Miskolci jogászélet, 1936 (12. évfolyam 1-10. szám)

1936 / 1-2. szám - A nemzetközi viszályok gazdasági háttere

pedig az, hogy egyikök sem rendelkezik oly külső területekkel, amelyek kielégítő módon vehetnék fel emberi munkafeleslegüket. A lakosság természetes szaporodásának fiEeimpontjálból ös&zefoasotnlítási alapul megint Magyarországot vehetjük. Természetes szaporodásról szólok. Figyelmen kívül hagyom tehát a ki- és bevándorlás adatait és csak a születések számát állítom szembe a halálozásokéval. Ilyen alapon Magyarországon 1000 lélekre a legutóbbi 1—2 évben évente kerekén 7 főnyi szaporodás esik. Ez aránylag tekintélyes szám, ha meggondoljuk, hogy Angliának természetes szaporodása hasonló szempontból nézve és ugyanezekben az években mindössze 3, Franciaországé pedig éppenséggel csak 1. Annál szembeötlőbb, hogy Japán szaporodási száma még ma is kereken kétszer akkora, mint hazánké, tehát 14. Olaszországé is még mindig a 10-es színvonalon mozog. Igaz, hogy mindkét országban manapság inkább hanyatlik már a természetes szaporodás. A táplálékot követelő, éhes szájaknak évente megjelenő hatalmas tömegei azonban még ma is erősen nyugtalanító kérdőjel elé állítanak bennünket mindkét orsizág tekintetében. Japán lakossága pl. természetes módon évente kereken egymillióval, tehát annyival szaporodik, amennyi Budapest egész lakossága. Hogyan adjon az ország kenyeret, vagy helyesebben, rizst és főzeléket ennek a milliónyi új jövevénynek? Németországról azt hallottuk, hogy lakossága az utóbbi évek folyamán erősen csökkenően szaporodott már csak és hogy ebben a vonatkozásban mármár Franciaország lakosságának alakulásához kezdett hasonlítani. Ez valóban így is volt. 1933-ban a természetes szaporodás száma Németországban már a 4 alá sülyedt. A nemzeti szocialista kormány azonban minden eszközt megragadott, hogy a házasságkötések számát lemelje és a legkülönbözőbb kedvezményeket, jutalmakat nyújtja ezen a téren. Az eredmény nem is maradt el. 1934-ben megint 7-re ugrott a szaporodási szám. Ez a következő években újból némi hanyatlást mutathat. Annyi azonban bizonyos, hogy egyelőre Németország lakosságának természetes apadásával sem számolhatunk. Ami már most a ritkább lakosságú külföldi területektől való elzárásukat illeti, az körülbelül egyformán súlyos mindhárom országra nézve. Japán újaibban megvetette ugyan lábát az ázsiai kontinensen. Azokon a területeken azonban, amelyeket Kína testéről fokozatosan lehasítania sikerült, szintén aránylag sűrű a lakosság. Igen sűrű nevezetesen Koreában és ma sűrű aránylag már Mandzsúriában és az északkínai részeken is. Hiszen Mandzsúriába irányult az utóbbi másfél évtized alatt Kínából a világtörténelemnek eddigelé hasonlíthatatlanul legnagyobbszabású népvándorlása: a világháború óta szemünk láttára mintegy 30 millió kínai vándorolt Mandzsúriába. A kínai mezőgazda szorgalmával és igénytelenségével pedig még a japán sem tud versenyezni. Nagyobbszabású japán kivándorlásra ma tehát Mandzsúria sem alkalmas már. A japánnak egyébként is megvan az a gyengéje, hogy csak a mérsékelt égövben él meg jól. A túlságos meleget éppen oly kevéssé bírja, mint a túlságos hideget. A mandzsúriai telek is részben túlhidegek már neki. Még saját országának északi részét, Hokkaido szigetét és Szachalin, vagy mint a japán nevezi, Karafuto félszigetét 6