Miskolci jogászélet, 1937 (13. évfolyam 1-10. szám)

1937 / 1. szám - A magyarhoni ev. egyház egyházkerületeinek beosztása történelmi és egyházjogi megvilágításban

lítette ki, aki a bányakerületi javaslatot a Szentiványi Árpádéval ösz­szeegyeztette, amely azután nehéz harc után elfogadásra is talált. Az egyházkerületek új beosztását és arányosítását szükségessé tet­ték a dunáninneni egyházkerületben túlnyomó többségben levő tótok ha­zafiatlan üzelmei, akik az egyház autonómiája által biztosított szabad­ság védelme alatt eddig pánszláv agitáció': folytattak. A zsinat a dunáninneni egyházkerületben túlnyomó többségben levő tótok lélekszámát olyf ormán csökkentette, hogy kikebeleztette onnan az árvái, liptói és turóci egyházmegyéket és az előbbi kettőt a tiszai, az utóbbi: a bányakerülethez csatoltatta. A dunáninneni egyházkerület kötelékében megmaradnak továbbra is a pozsonyvárosi és megyei, a trencséni és mosoni egyházmegyék, azonfelül hozzácsatoltatnak a du­nántúli egyházkerületből kikebeleztetett és nagyobbított fehérkomá­romi és a bányai kerületből kikebeleztetett barsi, honti és nógrádi egy­házmegyék. E megoldás azt eredményezte, hogy a dunáninneni egyházkerület­ből kikebeleztetett a három legharciasabb, tót politikai érdekeket szol­gáló egyházmegye és viszont azáltal, hogy ebből ket'ő (árvái, liptói) a tiszaihoz és egy (turóci) a bányakerülethez csat oltatott, e kerületek­ben, minJ: kisebbségek már nem válhattak az egyházi élet megbolyga­tására veszedelmes politikai tényezőkké. A zsinat tekintettel volt a te­rületi beosztásnál még arra is, hogy magyar érzelmű egyházmegyék (fehérkomáromi, barsi, honti és nógrádi) a dunáninneni egyházkerü­letbe való átcsatolásával a sovinisatikus nemzetiségek ezentúl többség­hez jussanak. A zsinat a pánszláv természetű poliikai üzelmek kizárá­*sával az egyházépítő munkát igyekezett a dunáninneni egyházkerület­ben újra megalapozni. A zsinatból kivonult nemzetiségi érzelmű zsinati képviselők egy­házmegyéikbe siettek és ott ádáz harcot indítót'ak a zsinati törvények ellen és minden alkalmat megragadtak, hogy tüntessenek a dunánin­neni egyházkerület tervezett megbontása ellen. Az árvái, trencséni, turóci és nyitrai egyházmegyék közgyűlésein a leghevesebben tiltakoz­tak a kerület felosztása ellen és megállapodtak abban, hogy terjedel­mes emlékiratban arra kérik a királyt, hogy ő tagadja meg az egyház­kerületek új beosztásáról és arányosításáról hozott zsinati törvényja­vaslat megerősítésé'. A terjedelmes emlékiratot,16) mely az eddigi szen­vedélyes kilengésekkel szemben feltűnően higgadtabb hangon és komo­lyabb okfeitéssel készült, küldöttség vitte báró Eötvös Loránd vallás­és kezektatásügyi miniszterhez, aki megígérte, a küldöttségnek, hogy azt a királyhoz eljuttatja. Időközben a felkorbácsolt szenvedélyek tetőpontra emelkedtek és az 1894. augusztus hó 16. és 17-én Turócszentmár! ónban tartott du­náninneni közgyűlésen újabb vihar tört ki, mivel a többségben levő tót érzelmű túlzók megtagadták azt, hogy az időközben 1893. március V3) Az érdekes emlékirat teljes szövegét közölte Thébusz i. m. 529—537. 1. 13

Next

/
Thumbnails
Contents