Miskolci jogászélet, 1936 (12. évfolyam 1-10. szám)

1936 / 1-2. szám - Szántóházi és dénesfalvi Szánthó Gyula dr. sárospataki jogtanár emlékezete. 1846-1930

Ezzel a csapással szellemi munkássága is megszakadt. Ekkor Budapest­ről Sopronba két fia: Gyula járásbíró, majd ügyvéd és Ferenc mérnök közelébe költözött. A soproni éghajlat azonban nem volt jó hatással meggyengült szervezetére, ezért 1928-ban visszament Sárospatakra. Itt szeretett leánya, Nóvák Sándor főgimn. igazgató neje közelében, meleg otthont rendezett be magának, Makláry Pap Miklós ny. tanár villaszerű házában s itt élte le csendességben hátralevő napjait, folyton siratva felejthetetlen feleségét. De azért bizakodó világnézete sohasem hagyta el. Friss szellemi erőben érte el még 84. születése napját. Senkisem gon­dolta, hogy a halál már ott ólálkodik a közelében, amely azután február 7-én kioltotta lelkének minden szépért és nemesért lelkesedő szent lángját. Családi élete példaadó volt. Rajongásig szerette feleségét és gyer­mekeit. Ez a meleg családi élete kihatott a tanári pályára is. Noha kül­ső megjelenésében ridegnek látszott, maga volt a szívj óság. Tanítvá­nyait szerette. Kötelességtudásra, tudományszeretetre és összetartásra nevelte, finom modorával pedig csiszolta a pataki diák érdességét. Jogtanársága alatt két évig viselte a közigazgatói tisztet, amikor is évmegnyitó és évzáró beszédei kiváló egyéniségének hű tükörképei voltak. 12 éven át volt a jogi kar dékánja. Sem ekkor, sem pedig köz­igazgatói működése alatt sohasem került szembe az ifjúsággal, a fel­merült incidenseket pedig sikerült mindig tapintatosan elsimítania, mert tiszteletet parancsoló és igazságos egyénisége előtt készséggel megha­jolt mindig a csíny tevésre könnyen hajló diáklélek. Az iskola igazgatásában is buzgólkodott. Évtizedeken keresztül tag­ja volt a főiskola gazdasági választmányának és igazgató-tanácsának. Az akadémiai széknek jegyzői tisztét is hosszú éveken át viselte s 14 évig volt pénztári ellenőr is. Szánthó Gyula valóban nyeresége, büszkesége volt a pataki főisko­lának. Érdekeit hűséggel és odaadással szolgálta mindenkor s a jog­akadémia magas színvonalra emelésén sokat munkálkodott. Hű fiának emlékét a főiskola kegyelettel is fogja megőrizni. De hálás szívvel gon­dolnak rá mindenkor volt tanítványai is, akiknek munkás életével, kö­telességteljesítésével s a főiskola iránti szeretetével példát szolgálta­tott, őreá valóban ráillik Horatius mondása „Integer vitae scelerisque purus". Pcmka Károly dr. 20

Next

/
Thumbnails
Contents