Miskolci jogászélet, 1934 (10. évfolyam 1-10. szám)
1934 / 9-10. szám - A magánjogi csábításról. 1. r.
(89) MISKOLCI JOGÁSZÉLET 7 vezessen és ellenőrizzen, amelynek keretében nyelvét szabadon használhassa és vallását szabadon gyakorolhassa. c) A teljes nemzeti szabadság következéseképen, amely a szerb-horvát-szlovén stb. terület minden faji kisebbségének biztosíttatik, mindegyik faji kisebbséget saját nyelvében, saját soraiból választott személyek fogják igazgatni és felette ítélkezni, mindegyik faji kisebbségnek a törvényhozó és városi testületekben, a kormányban, az ország közhivatalaiban számbeli fontosságának megfelelő képviselet s nyelvének szabad használat biztosíttatik. Mindegyik faji kisebbség a sajtó, egyesülés, összejövetel és eszmeterjesztés teljes szabadságát fogja élvezni. A közigazgatási kerületekben semmi olyan változás nem eszközölhető, amely az ország1 egyik vagy másik vidékén lakó, faji, vallási vagy nyelvi kisebbség hátrányára változtatná meg a jelenlegi arányt. d) A Szerb-Horvát-Szlovén állam (Románia, Csehszlovákia, Ausztria) lemond minden olyan törvényről, intézkedésről és hivatalos ténykedésről, amelynek az lenne a célja, hogy a faji, nyelvi vagy vallási kisebbséghez tartozó jogi vagy egyes magán személyek ingó és ingatlan vagyonát a kisebbségeken kívülálló személyeknek juttassa. Lemond hasonlóan arról, hogy ezeket a személyeket birtokok bírásától, vagy használatától megfossza, anélkül, hogy őket teljesen és ténylegesen ne kárpótolja. A fentemlített kisebbségekhez tartozó jogi vagy magánszemélyek sem jogilag, sem tényleg anyagi érdekeik szempontjából nem fognak másképen kezeltetni, mint a szerbhorvát-szlovén nemzetiségekhez tartozó szerb-horvát-szlovén illetőségűek. A jelen szerződés megtartása fölött a Népszövetség fogja gyakorolni a felügyeletet és el fogja intézni az öszszes kérdéseket, amelyeket ezek a pontok nem határoztak meg." Majd kérik, hogy az anyanyelven való oktatást ne csak az elemi iskolákban, hanem a középiskolákban is biztosítsák, hogy az egyházak adót vethessenek ki híveikre, melyeket az állami adók módja szerint legyen joguk beszedni, a felekezeti iskolák bizonyítványai ugyanolyan < értékűek legyenek, mint a megfelelő állami iskoláké, a külföldi diplomák nostrifikációját a lehetőségig le kell egyszerűsíteni. A faji, nyelvi és vallási kisebbséghez tartozóknak joguk legyen a törvényszékek és főbb hatóságok előtt is anyanyelvüket használni, a rendeleteket, határozatokat és ítéleteket a kisebbségi polgárokkal anyanyelvükön közöljék. Az önkormányzati és községi jegyzőkönyveket a közigazgatás nyelvén kívül azon a nyelven is kell vezetni, amelyet az egész lakosságnak legalább egyötödét kitevő kisebbség használMint jól tudjuk, az előre kiszabott békefeltételeken egy jottát sem változtattak. A magyar autonómia-ígéretekre május 6-án MillerarLd köztársasági elnök, a békekonferencia akkori elnöke nevezetes kísérő levelében adja meg a hírhedt választ: ,,A magyar kormány elkésett intézkedései, — írta, — amelyekkel ki akarja elégíteni a nemzetiségek autonómiára való törekvését, senkit sem fognak tévedésbe ejteni; nem változtatnak semmit azon a fontos történelmi igazságon, hogy hosszú éveken keresztül a magyar politika minden erejével azon volt, hogy a nemzeti kisebbségek hangját elfojtsa." Az ugyanekkor átnyújtott hivatalos válasz pedig1 a magyar jegyzék fenti szakaszait a következőkben utasította vissza: „Ami azokat az új cikkeket illeti, amelyeknek