Miskolci jogászélet, 1937 (13. évfolyam 1-10. szám)

1937 / 8-9. szám - Két rektori székfoglaló beszéd a római jogtörténet köréből

pápához és a keresztény egyházhoz teszi ki azután évszázadokon át a középkor történetét." A középkori felfogás szerint a pápáé lelki dolgokban, a császáré világi dolgokban, a legfőbb hatalom. Imperátor coelestis az egyik és imperátor terrenus a másik. Érdekes jelenség, hogy sem Nagy Károly, sem Nagy Ottó, *— a világtörténelem eme két hatalmas alakja — a nyugatrómai császári címnek megszerzője, illetve a római szent birodalmi császárságnak megalapítója nem újította fel a birodalomban a római jogot, holott nem kétséges az, miszerint rendelkeztek oly hatalommal, amely azt lehetővé tette volna. Hogy ezt nem tették meg, azt egyrészt germán nemzetiségükkel indokolható, mely fájlalta volna a német jogrendszer kiirtását, másrészt azon körülménnyel magyarázható, hogy míg a germánoknál a hűbériség volt meghonosodva, addig a rómaiak a tulajdon szabadságának elvét iktatták jogrendszerük sarkpontjába. „Hűbériség és római jog egymást kizáró fogalom." Ezen nagy uralkodók egyik utóda azonban, II. Ottó, Rómában palotát építtet és oda költözik, a bíróságoknak Justinianus törvénykönyvének használatát írja elő s minden igyekezetével arra törekszik, hogy a birodalomnak székhelye újból Róma legyen. Ezen igyekezete azonban idő előtti halála folytán nem valósúl meg. Egy centralis és egységes birodalmat létrehozni nem sikerült később a Hohenstaufoknak sem, mert a fejedelemségekbe tartozó germán hűbér urak ezen politikai törekvéssel szemben éles ellenállást fejtettek ki s azt megakadályozták. A történelmi háttérfestés után, szerző a nyugatrómai birodalom bukását követő jogállapottal foglalkozik, illetve bemutatja a római jog sorsát abban a korszakban. Itália északi részén a langobardok telepednek le. A langobardok kemény és harcias germán fajú nép volt, mely nép nagy jogi érzékkel rendelkezett. Az ókort jellemző „személyszerüségi" jogelv, amelynek folyománya az, hogy a római lakosság saját joga szerint rendezhette be életét és a germán hódítók saját jogrendszerüket használták, a langobard területen is érvényesült. A germánok ügyes pacificáló politikájára jellemző, hogy nemcsak nem kényszerítette a bennszülött lakosságot a germán jog elfogadására és használatára, hanem maga gyűjtötte össze a leigázott rómaiak jogának szabályait, a római jog összefoglaló feljegyzéseit (Edictum Theodorici; Lex Romána Burgundionum, Breviárium Alarici alias Lex Romána Visigotorum). A langobardok észak Itáliában erőteljes jogi munkát fejtenek ki. Főművük a Liber Papiensis (páviai jogkönyv). Itália egész területén egyébként a tudomány megőrzi a rómaijogi hagyományokat s mindenütt élénk kapcsolatot tartott a klasszikus római jogi irodalommal. Számos jogi iskola keletkezett, ahol főleg Justinianus Isnstitutioi és Novellái alapján tanítottak. Még jellegzetesebb a nyugati gótok kodifikácionális tevékenysége, mert „Alarik műve jóval közelebb áll Justinianus kodifikációjához, mint a többi jogkönyv. Savigny megállapításaira hivatkozik Kiss Albert, mely sze245