szerető és gondos főpásztor!, a melegszívű, bölcs vezért, mikor az ország ösiszeomlása és erőstzakos feldarabolása után a kerületnek már-már csonka egyetemmé fejlesztett legfőbb kultúrintézménye, a hatalmas Kollégium idegen kezekbe került, annak egysége megbomlott és megfosztották annak a lehetőségétől, hogy a magyar nemzeti művelődést szolgálja. Hittel és bizalommal harcolt D. Geduly Henrik két évtizeden át az Eperjesről Miskolcra menekült Jogakadémia megmentéséért. Az evangélikus egyház az egyetlen megmaradt főiskolájáért 77