Miskolci jogászélet, 1935 (11. évfolyam 1-10. szám)

1935 / 5-6. szám - A mai Ausztria kialakulása és 1934-iki alkotmánya

az élén a miniszterelnöki hatáskörrel bíró szövetségi kancellár (Bundeskcmzler) állott, aki rendszerint egyúttal a külügyeket is intézte. Az első — 1920. évi — alkotmány szerint a közsársasági elnök inkább reprezentatív személyiség volt, tulajdonképeni hatásköre aránylag kicsi. Hivatalát választás útján nyerte el hat esztendőre akként, hogy a szövetségi parlament, vagyis az egész államra kiterjedő hatáskörrel bíró úgynevezett nemzetgyűlés (Nationalrat) választotta. Az 1929-iki részleges alkotmány reform az elnöki állás hatalmi jelentőségét már némileg előtérbe helyezte, míg aztán az utóbbi években lejátszódott politikai események megérlelték azt, hogy az 1934-ben életbe lépett új alkotmány ezen a téren is, mint általában az egész közjogi struktúrában, gyökeres változtatást végzett. Az által ugyanis, hogy Ausztria elhagyta a parlamentáris rendszert s mindazt, ami ennek tartozéka, az államfő már természetszerűen nagyobb jelentőséghez jutott, az 1934-es alkotmány azonban az elnök jogkörét kifejezetten is jelentősen kiterjesztette. Az előzően érvényben volt osztrák alkotmányok az úgynevezett parlamentáris demokrácia elvi alapján voltak felépítve. Ennek a kelléke: a nép választójoggal és pedig igen széleskörű választójoggal bíró tagjainak szabad akaratnyilvánítása a parlament tagjainak a kiküldésénél, amikor pedig a törvényhozó szerv már megalakult, akkor ennek a testületnek úgyszólván a korlátlan ingerenciája az állam egész igazgatására. Mivel pedig Ausztriában az általános választójog 1907 óta, tehát már a császári időkben is megvolt, így természetes, hogy a köztársasági Ausztria is ezt az elvet vallotta és választójogot adott a bizonyos kort elért férfi és női polgárainak, ;akik azután a törvényhozó szervet kreálták. A parlament — mely természetesen különböző politikai pártokra oszlott s ezek közt, mint már jeleztük, a keresztényszociálista és a szociáldemokrata párt játszotta a vezető szerepet — a maga kebeléből választotta meghatározott alaki eljárással a minisztereket, s így végső eredményben a nép megnyilatkozása az állam legfőbb kormányzására is döntő befolyással volt. Hasonló volt aztán a helyzet a tartományokban is. Ami az államfő közjogi helyzetét a régi alkotmányban illeti, a köztársasági elnök (Bundesprdsident) felelősséggel tartozott a parlamentnek és jogilag épúgy, mint politikailag ezáltal felelősségre volt vonható. Ha pedig a parlament az egész kormány, vagy annak egy tagja ellen bizalmatlanságot szavazott, ami tehát a politikai felelősség keretébe tartozik, akkor a köztársasági elnöknek a kormányt, illetve az illető minisztert hivatalától fel kellett mentenie, vagyis az államfő tulajdonképen csak végrehajtó szerve volt a nemzetgyűlés határozatának. Az 1934-es alkotmány ezt megszüntette. A köztársasági elnök politikai felelőtlenségének elvi megállapításával az ő esetleges jogi felelősségre vonása — és pedig büntetőjogilag, vagy közigazgatásilag üldözhető cselekmény esetén — külön, nagy körültekintést involváló eljárás alá utaltatott, melynek a részleteiről alább lesz még szó. A kormány s az egyes miniszterek pedig politikai felelősséggel szintén nem 97