Miskolci jogászélet, 1937 (13. évfolyam 1-10. szám)

1937 / 2. szám - Van-e sui generis pénzügyi jog?

sítjük, akkor az illető életviszonyt a magánjog, — ha mint valósítandó közfeladatot fogjuk fel, úgy a közigazgatási jog, - ha pedig ebből jogviták származnak, ennek mikéntjét a perjog, — ha az állam kriminális hatalmát kell érvényesítenünk, a büntetőjog s ha pedig államközi relátiókról van szó, a nemzetközi jog és illetve ezen sui generis jogágak elvei szerint fogjuk azokat szabályozni. Ezek a szabályok azonban nem válnak a maguk összességében államháztartási, illetve pénzügyi joggá. Pénzügyi jognak, tehát jogi szempontból egységes alaptermészetű joganyagnak ugyanis ezen konglomerátumból csak azokat minősíthetjük, amelyek pénzügyi tárgyú vonatkozásuk mellett valamelyik jogág kizárólagos jellegzetességét tüntetik fel. Tekintettel pedig arra, hogy a zöme a pénzügyi tárgyú rendelkezéseknek a közigazgatási jog jellegzetességét viseli, ezeket a közigazgatási jellegzetességü pénzügyi tárgyú rendelkezéseket nevezzük pénzügyi-, illetve nomenklatúrái pontossággal pénzügyi közigazgatási jognak. Ezen joganyag azonban nem mutat fel a közigazgatási joggal szemben megkülönböztető jogi karaktert, tehát nem sui generis joganyag azzal szemben, hanem csak azzal együtt. Szerző azonban nem az egész, a közigazgatási jog jellegzetességét viselő pénzügyi tárgyú joganyagot, hanem annak csak egy részét, a közszolgáltatásoka/t meghatározó (ú. n. anyagi) joganyagot minősíti sui generis: pénzügyi jognak, s az ezek alkalmazására hivatott szerveket és azok eljárását megállapító rendelkezéseket pedig már a közigazgatási jogba utalja. Ennek a bifurkátiónak az alapját Szerzőnek a közigazgatásról, illetve a közigazgatási jogról való fogalmi képzetében italáljuk meg. Eszerint ugyanis a közigazgatás az állami akarat megvalósítása. A közteherviselés kötelezettsége, továbbá annak súlya és eloszlása azonban szerinte még csak maga az állami akarat s így az ezeket megállapító rendelkezések mint még nem a valósítás folyamatára vonatkozók, nem képeznek közigazgatási jogot. Az állami akarat és az állami cselekvés ilyetén módon való szétválasztását azonban nem értjük. Elvégre úgy a közszolgáltatások meghatározása, mint érvényesítésük mikéntje jogszabályban foglaltatik s minden jogszabály állami akaratot fejez ki. Miért volna hát állami „akaratnak" csak az anyagi értelmű jogszabály minősíthető és miért nem az alaki értelmű is. Ez a felfogás kétségtelenül helytelen, mert állami akaratot kell látnunk úgy az anyagi, mint az alaki értelmű rendelkezésekben és a megvalósítást abban kell látnunk, hogy az életviszonyok az anyagi rendelkezések értelmében alakíttatnak az idevonatkozólag megállapított szervezet eljárása során. Szerzőnek a közigazgatásról való felfogása alapjában ugyan helyes, de helytelen az állami akarat és cselekvés (megvalósítás) mibenlétéről való felfogása. Az állami akarat ugyanis benne van úgy az anyagi, mint az alaki értelmű tárgyi jogban s a cselekvés abból áll hogy az életviszonyok anyagi értelmű elrendezése az alaki rendelkezések szerinti szervezet eljárásával valósíttatik. 57