Miskolci jogászélet, 1936 (12. évfolyam 1-10. szám)

1936 / 1-2. szám - A nemzetközi viszályok gazdasági háttere

hogy minden ország csak meghatározott számú lakosságnak létszükségleteiről tud gondoskodni. A lakosságnak ez a meghatározott száma mindig a termelésnek színvonalától függ: a belterjesebb, intenzívebb termelés nagyobbszámú lakosságot tart el, mint a külterjes, extenzív termelés. Az az ország, amely költséges trágyázással, gyümölcstermeléssel, kertgazdasággal alátámasztott földművelést, fejlett istállórendszerű állattenyésztést és emellett még sok tőkével élénkített ipart és kereskedelmet is űz, önmaga erejéből sűrűbb lakosságot bír el, mint az a szegényebb ország, amely nagyjában csak külterjesen folytatott mezőgazdasági termelésére támaszkodhat, önmagában véve ezért lehet pld. Belgiumnak sokkalta sűrűbb lakossága, mint Perzsiának. Ha az elmúlt egy-két évtized átlagos középeurópai termelési módszereit veszszük alapul, a mi viszonyainkra vonatkozólag is megközelítőleg kiszámíthatjuk a lakosságnak azt a sűrűségét, amelynek legfontosabb létszükségleteit egy ország önmaga termelő erejéből képes kielégíteni. Becsléseink ugyan erősen eltérnek egymástól; általában mégis mintegy négyzetkilométerenkénti 70 lélekre rúgó népsűrűségről mondjuk, hogy a mi viszonyaink között csak némi iparral támogatott mezőgazdaságból meg tud élni. Meg tud élni úgy, hogy csupán a maga területének gazdasági termelésére támaszkodik. Ha a lakosság ennél sűrűbb, akkor már más területek gazdasági segítségét kénytelen igénybe venni. Minél sűrűbb, annál nagyobb mértékben kényszerül rájuk támaszkodni. Ezt úgy teheti, hogy munkamegosztásos alapon árúcserére lép velük. Az erősen sűrű lakosságú országnak a külföldről elsősorban élelmiszereket kell behoznia. Vájjon mit adhat értük cserébe? Főleg azt, amiben bővelkedik: emberi munkát. Meg kell tehát találnia annak a módját, hogy fölös emberi munkáját a külföldre kivigye. Ez általábafti kétféle úton történhet: vagy kivándorlás, vagy pedig fokozott iparosodás útján. A kivándorló külföldön dolgozik és legalább egy ideiig általában támogatni szokta keresményéből otthonhagyott hozzátartozóit. Később esetleg visszavándorol és magával hozza külföldön megkeresett és összegyűjtött vagyonkáját. Ebben az esetben jól sikerült a munka kivitele. A túlsűrű lakosság okozta bajok a kivándorlással azonban még akkor is enyhülnek, ha a kivándorló örökre megszakít hazájával minden kapcsolatot. Hiszen kivándorlásának tényével máris csökkentette hazája lakosságának sűrűségét. A túlnépes országok katonai és egyéb társadalmi okokból mégis általában szívesebben folyamodnak az iparosodáshoz, mint az emberi munkai kivitelének második módjához. Az ipari készárúban több munka szokott megtestesülni, mint a mezőgazdasági termékben. Ha tehát fokozott mértékben visszük ki iparcikkeinket, megfelelően sok emberi munkát sikerül a külföldnek eladnunk. Nézzünk szerte a földkerekségen: azt látjuk, hogy többnyire az erős iparosodás tette lehetővé egyes országok lakosságának jelentős sűrűsödését. Amíg a világgazdaságban kielégítő módon pereg a munkamegosztásos egyetértés, addig a népességi viszonyoknak is bizonyos egyensúlya uralkodik: a túlnépesedett országok munkakivitele elé nagyobb akadályok nem gördülnek, mert a ritkább népességű országok szívesen fog-adnak onnan bevándorlókat és részben szívesen hoznak be iparcik3