Miskolci jogászélet, 1935 (11. évfolyam 1-10. szám)

1935 / 3. szám - Emlékezés Malthus Tamás Róbertről

felfogását megtagadva lépett erre a pályára, nyilvánvaló tehát, hogy a hivatottság érzése vezette oda. Malthus sötéten látása már kora nyomorúságának az okát is a túlnépesedésben látta. Amerikai statisztikákra alapított számítása szerint 25 évenként megkétszereződik az emberiség száma, éppen az emberiség sorsa feletti kétségbeesése miatt festett tehát rémképeket eléje a jövő, s a természet csapásain, meg az ember állati ösztönein, a bűnön, a háborún alapuló fékeken túl, melyek nemcsak szerinte erkölcstelenek, hanem mindannyiunk szerint is, éppen az erkölcsös féket kereste, s az ő tujdósi tragédiája, hogy bár javasolta, a maga szempontjából nem találta azt meg. Az ő pesszimizmusa u. i. nem látott megoldást. Hogy a javasolt prevenciót ő maga valóban erkölcsösnek találta-e vagy csak mint szükséges rosszat tekintette, mi ahhoz hozzá nem szólhatunk. Minthogy azonban „több megfontolandó körülmény" után jutott el hozzá s minthogy — közben saját bevallása szerint — mindvégig az erkölcsösét kereste, igen valószínű, hogy nézete szerint azt találta is meg az ajánlott módszerben, üssük fel a könyvét s számos vonatkozást találhatunk, melyek mind igazolják ezt az állításomat. „A nemi érintkezés, mely a gyermeknemzést kizárja, lealacsonyítja az emberi természet méltóságát", mondja az egyik helyen. „Házasságon kívüli nemiérintkezés, természetellenes szenvedélyek, erkölcstelen üzelmek: preventív akadályok, de világosan a bűn fejezete alá tartoznak", mondja más helyen. Ő maga anglikán lelkész volt ugyan, de a katholikus hit papjai, kiknek szintén az erkölcsi tisztaság mintaképeiként kellett híveik előtt állniok, coelibátusban éltek, minthogy szolgáira nézve a nemi megtartóztatást tekintette a hatalmas egyház akkor is az erkölcsi tisztaság legfőbb alkatelemének, hogy volna tehát elképzelhető, hogy akár ő, akár másvalaki a tényét magát a megtartóztatásnak, melyet egyébként ő kifejezetten erkölcsös önmegtartóztatásnak is nevezett, erkölcstelennek tarthatta volna. Vagy ki tekinthetné akár manapság is annak? Az a felfogás, mely halála centennáriuma alkalmából, hogy enyhén fejezzem ki magam, könnyelmű módon - a magzatelhajtás ősapját aposztrofálja benne, ahhoz is aligha vett magának fáradságot, hogy a könyveibe belenézzen. Mert, ha nem egy helyen tagadhatatlanul homályos is az elgondolása, ill. az előadása, azt, éppen amit a nemzés tudatos korlátozásával kapcsolatosan mond, oly szabatosan fejezi ki, hogy pillantig sem lehet félreérteni. Egyesegyedül csak a házasság előtti önmegtartóztatást ajánlja, és hogy mindenki fontolja meg jól, mielőtt megházasodnék, vájjon miből fogja eltartani tudni a születendő gyermekeit, s hogy senki a házasságát el ne siesse. Azt hiszem, hogy ezeket az intelmeket ma sem időszerűtlen egyesek figyelmébe ajánlani. A házasságonkívüli erkölcstelen és észszerűtlen gyermeknemzés ellen tiltakozott, azoknak a szerencsétlen gyermekeknek a világrahozása ellen, akik amúgyis csak az emberiség terhére, maguknak pedig biztos nyomorúságára születnek. Akikről Mantegazza, az olasz fiziológus sem írhatott mást, mint hogy „Legyen inkább kevesebb gyermeke9