Miskolci jogászélet, 1937 (13. évfolyam 1-10. szám)
1937 / 1. szám - A magyarhoni ev. egyház egyházkerületeinek beosztása történelmi és egyházjogi megvilágításban
házkerületek állandóságát ezáltal teljesen bizonytalanná tette. Az engedélyezett négy superintendencia óriási területén belül ily módon lehetetlenné vált a superintendensek rendszeres egyházi építő munkája. Míg az 1608. k. e. I. t. c. még semmi korlátozást az egyház szervezésében nem ismert, addig e sérelmes királyi rendelet ezenfelül még megcsökkentette a superintendensek joghatóságát is. Az egyházkerületek beosztása lényegesen eltért a rózsahegyi zsinatétól, csak a dunántúli superintendencia maradt meg csekély kiegészítéssel (Tolna, Baranya, Somogy) régi határai között. Lényegileg a mai egyházkerületek földrajzi beosztása a Resolutio Carolina secunda-ra vezethető vissza. Ez a beosztás azonban nem az egyházvédelem jegyében született meg, hanem az ev. egyház életerejét lecsökkentette6) és a nemzetiségek öntudatra ébredésével a nemzetiségi torzsalkodásoknak is bőséges tápot nyújtott. 6. Az ev. egyház mai egyházkerületeinek megalakulása. — A bányai, a dunáninneni és tiszai egyházkerületek ténylegesen 1735-ben megalakultak, a dunántúli tulajdonképpen csak 1737-ben tezervezkedelft újjá. E négy egyházkerületből tevődik össze ma is a magyarországi ev. egyház egyeteme. Egyes egyházkerületek területi beosztása egyes egyházmegyék elcsatolása folytán, vagy új egyházmegyék keletkezése, vagy régi egyházmegyék megszűnése folytán idők folyamán változott, de a négy egyházkerület jelenleg is fennáll és azok a magyarhoni ev. egyház önkormányzati tagozatának harmadik fokozatát alkotják. 7. A négy egyházkerület területi beosztásénak bírálata egyházi és nemzeti szempontból. — Nemzetiségi (pánszláv) törekvések a dunáninneni egyházkerületben. — A magyarországi ev. egyházak csak négy egyházkerületben való szervezkedése egyházi és nemzeti szempontból csakhamar egyaránt károsnak és aggályosnak mutatkozott. A XVIII-ik, sőt_ a XIX. századbeli elhanyagolt közlekedési viszonyok lehetetlenné tették egyfelől a superintendensek részéről egy-egy nagy kerületen belül a rendszeres egyházlátogatást és az intenzív hitélet kifejlesztését, másfelől a XIX. század második felében a nemzetiségi törekvések előretörése folytán a dunáninneni egyházkerület tót ev. egyházközségeinek túlnyomó többsége miatt a pánszláv eszmék valóságos tűzhelyévé lett. Az egyház autonómiájának leple alatt a tót izgatók szélsőséges pánszláv politikát űztek és az egyházi életet teljesen megbénították. A dunáninneni egyházkerület olyan összetételű volt, hogy a kisebbségben levő magyar és német egyházközségek és a három egyházmegye hitéletét szolgáló intézkedéseit és javaslatait az egyházkerületi közgyűlés állandóan elgáncsolta. 6) Éppen így legyöngítette a ref. egyház ellenállását is. Lásd Földváry László: Adalékok a dunamelléki ev. ref. egyházkerület történetéhez. II. 66—68. 1. c. munkáját. 10