Miskolci jogászélet, 1934 (10. évfolyam 1-10. szám)
1934 / 7-8. szám - A Szovjetunió polgári perjogának alapvonalai. 2. r.
MISKOLCI JOGÁSZÉLET (62) akarata nélkül, vagy ellen megítélt követelést viszsza ne utasíthassa, vagy az ítélet végrehajtásától ne tartózkodhassék. A gyakorlatban azonban ritkán lehet számítani arra, hogy a megítélt követelést visszautasítanák. Legalább is így gondolkozik a szovjet juriszprudencia. A magánjognak és azok perbeli védelmének ilyen antiindividuális szellemben való megalkotását kétségkívül nem lehet elfogadni. Mégis ennek a jogvédelemnek is vannak szociális szempontból tetszetős részei. Pl. mikor az államügyész maga indít pert a létért való küzdelemben teljesen elfoglalt dolgozó és annak kiskorú gyermekei tartása érdekében a rendelkezési elv félretételével és az információszerzésre nem képes vagy rosszul informált fél helyett a bíróság szerzi be a tárgyalási elv mellőzésével a biztos adatokat arra nézve, hogy az alperes mennyit keres. (Bár az utóbbi mozzanatra részben lehetőség nyílik a magyar Pp.-ben is, annak 271. §-a alapján!) Bizonyos esetek kivételével nem érvényesül a szovjet Pp.-ben, mint már leszögezést nyert, a „index ne eat ultra petita partitum" elv sem. (179. §.) Ami szintén a felek diszpozitív hatalmának lényeges csorbulását jelenti. A kérelmen túl, hivatalból történő terjeszkedésnek kötelezettsége áll az eljárás minden szakára. Találóan állítja fel az összehasonlítást ennek a kriminális momentumnak a polg. perbe történő beszüremlése kapcsán Popov, mikor azt kérdezi, hogy „Und ist denn die geschadigte Privatperson berechtigt, dem Straígericht das Strafmass für den Vterurteilten vorzuschreiben?" Bizonyára nem. És ez a büntető perben honos elgondolás látszik érvényre jutni a szovjet polg. perben is, mikor a felek kérelmei nem korlátozzák semmilyen irányban sem a bíróságot. A rendelkezési elv további elvetését mutatja a szovjet Pp. 2. §-a, amikor kimondja, hogy a bíróság döntésére nem kell irányító mértékül szolgálnia annak, ha valamelyik fél nem él valamely neki rendelkezésére álló jogával. (Pl. kereseti jogáról való lemondás, elismerése, stb.) A bíróság döntése a fél rendelkezésével, akaratával ellentétes is lehet. A büntető per főtulajdonsága az officialitás. A nyomozó elv a polg. perben rendszerint csak mellékszerephez jut. A szovjet polg. per e tekintetben is közeledik a büntető perhez. A tárgyalási elv felszámolását jelenti főként a Pp. 5. és 11. §-a is. Az előbbi szerint a szovjetbíróság köteles a jogviszony (esetleg tény) fennállását, vagy fenn nem állását, valamint a felek kölcsönös viszonyát minden irányban kideríteni és pedig ezen tevékenysége kapcsán nem szoritkozhatik csupán a felek által felhozottakra. — Az utóbbi pedig a bizonyítási eljárást szabályozza a nyomozó elv teljes diadalrajutása mellett, amikor úgy rendelkezik, hogy a bizonyítékokat a felek hozzák fel, de a bíróság hivatalból is gyüjtheti őket.3'') A büntetőjogi üldözés rugója elsősorban a közérdek. A szovjet jog szerint a magánjogok védelme is csak annak a jegyében történhetik. A fonction sociale alapján a magánjogban a közérdek a magánérdekekkel koordinált helyeztbe került. A közérdeket ért sérelem pedig hivatalból derítendő ki és orvoslandó. A fenti két szabálynak is ez a kulcsa. A civilis jogtalanságot éppúgy ki kell hivatalból deríteni, mint a