Miskolci jogászélet, 1934 (10. évfolyam 1-10. szám)

1934 / 3-4. szám - Dr. Vanyó Tihamér Aladár O. S. B.: Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona országainak egyházmegyéiről, 1600-1850 [könyvismertetés]

22 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (40) protestáns olvasóban méltán keltenek visszatetszést a Szerző egyes, a protestantizmusról és Lutherrel kapcsolatos kitételei (47. lap), melyek könnyen megingathatják az olvasónak a Szerző tárgyilagosságában és igazságszeretetében való hitét. Ha ezek az agresszív kitételek elmaradtak volna, úgy érezzük, munkája súlyosabbnak és értékesebbnek is találtatott volna. Hinni szeretnők, hogy a Szerzői újabb munkáiban subjektivitását a szükséges korlátok közé szorítja. A püspöki jelentésekhez csatlakozó' Bevezetése harmadik részében Dr. Vanyó Tihamér a magyar püspököknek a Szentszékhez való viszonyával foglalkozik a limina látogatások és püspöki jelentések alapján. Reámutat arra, hogy püspökeink ép úgy, mint a külföldiek is, az V. Sixtus által kötelességükké tett limina látogatásokat csak a legritkább esetben végezték el, amiben a politikai okoknak van főként részük, különösen pedig az udvar és a Szentszék közötti s a XVII. és XVIII. században igen feszült viszonynak. Mária Terézia a püspököknek a Szentszékkel való összeköttetését uralkodói felügyelet alá helyezte, s a személyes látogatásokat nem engedélyezte, II. József pedig teljesen megszüntette a püspököknek Rómával való közvetlen érintkezését. Ami a limina látogatásokat illeti, szabály volt, hogy ezeket a püspök személyesen végzi és helyettest csak akkor alkalmaz, ha akadályozva van. Püspökeink a jelentések szerint sokszor éltek is ezen jogukkal ép úgy, mint a külföldiek is. A XVIII. század utolsó harmadában a római procuratorok, vagyis állandóan Rómában lakó kanonokok vagy más világi papok vagy ágensek helyettesítik a püspököket. Érdekes, hogy hazai helyettesek alkalmazásában is igen gyengén szerepelnek külföldi viszonylatban a hazai püspökségek, nemcsak a jelentések terén és leginkább állandó római ágenseket vesznek igénybe. Mivel a személyes látogatás kötelezettsége püspökeink által csak kis mértékben lett betartva, majdnem kizárólagos a püspöki jelentések fontossága. Ezen a téren messze mögötte maradunk a külföldnek és jellemző, hogy úgy a látogatások, mint helyettesek alkalmazása, valamint a püspöki jelentések terén is a horvát püspökségek vezetnek a hazaiak előtt. Általában igen gyengének kell látnunk püspökeinknek Rómával való kapcsolatát és érintkezését. Püspökeink újra és újra kérnek és kapnak haladékot a jelentés beküldésére nézve és végre is elmarad a jelentés, mint ezt az egri püspökségnél látjuk. A Bevezetés és a benne foglalt értekezés után a könyv legnagyobb részét a legnagyobbrészt csak tartalom, néhol pedig szószerint közölt püspöki jelentések töltik be (65—405. old.), melyek az 1769-1 veszprémi és az 1833-i kalocsai jelentést kivéve, melyek a veszprémi püspöki, illetve a kalocsai érseki levéltárból származnak, valamennyien a Congregatio Concilii római levéltárából valók. A jelentések szövege eredetiben latin, a mellékelt referátumoké pedig olasz. A püspöki jelentések számszerint 68-an, az egyes püspökségek között következőképen oszlanak meg: besztercebányai püspökség 2, boszniai 6, csanádi 1 (Lonovich jelentése 1841-ből), egri érsekség —, erdélyi püspökség 3, esztergomi érsekség 2, fogarasi