Miskolci jogászélet, 1937 (13. évfolyam 1-10. szám)
1937 / 10. szám - A honoráciorok főszerzői joga
után az irodalom csakis öröklési jogot értett a „coaquisitio coniungalis"-on, nem volt tehát oly nagy űr a nemesi és jobbágyi jog között, mint ma. Werbőczy hagyatékával a magyar jogtudomány rosszul sáfárkodott, ma is Werbőczy a fő világító irány és így értekezésünk végén oda jutottunk, ahonnan kiindultunk, hisz Illés József szavaival élve: „Werbőczyig csak Werbőczyt ismerjük és jóformán Werbőczy után is csak őt." (Magyar hsgi vagyonjog az Árpádok korában. 1900. Bev. 4. L) Klenics Barnabás dr. Szobrot Luthernek! Sok országban áll már a reformáció hősének, Dr. Luther Mártonnak, szobra. Nem embert akarnak vele dicsőíteni, hanem eszmét, igazságot, célt és diadalmat. Luther szobra a reformációban új életre kelt jézusi keresztyénség diadalát hirdeti. Luther történeti szerepe és hivatása az volt, ami a húsvéti angyalé: elhengerítette a követ a sír szájáról, hogy feltámadhasson az Isten igéje. A magyarhoni evangélikus egyház most befejezett zsinata elhatározta és az azt követő idei egyetemes közgyűlés elrendelte, hogy a reformáció történelmi, nagy eseményének emlékezetét Dr. Luther Márton szobrának az ország fővárosában leendő felállításával megörökíti. A magyar evangélikusok tartoznak ezzel az alkotással. Tartoznak azért a boldogító, tiszta evangéliumi hitért, amelynek Dr. Luther Márton erős hite, hősi megállása és rendületlen kitartása következményeképen ma is boldog birtokosai. Tartoznak az evangéliumért sokat szenvedett ősök dicsőséges emlékének, akik börtönök és gályák, vérpadok és számkivetések keservei között őrizték meg utódaiknak szent örökségül az evangéliumot. Tartoznak önmaguknak is, hogy látható bizonyságát állítsák evangéliumi szent vallásunkhoz való ragaszkodásuknak és egyházunk iránt való hűségüknek. Dr. Luther Márton szobrának Budapest székesfőváros falai között mielőbb állania kell. Állania kell a reformációhoz és annak legnagyobb hőséhez méltó formában. Állania kell, mint a székesfőváros szobrai között is kimagasló művészi alkotásnak. Állania kell, mint az egész ország összes evangélikusai közadakozásából1 létesített, hatalmas emléknek. Felhívunk és elkötelezünk azért minden egyes evangélikus hívőt, hogy a Dr. Luther Márton szobrára most meginduló országos gyűjtésben résztvegyen. A módosabb pengőivel, a szegény filléreivel, sőt még az elhagyott özvegy is a bibliai garasával. Szám szerint meg289