Miskolci jogászélet, 1937 (13. évfolyam 1-10. szám)

1937 / 10. szám - Dr. Szlávik Mátyás emlékezete. 1860-1937

sem tudott és ha nem ült íróasztalánál, a közéletben játszott tevékeny szerepet, vagy szeretett hegyeit kereste fel gyakran, mert a turistáskodás neki nemcsak felüdülés, hanem életszükséglet volt. Népszerű tanár és közismert tagja volt Eperjes társadalmának és az ország egész lutherániájának. A Kollégium magasztos hivatását átérezte és annak minden egyes intézete ügyét saját szívügyének tekintette, amelyért szükség esetén mindig készségesen síkra is szállott. Munkabírásának tudatában vállalta a jofici kar jegyzői tisztségének ellátását és húsz éven át (1885/86—1905/06.) sajátkezüleg írta annak két vastag kötetre terjedő jegyzőkönyveit, A jogi kar jegyzői tisztsége mellett betöltötte ugyanakkor párhuzamosan három éven át a theologiai akadémiai és azonfelül négy éven át (1891/92— 1895/96.) a kollégiumi jegyzői tisztséget is. Ezzel egyidejűleg a Kollégium pontos és buzgó levéltárosa is volt 1891/92—1895/96-ig. Kilenc éven át a theologiai akadémiának ügybuzgó dékánja (1899/19001907/08.) és hat ízben rektora a Kollégiumnak (1896/97—1901/02. és 1908/09.) és mindenkor odaadó lelkesedéssel szolgálta és ápolta a Kollégium hagyományait. Csakhamar állandó tagja lett a Kollégium igazgató választmányának és 1905/06-tól kezdve 1919-ig, a Kollégium széteséséig, az újonnan felépített Theologiai Otthonnak felügyelő tanára volt. A Theologiai Otthonban szegénysorsú joghallgatók is nyertek elhelyezést. A Theologiai Otthon felügyelőtanári megbízatását nagy örömmel fogadta és ebbeli minőségében érintkezésbe jutott a főiskolai ifjúsággal, amelyet szívből szeretett és amelyért egész életében fáradhatatlanul dolgozott. A Theologiai Otthon lakóival bejárta a szomszéd városokat, különösen a Szepesség városait és nagyobb falvait és már akkor valóságos faluszemináriumi munkásságot fejtett ki, amivel nevelő és egyházi szempontból egyaránt értékes munkát végzett. Hallgatóiba beleoltotta a természetszeretetet is és évente megfordult velük a Tátrában. A Nagyszalóki csúcsot közel 30-szor mászta meg és bár alpinista nem volt, kitartó és céltudatos, sokatbíró, lelkes turistának ismertük. A húsvéti ünnepekre Iglóról kiindulva mindig gyalog ment, esetleg egy-két theologustól kisérve, az ördögfejen át, sokszor hó és zivatar között, Dobsinára, szülőhelyére, ahol ilyenkor rendesen hegyi beszédeket tartott a dobsinai bányászoknak. Kemény és szigorú, szúró tekintetével, hatalmlas, szikár termetével, nagy bajuszával, vastag furkósbotjával kezében és kissé megviselt turista ruhájában az ördögfejet borító erdőkben ha egyedül járt, félelmet ébresztett a járókelőkben, akik ilyenkor, mint tréfásan mesélte, rendesen jó messzire kitértek előtte és még utóbb is többször utánanéztek, hogy nem követi-e őket. Szlávik élénk részt vett a közéletben is, tagja volt Sáros vármegye törvényhatósági bizottságának. Eperjes sz. kir. város képviselőtestületének, az ország összes protestáns irodalmi és társadalmi egyesületeinek és Eperjes úgyszólván összes egyesületének tevékeny aktív tagja. Hosszú éveken át (1886—1896) ellátta az eperjesi ma270