felvételét a Magyar Küldöttség abból a célból kéri, hogy még teljesebben biztosítható legyen a szomszédos területeken lakó magyar kisebbségek védelme: azok figyelembe vételét a Hatalmak sajnálatukra teljesen lehetetlennek tartják. Az a kérdés, hogy a Kelet-Európában nagy területi átalakulásokon átment Államokban a kisebbségek védelmére minő szabályok legyenek kötelezők, hosszas tárgyalás és tanulmányozás tárgya volt. Ha Magyarország részéről javasolt szabályokat elfogadnák, ezek áthidalhatatlan bonyodalmakat vonnának maguk után." Az elmúlt másfél évtized sajnos azt bizonyította, hogy az ú. n. utódállamok e kisebbségi szerződésekben foglalt minimális jogvédelmet sem nyújtják kisebbségeiknek s hogy a Nemzetek Szövetsége e tekintetben egyáltalán nem áll feladata magaslatán. IRODALOM: Hunter Miller: Mv diary a the eonference of Paris. VI. kötet. — Tilea V.: Románia diplomáciai működése 1919 novembertől 1920 márciusig. (Lúgos, Magyar Kisebbség, 1926.) — N. Feinberg: La question des minoritás á la Conférence de la Paix de 1919—1920 et l'action juive en faveur de la proteetion internationale des minorités. (Paris, Rousseau, 1929.) — Baranyai Zoltán: A kisebbségi szerződések létrejötte. (Magyar Szemle, ^1931 okt.nov.) — Hegedűs Nándor: A kisebbségi szerződések vajúdása és megszületése. (Lúgos, Magyar Kisebbség,^ 1931. ian. 16.) M. kir. Külügyminisztérium: A magyar béketárgyalások. 3 kötet. (Bpest, Egyet. Nyomda, 1920.) i Vitéz Nagy Iván dr. A magánjogi csábításról Uj mező a magyar jogban. A magánjogi csábítás kérdése a magyar jogban (a bírói gyakorlatban) meglehetősen új mező. Csak a háború előtt is még: szinte mintha nem is lett volna kérdés a kérdés. Pedig akkor is csábítottak már el leányokat. De — összehasonlíthatatlanul jobb gazdasági viszonyok közt — az elcsábított leány inkább nem igényelt kártérítést, semhogy egy per lefolytatása után még letagadnia se lehessen a történteket, másrészről pedig megfelelő védelmet a bírói gyakorlat úgysem biztosított neki, miért vállalta volna tehát, egy labilis védelemért, a súlyos kockázatot? r Az 1909-ben megjelent, közkedvelt „Raffay"ban pl. (hogy csak egy példát említsek) hiába keresünk a kérdésre feleletet. A Pallas 1907-ben befejezett nagy Magyar Jogi Lexikonát is hiába ütjük fel: sem csábítási, sem viszony, sem magánjogi csábítás, sem házasságonkívüli viszony, sem jogellenes magatartás, sem magánjogi vétség, sem erkölcsi kár, sem erkölcstelen ügylet cím alatt egyetlen szót sem találunk, ami a kérdésre vonatkozna. A tiltott ügyletek ismertetésénél találunk csak benne ennyit: a nemi érintkezést a magyar joggyakorlat csak akkor tekinti tiltott ügyletnek, ha büntetőjogilag tiltott úton, vagyis a nő akarata ellenére hajtatott végre, kártérítési köte lezettséget csak ebben az esetben von maga után; s a kártérítés különben terjedelmes címe alatt találjuk ezt a két sort (az előbieknek már ellent is mondót) : „a házassági ígéret által elcsábított tisztességes nő: a csábító anyagi és erkölcsi káráért kárpótolni köteles." Ezeken kívül egy sornyi hivatkozást lelünk még ugyanezen cím alatt a német polgári törvénykönyvre, hogy ez a nem-vagyoni kárt figyelembeveszi „a függőségi viszony felhasználásával a nő erkölcsisége ellen elkövetett sérelem esetében" is. Még dr. Trócsányi József 1909-ben megjelent „Erkölcstelen ügyletek" c. monográfiája ad a tárgyról a legtöbbet. Ez mintegy két oldalon szól „az ágyassági szerződésekről" s „a házasságon kívüli nemi