Miskolci jogászélet, 1937 (13. évfolyam 1-10. szám)

1937 / 8-9. szám - Két rektori székfoglaló beszéd a római jogtörténet köréből

ki lemondatta a nyugati császárt a trónról, a keletrómai császártól római patriciusi címet kér s azt megkapva, az intáliai provinciák kormányzatára nyer utóbbitól megbízatást. A hódító germánok nem törölték el a meghódított területeken talált .iogot s mivel az ott talált római jog az övékénél jóval magasabb nívón állott, ez utóbbi nagy hatást gyakorolt rájuk, úgyhogy annak elveit megtanulják és lassanként átveszik azokat. A jogalkalmazás terén a személy szerűség elve (Personalitatsprincip) érvényesül, ami azt jelenti, hogy minden ember a saját törzsi vagy nemzetiségi joga szerint él, ennek következtében a régi római lakosok a római jogot használhatták. Ezen meghagyott római jog és kultúra mellett érvényesült a germán nemzeti jog és kultúra, a meghódított területen s így ezáltal speciális jogkörök támadtak egy és ugyanazon területen, ú. m. a római és a germán jogkörök. A huzamos érintkezés folytán azután kölcsönös behatást gyakoroltak egymásra a római és a germán jogrendszerek s lassan eggyé forrtak. A római és germán civilizáció összeforrasztása, illetve a római jog és civilizációnak átmentése terén jelentős szerepe volt a római egyháznak, mert bár a római püspök jogilag a kelet római császár alávetettje, ez azután a népvándorlás zűrzavaros idejében olyannyira gyenge, hogy nem képes megvédeni Itáliát. Ez az oka annak, hogy a legfőbb egyházi hatalom szerepét a római püspök önállóan kezdi gyakorolni. Míg a császárság egyik provinciáját a másik után veszíti el a hódító barbárokkal szemben, addig az „egyház ragyogó ifjúságban kifejlődve készen áll a hatalmát vesztett birodalom helyébe lépni." Rómát a barbárok nem foglalták el soha sem s ezért módjában állott a megszállás pusztításait elkerülve, múltjának szokásait, a római szervezetet és jogot a maga eredetiségében fenntartani. A római püspök világi hatalom nélkül is kimagasló pozíciót foglal el. A kelet és nyugat között végbe ment vallási szakadás után, mikor a keletrómai császár megbízásából a longobárdok megtámadják Rómát, a pápa Martel Károlyhoz fordul segítségért. Ennek a frank segítségnek az ára az volt, hogy a pápa Martel Károly fiát, Kis Pipint királynak elismerte. Kis Pipin halála után megismétlődő langobard támadással szemben Károly, Pipin fia védi meg a pápát s megsemmisítő győzelmet aratva a langobardok felett, fejére tette a langobard koronát. Károly később még egy ízben átkelt az Alpokon, hogy a Rómában kitört lázadást leverje, amely vállalkozása után a pápa a Szent Péter templomban ünnepélyes mise közben „a germán vezér fejére tette a cézárok koronáját." Károlynak nyugat római császárrá való megkoronáztatása világraszóló jelentőségű esemény volt, mert ebben a tényben szövetkezett a népvándorlás nagy áradatával nyugatra sodródott friss, életerős germán nép, a nagyszerű műveltségű, de már kiélt római népességgel, illetve annak a kultúrájával. Nagy Károly megkoronáztatása után 161 évvel, Nagy Ottó germán király „újjáalapítója lesz a középkori császárság intézményének, amelynek viszonya a római. 244