Miskolci jogászélet, 1934 (10. évfolyam 1-10. szám)

1934 / 3-4. szám - Dr. Vanyó Tihamér Aladár O. S. B.: Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona országainak egyházmegyéiről, 1600-1850 [könyvismertetés]

(39) MISKOLCI JOGÁSZÉLET 21 voltak fontosak, de főleg a papság szegénysége és a nagy távolságok miatt ritkán tartattak. < A tridenti zsinat XXIII. ülésén kötelezővé tette a püspökökre nézve, hogy egyházmegyéjükben szemináriumot állítsanak fel, ahol a papi pályára készülőket 12 éves koruktól neveltessék. A szemináriumokat a püspök két bizottság segítségével vezeti, akik a szellemi és vagyoni kérdésekben állnak rendelkezésére. Nálunk az első szemináriumot 1566-ban Oláh Miklós létesítette, s különösen fontos a római Collegium Germanico-Hungaricum (1580 óta). A magyar szemináriumi mozgalom igazi megindítója Pázmány Péter, az ő hatása alatt zsinataink is foglalkoznak ezzel a kérdéssel és különösen a jezsuiták jutnak nagy szerephez a szemináriumok vezetésében. A jezsuita rend eltörlése után királyi rendeletek szabályozzák a papképzést, különösen Mária Terézia és II. József alatt erős itt az állami beavatkozás. A szemináriumok célja a papi életre való előkészítés, melynek a felszentelés a kapuja, mely egész Magyarországon az egyházmegye címére történik a XIX. században. A szerzetesi intézményről szólva, a Szerző ennek a reformáció idején bekövetkezett hanyatlását a reformációnak, főleg Luther hatásának tulajdonítja. Ez időben ugyanis a szerzetesek fegyelme csaknem teljesen felbomlott s ezt igyekezett a trienti zsinat ismét helyreállítani. Míg a XVI. század annyira megbontotta a szerzetes rendeket, a XVII. században a régi rendek újra megerősödnek, sőt újak is megjelennek. A XVIII. század második felében a felvilágosodás és állami beavatkozás éreztetik hatásukat, a jezsuita rendet feloszlatják s a XIX. században nagymértékű hanyatlás következik be, a szerzetesi fegyelem nem tartozik többé a püspöki joghatóság alá és a szerzetesi szellem elvilágiasodik. A szerzetesrendek magyarországi munkájáról szólva, különösen kiemeli a Szerző XVII. századbeli térítő munkájukat. Megemlíti, hogy a püspökök joghatósága a trienti zsinat értelmében kiterjedt bizonyos tekintetben kolostoron kívül élőkre is, azonban a püspökök e tekintetben sokszor túllépték hatáskörüket. Szinte teljességgel a püspökök joghatósága és felügyelete alá rendeli a trienti zsinat a szerzetesnőket is. Igen érdekes Dr. Vanyó Tihamér munkájának az a része, melyben a trienti zsinat határozatainak a hívők szempontjából való érvényesülésével foglalkozik, különösen azon határozatokat illetőleg, melyek a keresztény élet alapjának, a család intézményének érdekében intézkednek. A házasságjog terén tett újítások közül főként a házasság megkötésére vonatkozó szabályai fontosak, melyeknek be nem tartása a házasság érvénytelenségét vonhatta maga után. A Tridentinum szerint a házasságot a saját plébános, illetőleg a tőle, vagy a megyés püspöktől megbízott más pap előtt kell megkötni s ezt háromszori kihirdetés előzi meg. A Tridentinum ezen fejezetének kihirdetése nálunk nem történt meg, hiszen a Tridentinum általános kihirdetése sem jött létre egy-két egyházmegye kivételével a zavaros közállapotok és a papi fegyelem hanyatlása miatt. Ennek tudható be, hogy ezen rendelkezésekről a hívek sokszor nem is szereztek tudomást. Az 1615-i zengi jelentés' említi pl., hogy ott a házasságot csak otthon, pap nélkül, tanuk jelenlétében kötötték, minden