Miskolci jogászélet, 1937 (13. évfolyam 1-10. szám)

1937 / 5. szám - A királykérdés megoldása. Nemzeti királyság és dinasztikus unió

perszonál-unió, amely mellett a fej egyik törzzsel sem nőhet össze; avagy ha az egyikkel összenőne, a másiknak csak a valóságot utánzó műfeje lehet s lépteit idegen fej irányítja. Napjainkban minden fejedelmi unió időszerütlenség; a rendes állami élet észszerű követelményeivel ellenkező rendellenesség. Időszerütlenség és természetellenes rendkívülisóg még az ú. n. „perszonál-unió" is és e tekintetben a perszonál- és az ú. n. „realunió" közt semmi különbség sincs. A fejedelmi közösség mellett, ha azon kívül nincs is más közösség, kikerülhetetlen, hogy az uralkodó egyik vagy másik állam népével, nemzetével öszeütközésbe ne jöjjön; hogy az egyik érdekét a másiknak elébe ne helyezze; mert egy ember csak egyfélekép érezhet, csak egy nemzetnek tagjául érezheti magát s a másikkal szemben mindig idegen. Ma az uralkodók nem állhatnak az államok népe felett elérhetetlen magasságban azokat csak mint uralmi tárgyakat tekintve; hanem érzületben, törekvéseikben, gondolkodásban, örömben, szenvedésben, bánatban azonosítaniok kell magukat népeikkel; az államnak, melyben uralkodnak, nemcsak országuknak, hanem hazájuknak is kell lenni, az illető nemzet kebelébe kell tartozniok. Egy embernek pedig csak egy hazája lehet s csak egy nemzethez tartozhatik. Akinek Ausztria a hazája, annak nem lehet Magyarország is az; aki osztrák, nem lehet egyúttal magyar is.2) Hogy ez így van, azt nekünk magyaroknak bőven volt alkalmunk tapasztani az alatt a 400 év alatt, amely alatt Magyarországnak idegen uralkodók voltak királyai és amely alatt ezek a királyok a magyar nemzettel jóformán sohasem éreztek együtt, törekvéseik, céljaik, érdekeik mások voltak, mint a nemzet érdekei; nem & magyar nemzeti állam kiépítésén, hanem annak elnyomásán, elnemzetietlenítésén s más állami közösségbe beolvasztásán munkálkodtak. Hazájuk Ausztria volt, amelybe ugyan Magyarországot is beleértették, de ez nem az öncélt képező magyar haza volt s a magyar államnak inkább hódítást célzó ellenségei voltak, mintsem fejei. Ennek a következménye volt az, hogy a magyar nemzettel annyiszor kerültek ellenkezésbe s hogy az ellenkezések fegyveres összeütközésekre, valóságos háborúkra vezettek. Nagyon könnyedén veszik ezeket az összeütközéseket azok, akik azt jóakaratúan és jóhangzatúan egyszerű félreértésnek tulajdonítják, mint újabban a legitimista restauráció híveinek egy része sze2) Költői, de nagyon, találó kifejezést ad ennek az igazságnak Schiller az „Orleánsi Szűzről" írt szindarabjábajn, aholi Johanna (a szűz) annak indokául, hogy miért lépett fel az angol királlyal, mint francia trónigénylővel szemben, (ezt a nyilatkozatot teszi: „Der KÖ/nig, der von Aussen komimt, dem keines Atonherrn heilige Gebeine in diesiem Lande rulhn, kann er es lieben ?' * (Prológus 3. jlelenet). „Szeretheti-e a kívülről jövő király azt az országot, amelyben nem nyugosznak egyetllen ősatyjának sem megszentelt csontjai!" 177