köz 7) L. a 18. jegyzetet. javát érintő bármilyen más sérelmet. Ez a hivatalos szovjet álláspont. A szovjetbíróság hivatalból köteles az ügyet a köz érdekében kideríteni, a jogvitát eldönteni és ezzel minden jogbizonytalanságot megszüntetni. Ez esetben pedig legtöbbször nem elégedhetik meg a felek által produkált adatokkal, mert azok igen gyaKran akár a fél indolenciája, akár jogainak helytelen felfogása folytán nem vezethetnének a polgári (magánjogi) jogtalanság kiderítésére és kiküszöbölésére, i I i , A perjogi alapelvek fenti értelemben vett eltolódása, Hl, megváltozása a szovjet polg. per minden vonatkozó rendelkezéseiben és intézményeiben következetesen kicsillan. Az oíliciaiitás térnódításával függ össze, hogy az államügyész perbevonható (a bíróság részéről), aki ebben az esetben a bíróságtól nem tagadhatja meg támogatását (12. §.); — nogy a bíróság jogosult az ügyet egy másik bírósághoz átutalni, ha úgy találja, hogy ott az illető ügy megfelelőbben és kényelmesebben eldönthető (193. §. a) pont); — hogy a bíróság bizonyos tartási perekben elrendelheti az alperes elővezetését, ha az alperes személyes jelenlétének szükségességét megállapította és ha az alperes kétszeri szabályszerű idézésnek nem tett eleget (101. §.; v. ö. a büntető perrel!); — hogy a semmítő bíróság nincs a fél által felhozott semmiségi okokhoz kötve (245. §.); stb., stb.38) Annak a biztosítéknak, mikép senki sem vonható el törvényes bírája elől, a fenti „könnyed" indokolás mellett való feladása mérhetetlen veszélyt rejthet magában, még egy olyan országban is, mint a Szovjetunió, ahol diktatúra áll fenn. A szovjet polg. perjog „eredetiségét", de egyúttal hiányosságát jelenti még, hogy a keresetfajtákra nézve osztályozás nem áll fenn, valamint, hogy a mulasztási eljárás nincsen szabályozva. Mindkettőről már részletesebben szó esett. Antiindividuális szellemre vall az is, hogy a tanú csak akkor tagadhatja meg a vallomástételt, ha azt az állam érdeke kívánja, vagy ha ezzel hivatalos titkot árulna el. Privát okokból tehát tanúvallomás megtagadásának helye nincs; legfeljebb, ha a tanú érdekelt — a bíróság a tanuzás alól felmentheti. A rendelkezési elv háttérbeszorítását jelenti még, hogy az újrafelvételi eljárásnál igen nagy kezdeményező szerep juthat az államügyésznek és a bíróságelnökének. Nem látszik helytelen eljárás meghonosításának a per bírósága részéről a hozott ítéletnek kérelemre történő hivatalos magyarázása. Annál több vitaanyagot szolgáltathat ellenben a szovjet per jogorvoslati rendszere, de azok közül is az egyik „legeredetibb" jogalkotás, a felügyeleti eljárás. Ez bármennyire is a nem képzett bírói kar jogi 38) A szerző felfogásával ellentétben Popov idesorolja azt a rendelkezést is, amely megengedi, hogy ha a felek valamelyike a folyamatban levő ügyet illetően nem legitimált, akkor az illető a valódi (legitimációval rendelkező) személlyel pótoltassák az eljárás beszüntetése nélkül (166. §.). Csakhogy a szövegből egyáltalán nem tűnik ki, hogy ezt a bíróságnak hivatalból kell megtennie. Sőt inkább az következtethető, hogy itt a diszpozivitás prineipiuma áll fenm s hogy a fenti perbeli mozzanat csak az érdekeltek kérelme, ill. hozzájárulása esetén mehet végbe. Erre vall, hogy a kifejezetten officialitást tartalmazó egyik szövegezést annak idején a törvénnyé vált szövegre változtatták át.