Miskolci jogászélet, 1935 (11. évfolyam 1-10. szám)
1935 / 4. szám - Bíráskodás az elsőfokú közigazgatási határozatokkal szemben
fordított arányban áll a magasabb fórumok által nagyobb mértékben garantált jogszerű elintézési lehetőséggel. Ha pedig a hibáztatott intézkedés okául nem a közigazgatás jogérzete iránti törvényhozói bizalmatlanságot, hanem a jogsérelmet szenvedett fél bizalmatlanságát, azt a közismert mentalitást vesszük, hogy az illető, ha kérelme közigazgatásilag nem teljesíttetik, nem fog megállni sem a másod-, sem esetleg a harmadfokú közigazgatási elintézésnél sem, hanem panasszal fog élni, — ez sem indokolhatja a szándékolt elrendezést. Ez a megállapítás ugyanis — megengedjük — lehet helyes felismerése a mai helyzetnek, de a szanálás tervezett módja nem fogja orvosolni a bajt, hanem csak kuruzsolni. A baj orvoslása ugyanis abban áll, hogy vissza kell állítani, helyesebben mondva, meg kell szerezni a nagyközönség bizalmát a közigazgatás jogtisztelő ügyintézéséhez, arra kell törekedni, hogy a nagyközönség ne tekintse a közigazgatási eljárást csak az „egyedül megnyugtató" bírói eljárás „terhes" előzményének, hanem tekintse azt olyan jogtisztelőnek, amivel szemben a bírói eljárást provokálni csak súlyos indítóokok eredményeképen mutatkozzék mégis helyénvalónak, — szükségesnek. Amidőn ezt a követelményt felállítjuk, nem tévesztjük szem elől a közigazgatási működés sajátosságát, azt, hogy elsősorban nem arra van hivatva, hogy a jogrendet támadások és sérelmek ellenében megoltalmazza s jól tudjuk, hogy bizonyos közcélok elérésére irányuló természetes igyekezetében hajlamos a maga elé kitűzött célokat magasabbra értékelni, mint a célok elérésére megállapított jogi eszközöket s így sohasem fogja nyújthatni az ügyintézésnek oly magasfokú jogszerűségét, amint szervezeti beállítottságánál fogva nyújthatja azt a bíróság, mégis lehet a közigazgatási ügyintézés jogszerűségét a relatíve legmagasabb fokig intézményesen biztosítani. Ez a biztosítás — nézetünk szerint — két módon történhetik. Egyrészt a közigazgatási tisztviselők megfelelő szintű elméleti és gyakorlati előképzésével, melyhez a szükséges intézkedések a gyakorlati közigazgatási vizsga és megelőző gyakorlat tárgyában kelt 1929 :XXX. és 1933 :XVI. tc-kekkel már megtétettek és eredményük idővel bizonvára jelentkezni is fog, különösen, ha a gyakorlatra vonatkozó rendelkezések akként módosíttatnának, hogy abból egy év bíróságnál lenne kötelezőleg töltendő, ami a jogérzet megfelelő kialakulására volna kétségtelenül kedvező hatással, — másrészt a közigazgatási bíróság joggyakorlatának a közigazgatási ügyintézést illetőleg kötelezővé való tételével. Ez utóbbi tekintetben — nézetünk szerint — nagyon helyesen intézkedik a hatásköri bíróság hatáskörének kiterjesztéséről és szervezetének módosításáról alkotott 1928 :XLIII. te. 10. §-a mely a hatásköri bíróságnak teljes ülési határozatait a bíróságok és közigazgatási hatóságok által követendőnek írja elő. Ugyanígy kellene kötelezővé tenni a közigazgatási bíróság döntvényeit is. Ennek a tételes jogi rendelekzésnek alkotmányi szempontból sem lehet akadálya, mert nem sérti az 1869 :IV- tc. rendelkezéseit. Ha ugyanis a souverain törvényhozó a jogvitás közigazgatási ügynek bíróság elé való vitelét helyesnek és 77