Miskolci jogászélet, 1935 (11. évfolyam 1-10. szám)

1935 / 4. szám - Bíráskodás az elsőfokú közigazgatási határozatokkal szemben

hoz, mint ahogy azt a közigazgatás a maga részéről „végérvényesen" elintézhette volna? A mi felsorolásos hatáskörű közigazgatási bíróságunknál a bíró­ság hatáskörének a megállapítása de lege ferenda aszerint történik, hogy a szóban forgó tételes közigazgatási rendelkezés állapít-e melg alanyi jogot és illetve, hogy ez az alanyi jog bocsájtható-e bírói meg­ítélés alá, akár a közigazgatási államérdekek, akár annak jelentősége vagy a rendelkezésre álló bírói szervezet munkabírása szempontjából. Ahol a hatáskör megállapításánál ilyen szempontok nem irányadók, ahol tehát az alanyi jogok biztonsága magasan domináló államethikai követelmény s ahol megfelelő munkabírású bíróság is áll rendelkezésre, ott az általános hatáskörű és szervezetileg független közigazgatási bí­róság a dolgok legtermészetesebb rendjén vonul be az államgépezetbe, hogy betöltse rendeltetését, mely abban áll, hogy orvosolja „a köz­igazgatás" által okozott jogsérelmeket. Helye van tehát elméletidéig közigazgatási bíráskodásnak mind­azon esetekben, ahol a közigazgatás a maga rendelkezésre álló hierar­chikus szervezetével sem tudta az okozott jogsérelmet kiküszöbölni. A közigazgatási bíráskodást azonban ennél hamarabb igénybe venni elméletileg nem indokolt s ha mégis hamarább vétetik igénybe, úgy ezt csak gyakorlati célszerűségi szempontok igazolhatják, — ha iga­zolják. Elméletileg tehát helytelen a közigazgatási bíróság igénybe­vétele az ügyintézésnek abban a stádiumában, amidőn még nincs ki­merítve a hierarchikus szervezet, illetve a generálisan rendszeresített fellebbviteli lehetőség, mert ennek igénybevétele esetén „talán" még közigazgatási úton elérhető volna a jogsérelem orvoslása. Hogy a jog­sérelem a magasabb közigazgatási fokozaton „feltétlenül" orvosoltas­sék, ez nem lehet racionális kívánalom s ennek csupán a lehetőségé­nek kell fennforogni, hogy elméletileg indokolt legyen a jogvitás ügy közigazgatási fellebbvitele. Ha ugyanis feltétlenül bizonyos lenne a magasabb közigazgatási fórumon a jogsérelem orvoslása, akkor feles­leges volna a közigazgatási bíróság s viszont ha nem volna remélhető a jogvitás közigazgatási ügyeknek a közigazgatási fórumok általi jog­szerű elintézése, úgy minden jogvitás ügyet már elsőfokon is bíró­ság által kellene intéztetni. Ha e rövid fejtegetéssel beigazoltnak vehetjük a panasz igény­bevételére vonatkozó szóbanforgó rendelkezés elméleti helytelenségét, nézzük, hogy milyen gyakorlati szempontok indokolhatják hát az el­méletileg helyes álláspontnak a feladását? Ha azokat az ügyeket, melyekben panasznak van helye a közigaz­gatási bírósághoz, megfosztjuk a közigazgatási fellebbvitel lehetősé­gétől, ezzel annak a gondolatnak adunk kifejezést, hogy a fennforgó jogsérelem orvoslása a rendelkezésre álló magasabb közigazgatási fó­rumtól nem remélhető, a törvényhozó erre valami okból nem tartja ké­pesnek. Ez az előítéletszerű felfogás azonban nem helyes. Nem helyes pedig nemcsak azért, mert az álláspont eredményeképen logikai el­75

Next

/
Thumbnails
Contents