g. kath. püspökség —, győri 7, kalocsai 1, nyitrai 4, pécsi 4, szatmári 4, szepesi 3, szerémi 1, székesfehérvári 4, szombathelyi 7, váci 8, váradi 2, veszprémi 1 és zágrábi püspökség 8. Ezen jelentések száma az 1600—1850-ig terjedő időre értendő. A közölt jelentések a Szerzőnek a Congr. Concilii levéltárában folytatott öt hónapi kutató munkájának eredményei, memelyek a legkisebb részletekbe menően betekintést engednek az egyes egyházmegyék vallási, egyházjogi, etnográfiai, kulturális és szociális viszonyaiba, az egyházmegyék egyházi intézményeinek működésébe és a jelentést tevő püspökök munkájába, valamint a politikai helyzetbe is és ezen tulajdonságuk s megbízhatóságuk miatt művelődéstörténeti szempontból is fontosak. Az 1600-tól 1850-ig terjedő idő magyar püspöki jelentéseinek összegyűjtésével és ismertetésével a Szerző nagy és dicséretes munkát végzett. Különösen nagy szolgálatot tett azonban a magyar egyházjogi és történeti tudománynak ezen jelentések közzétételével, mert igen nagyértékü és eddig még ismeretlen forrásanyagokkal ajándékozta meg könyvével a tudományos köröket akkor, mikor a püspöki jelentések feltárása és közzététele külföldön már csaknem mindenütt megtörtént. Dr. Vanyó Tihamérban alapos tudású és a felvetett kérdések minden részletével tisztában levő szakembert ismertünk meg értekezése és magyarázatai, valamint a jelentések anyagának ügyes elrendezése és ismertetése alapján. További tudományos munkálkodása elé bizalommal nézünk. Scholtz Gedeon. Vitéz Somogyi István dr. árvaszéki ülnök: A Reverzálisok. Megegyezések a gyermekek vaüására. Budapest, II. kiadás. 1933. 61. 1. A vegyes házasságokból származó gyermekek vallási hovatartozaiiuóságának kérdése évszázadok óta fontos problémája az állam, a társadalom és a különböző hitfelekezetek életének, ütközőpont a vallásfelekezetek egymásközötti viszonyában, mert hiszen egyikre nézve sem közömbös az a körülmény, hogy a más és más valláson levő szülők leszármazottai melyiknek híveit fogják majdan számbelileg növelni. E kérdés régóta aktuális és a gyakorlati élet, valamint az egyházjog szempontjából egyaránt elsőrangú jelentőséggel rendelkezik. Vitéz Somogyi István dr. könyve: ,,A Reverzálisok. Megegyezések a gyermekek vallására" is ezen problémakört igyekszik kimeríteni. Mintáz „Előszó"ban írja: „elsősorban az ilyen (t. i. vegyes) házasságokból származó gyermekek vallási ügyei azok, melyek nemcsak az érdekelt feleket és az egyházakat, hanem a társadalmat és magát az államot is foglalkoztatják, mert bár a vegyes házasságokat és az azokkal kapcsolatos kérdéseket a hitfelekezeti szempontoktól függetlenül ítéli meg, magára az államra nézve sem közömbös az, hogy polgárai miként csoportosulnak felekezetekké, a házasságkötések alkalmával a különböző vallások hívei hogyan és milyen arányok szerint keverednek, a különböző vallású felek házasságából származó gyermekek, különösen a vallásukra nézve köthető megegyezések folytán felekezeti szempontból hogyan oszlanak meg." A szerző tehát összegyűjti az ezzel kapcsolatos és törvényeinkben hol itt, hol ott megjelenő jogszabályokat, „hogy gyakorlati kézikönyvet adjak azok kezébe, akik a gyermekek vallási ügyeivel hivatásszerűen foglalkoznak." (Előszó.) A munka elsősorban gyakorlati célt kíván szolgálni és csak másodsorban tudományost, ezért ismertetésénél is ezt fogom szem előtt tartani.' A négy fejezetre tagolt mű elseje történelmi át-