Miskolci jogászélet, 1937 (13. évfolyam 1-10. szám)

1937 / 2. szám - Geduly Henrik

Miklós, - hogy sírját önmaga ássa meg. Elszólítani a sír széléről, lelket, új erőket önteni bele, szenttéavatni újra milliók szívében a haza fogalmát, elültetni újra az édes anyaföldre hulló szerelem kitépett csemetéit, hinni és bízni a feltámadásban s hirdetni, miként a Krisztus szenvedéseiért jutalmul nyerendő emberi feltámadást, menteni hittel a magyar Jelkeket, gyűjteni a magyar erőket, újraépíteni a magyar hazát: ezeket a felfokozott kötelességeket evangélikus egyházunk jól ismerte, vállalta is teljesítette is és e nagy munkából oroszlánrészt ragadott fel s viselt a vállain Geduly Henrik. De ugyanezen a tragédián ment keresztül tiszai egyházkerületünk is. Tíz egyházmegyénkből csupán kettő, több mint 200.000 hívőből e csonka testben alig U0.000 lélek maradt. És multán e borzalmas tragédiának, még ezt a maradék, csonka testet is új viharok, a teljes elsöprés veszedelmei fenyegették. Hogy vagyunk még mindég, hogy nem roskad^tuink, nem törtünk teljesen össze, hogy létünk és létjogosultsáigunk alatt új, erős fundamentumok létesülhettek, hogy él még ma is e csonka testben a hit, hogy feltámad egykor még újra az Árvától Brassóig terjedő nagy, integer tiszai kerület, — ez elsősorban a Gedukj Henrik érdeme, aki serkentő és vigyázó volt az új fundamentumok építésén és messzevilágító fáklyája a szent történeti jogokban való törhetetlen hitnek. Őrálló volt azonban és a veszni induló lelkek mentője volt abban a súlyos válságban is, amelybe a mai ember lelke sodródott. Nem vitás, Triogy még ez emberöltő szemszögéből is, a multat és a mát, a negyedszázaddal ezelőtti és a mai időket óriási szakadék választja el. Az a kor, amelyben akkor éltünk, bárha gazdagon és szeszélyesen burjánzott is fel benne a szabadosság, a lelki szabadság, az individualizmus kora volt, amely évszázados protestáns tradicióinkkal összhangzatosan, az egyéni szabadság dús virágzását termelte ki. Az a kor pedig, amelyben ma élünk, bármily néven és bármily izmus mögé bujtatva jelenik is meg a történelemben, az univerzálizmus kora, amely az egyént csak a nagy tömegek, az óriási korpusok parányi atomjaként fogja fel, az egyén szabadságjogait megnyirbálja s lelki szabadságát, régi szabadságához képest, bilinesbeveri. úgy látszott, úgy rémlett fel hosszú ideig, hogy az emberi lélek és élet e roppant fordulásában a hit s elsősorban a mi protestáns hitünk pillérei és alapelvei is rombadölnek. Mily soká tartott, sőt tart még ma is a válság, amelynek örvényeiben emberek, családok, társadalmak, nemzetek sodródnak. Mily soká tart, amíg reáébrednek végre mindenütt, ráébred végre mindenki arra, hogy az elvonult nagy vihar alján, a nagy közös próba, a nagy közös sírás, a nagy közös szenvedés, a sok milliónyi hősi halott sírja, a mankókopogásoknak a rádió hullámaiként az egész földtekét behálózó titkos morzejelei, egy egész világot borítottak fel. Ami volt, az elmúlt, az soha vissza nem jő. A mai, mankóra szorult társadalmi, családi és egyéni élet más törvényeket, más, módosult világnézetet is követel, hogy életre* való életformáit megtalálhassa. Változnak az idők, a korok, változnak szükségképen a viliágnézetek, a belőlük fakadó törvények is, mert örökéletű, változhatatlan dogmák nincsenek. 53