Miskolci jogászélet, 1937 (13. évfolyam 1-10. szám)

1937 / 5. szám - A királykérdés megoldása. Nemzeti királyság és dinasztikus unió

minden trónüresedés alkalmával meg-megujuló választás. A lengyelországi királyválasztásra emlékeztető állapotok behozatalára komoly politikai tényező valóban nem gondolhat s kétségtelennek tartom, hogy ilyet az 1921 :XL VII. t.-c. sem szándékolt. A másik dolog, amit meg kell állapítani, hogy az 192Í:XLVII. t.-c. egyszerűen csak a királyválasztás jogának feléledését mondta ki, vagyis annak a királyválasztási jognak és gyakorlatnak feléledését, amelyet az örökösödés behozatala alkalmával 1687-ben nem eltörültek, hnem csupán felfüggesztettek. Ez pedig a már meglevő királyi nemzetséghez ragaszkodó és annak keretén belül maradó választás volt, mely a magyar királyi szék betöltésének, ezzel a megnevezéssel, vagy más módon kifejezésre jutott királyul elismerés formájában, a királyság megalapításától kezdve egészen 1687-ig csak kevés kivétellel megszakított állandó gyakorlatául tekinthető. Ez a gyakorlat azt jelenti, hogy amennyiben van valamely régebbi királytól leszármazó királyi nemzetség, a választás e nemzetség köréből történik. Ilyen nemzetség pedig jelenleg van s az nem más, mint a Mária Terézia magyar királytól és férjétől, Ferenc lotharingiai hercegtől leszármazó Habsburg-Lotharingiai, illetve a II. Lipót királytól leszármazó tulajdonkép Lotharingiai nemzetség. Az 1921:XLVII. t.-c. e nemzetség körén belül a trónörökösödés szabályát megszüntettnek nyilvánította, ele különben a királyi, nemzetséget, ami a királyi széknek választással való betöltése esetén is létezhetik, mint jogi fogalmat nem törölte el. Azt a tényt pedig, hogy e nemzetség Mária Teréziától, illetve II. Lipóttól mint Magyarország királyától származik, nem is változtathatta meg. Az 1921 :XLVII. t.-c. ily értelmezésével a választás alapján állóknak és a legitimista restauráció híveinek álláspontja közötti hézag mindenesetre kisebbedik és egyáltalán nem kell félni a Goldberger-királyoktól. Miután az ezek szerint választás útján a magyar királyi székre jutó dinasztiát teljes joggal lehetne csak „Lotharingiai" háznak minősíteni, mert nem a Habsburg-ház nőági leszármazóinak a pragmatika szankcióval megállapított örökösödési jogán, hanem a valóban és szigorúan véve „Lotharingiai" nemzetség egyik tagjának magyarországi királysága és választás alapján jutna uralomhoz! Magyarországon, formailag még az entente-hatalmakkal szemben 1921-ben vállalt az a kötelezettség sem volna megsértve, amely a „Habsburg"-ok kizárására vonatkozott. A szóban forgó kötelezettséget annak idején követelt hatalmakkal szemben mindenesetre könnyebb volna a helyzet, mint legitimista restauráció esetén. 187