Miskolci jogászélet, 1935 (11. évfolyam 1-10. szám)

1935 / 3. szám - Emlékezés Malthus Tamás Róbertről

kat is szem előtt kívánt már tartani: a nyomor oka ugyan természeti, de van út a kibontakozáshoz. Kibontakozásul azonban nem az egyenlősítési vagy szocialista rendszerek szolgálhattak, hanem a túlnépesedés veszélyes következményeinek okos és erkölcsi alapokon nyugvó elkerülése. így vált fokozatosan tengelyévé a nyomor megszüntetésének és az egész Malthusianizmusnak a népesedés, még közelebbről a szaporodás szabályozásának a kérdése, mely azonban Malthus felfogásában és értelmezésében épp úgy nem mentes a pesszimizmustól, mint bármilyen más megnyilatkozás az ő gondolatvilágában, mert ő maga nyilvánvalóan nem is várt tőle sikert. A szabályozás eszköze az ember által tudatosan és észszerűen alkalmazott prevenció, melynek szükségképen nagyobb hatása kell, hogy érvényesüljön, amennyiben eredményt várunk tőle, mint a természetes fékeknek s melynek legfőképen — mint ő mondja — okosnak és erköl1csösnek kell lennie. Ez ok- és észszerű szabályozás alatt Malthus az erkölcsös önmegtartóztatást értette (a „morál restraint"-t.) Azok megbotránkozását azonban, akik mindenáron meg akartak és meg akarnak botránkozni, a pesszimizmus vigasztalanságában beállott ez a nagyfokú enyhülés sem tudta enyhíteni. Mások viszont, köztük csekélységem is, e megbotránkozás okát nem voltak és nem vagyunk képesek megérteni. Mombertet idéztem (a giesseni egyetem híres tanárát) a sok közül, aki merőben alaptalannak és igazságtalannak talál minden megbotránkozást, mert szerinte minden figyelmes és elfogulatlan szemlélő előtt kétségtelennek kell lennie, hogy Malthust korának szociális nyomorúsága és nélkülözései hatották át, s hogy könyveiben komoly szociálpolitikai felfogás uralkodik. Magam persze gyanítom, hogy a prevenció ajánlása volt az oka, sok esetben persze csak ürügye, ennek a nagy felzúdulásnak, annál is inkább, mert a pesszimizmust magát lehet indokolatlannak, ' túlzónak, vagy akár bizonyos esetekben károsnak is tartani, megbotránkozásra azonban igazán nem szolgáltathat okot. Ám, ha loyálisan fel is tételezem, hogy nagy részében bizonyára nemcsak hipokrizisből és az egyéni féktelenség megszabályozásán érzett neheztelésből fakadt ez a szigorúság a javasolt védekezési móddal szemben, máskép látni, mint félreértésből eredőnek, nem vagyok képes. Nem szólva u. i. arról, hogy a nem kívánt utódtól való szabadulásnak a technikája is, rendszere is, jó pár ezer évvel idősebb Malthusnál, Malthus tévedhetett az általa ajánlott védekezés szükséges voltában, hatásában és következéseiben, egy pillanatig sem szolgálta és akarta szolgálni azonban vele az erkölcstelenséget, aminthogy ilyet csak feltételezni is róla, aki a legkonzervatívabb és legvallásosabb nevelés után tudvalevőleg szent hivatásának, a lelkészkedésnek élt, még mikor az Inquiry megjelent, merőben képtelenség volna. Tudom, hogy mindenkor voltak és vannak, akik hivatás helyett csupán foglalkozásnak tekintették a lelkészi pályát, azokat azonban, akik Malthust is ezek közé soroznák, meggyőzheti az a körülmény, hogy ő családja hagyományos világ8