Miskolci jogászélet, 1937 (13. évfolyam 1-10. szám)

1937 / 10. szám - A honoráciorok főszerzői joga

kevesbedtünk a csonka hazában, szegények is vagyunk valameny­nyien, de buzgóság és áldozatkészség dolgában vagyunk olyan bö­velkedők, hogy ezt a szobrot mielőbb felemeljük. Hadd hirdesse a nagy Reformátor szobra ország, világ előtt egyházszeretetünk és hithűségünk erejét. Mindenekfelett azonban hirdesse az evangélium Ura előtt, akinek evangéliumát óhajtjuk még Dr. Luther Márton szobrával is meghálálni, megörökíteni és dicsőíteni. Az adományokat az illetékes egyházközségek lelkészi hivatalai és az egyházi lapok szerkesztőségei veszik át. Adja Isten, hogy sok adományról számolhassanak el. A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Luther-szobor Bizottságának nevében és megbízásából: Budapesten, 1937. évi december hó 15-én. Dr. Báró RadvánszJcy Albert D. Kapi Béla egyetemes felügyelő, püspök, világi elnök egyházi elnök D. D. Raffay Sándor püspök, a végrehajtóbizottság elnöke JOGAKADÉMIA A tiszai ág. hitv. ev. egyházkerület miskolci jogakadémiáján az 1937—38. tanév második felében előadásra kerülő tantárgyak: A) KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK: /. évfolyam. Római jog, heti 8 óra. Előadó tanár: Dr. Sztehlo Zoltán. Magyar alkotmány- és jogtörténet, heti 7 óra. Előadó tanár: Dr. Bruckner Győző. II évfolyam. Magyar közjog, heti 7 óra. Előadó tanár: Dr. Zsedényi Béla. Magyar magánjog, heti 5 óra. Előadó tanár: Dr. Zelenka István. Pénzügytan, heti 4 óra. Előadó tanár: Dr. Schneller Károly. Nemzetközi jog, heti 3 óra. Előadó tanár: Dr. Zsedényi Béla. 290

Next

/
Thumbnails
Contents