előzetes kihirdetés nélkül. A Tridentinum házassági határozatai nálunk csak a XVII. század végén, vagy a XVIII. s,zázad elején jutottak minden valószínűség szerint érvényre s egészen a polgári házasság bevezetéséig érvényesültek. A Szerző szerint a trienti zsinat házassági határozatai protestánsokkal való házasságok kötésére nézve is éreztették hatásukat, sőt, a protestánsoknak egymásközötti házasságkötéseinél is, utóbbiakat azonban a trienti zsinat határozatai nem kötelezték. A vegyes házasságok szempontjából is érdeklődésre tarthatnak számot a trienti zsinat határozatai. A XVI. században vegyesházasságok még nem fordultak elő, minthogy mindkét fél szigorúan betartotta az erre vonatkozó tilalmat. Magyarországon vegyesházasságról csak a protestánsok elismerése után, a bécsi béke után beszélhetünk. A Szerző szerint a protestánsok kezdték meg a gyermekek vallása tekintetében a vegyesházasságok kihasználását, a kath. plébánosok pedig ennek elkerülésére a kánonjog tilalma ellenére akkor is összeadtak vegyesvallású feleket, ha csak a kath. fél neme szerinti gyermekek vallásuk szerinti nevelése volt is biztosítva, Kollonics rendelete dacára is (1696). Kollonics utóda, Keresztély Ágost csak a protestáns fél részéről adott reverzális ellenében engedte meg a vegyesházasságok egyházi összeadását (1715 és 1816-i rendelete). A reverzális államilag kötelező voltát csak Mária Terézia mondotta ki. A Szerző szerint Mária Terézia ezen intézkedése előtt, a protestánsok „mesterkedései" miatt (?) a vegyesházasságok „mindig a katholikusok kárával" ( ?) jártak s ezért a püspökök egymásután tiltják meg a vegyesházasságok kötését, sőt külön utasításokat adtak többen papjaiknak a vegyesházasságok megkötésének mikénti megakadályozására nézve, ha pedig ez nem vezetne sikerre, külön püspöki engedélyt kötötek ki, maguknak tartva fönn a döntést. A XIX. század első felében a papság még egyházi áldásban sem részesítette a vegyesházasságot (activa assistentia). Ezzel szemben Lajcsák Ferenc váradi püspök, mint erről pásztorlevelében beszámol, csak passiva assistentiában részesíti a vegyesházasságokat, amely gyakorlat azután országszerte alkalmazást talál. A vegyesházasságok kérdése ismételten került az országgyűlés elé. Lonovich József csanádi püspök küldetése eredményekép, aki a király és a magyar és osztrák püspöki kar megbízásából Rómában járt, a Szentszék továbbra is megadta a passiva assistentia alkalmazásának jogát, sőt érvényesnek ismerte el a trienti forma nélkül, tehát a nem katholikus plébános előtt kötött vegyesházasságokat is, ami nálunk, Magyarországon a trienti forma egyedüli uralmának megszűntét jelenti. Dr. Vanyó Tihamérnak a művében közölt püspöki jelentések felhasználásával a trienti zsinat határozatainak magyarországi érvényesüléséről írott dolgozata igen alapos, részletes munka, melynek megírásánál a Szerző kitűnően értékesítette a püspöki jelentések értékes anyagát. Dolgozata befejezéséül még arra mutat rá, hogy a trienti zsinat határozatainak végrehajtása és a zsinati határozatok között nálunk ép úgy, mint külföldön is kisebb-nagyobb mértékű eltérések tapasztalhatók, ami jórészt sajátos magyar viszonyainknak tudható be. Különösen figyelemreméltónak tartja a Szerző a magyar katholicizmusnak a vallási téren tanúsított konzervativizmusát és a pápai szék iránti hűségét. Dr. Vanyó Tihamér dolgozatának tudományos értékének rovására megy, hogy tárgyilagosságát nem tudta következetesen mindvégig megtartani, mert a