Miskolci jogászélet, 1934 (10. évfolyam 1-10. szám)

1934 / 3-4. szám - Büntető sommás bíráskodás Angliában

12 MISKOLCI JOGASZÉLET (30) zal, hogy a kormányzó kinevezését a prágait kormány előzetes javaslatától teszi függővé, a kormányzót a prágai kormány függő szervvé teszi, amely gondolatot még erősebben domborítja ki az az „is" szócska, amelynek beszúrása odavezet, hogy a kormányzó az autonóm országgyűlésen kívül más tényezőnek, nyilvánvalóan a prágai kormánynak is felelős, politikai méltóságból a prágai kormány utasításait követő tisztviselővé válik.23) Ezek a megjegyzések azonban csak elméleti jelentőséggel bírnak. A csehszlovák kormány ugyanis az alkotmány 3. §-ból eddigelé egyetlenegy betűt sem valósított meg. Mielőtt a ma uralkodó tényleges állapotoknak egészen általános vizsgálatához hozzáfognék, röviden érintenem kell a csehszlovák alkotmánynak a határkérdésre vonatkozó és így az autonóm terület jogi fejlődése szempontjából döntő jelentőségű rendelkezését. A 3. §. utolsó bekezdése értelmében a csehszlovák nemzetgyűlésnek a ruszinszkói határt megállapító törvénye az alkotmány kiegészítő részét alkotja. Ilyen törvényt a csehszlovák nemzetgyűlés mai napig sem hozott. A „generális statútum" II. részének c) pontja szerint24) a csehszlovák kormány azt ajánlot") V. ö. szerzőnek „Die völker- und staatreehtliche Laae Karpatho-Russlands" e. tanulmányát. („Nation und Staat." 1929.^ éVf. 4. sz. 235—236. 1.) Peska szerint az, hogy a csehszlovák alkotmány szerint a köztársasáo: elnöke a ruszinszkói országgyűlés törvényeivel szemben az abszolút, a csehszlovák parlament törvényeivel szemben ellenben csak a szusznenziv vétó jogával bír, nem szerződésszecrés, mert a jzerződiés ezt sem közvetlenül, sem közvetve nem tiltotta mes: és az állam egységének természetes folyománya, (dr. Zdenek Peeka: „Národni mensíny a Ceskoslovensko." Bratislave, 1932. 209. 1.) Ezzel szemben elég arra utalni, hogy a szuszpenziv vétó semmiképpeiü nem ellenkeznék az állam ejrységével és hocry a szerződés, midőn a központi és a ruszinszkói országgyűlést ceyformán „diéte"-nek nevezi, az utóbbit — az autonóm hatáskörben — egyenjogúsította a/, előbbivel, amiből a/. i> következik, hogy az államfő az autonóm országgyűléssé] szemben nem bírhat több jogarai, mint a központi parlamenti el szemben. Dör<re helyesen állapítja meg, hogy a csehszlovák alkotmány szóhan forgó rendelkezése ellenkezik a szerződéssel, mert az autonómia lényegébe ütközik. (I. ma. 104. 1.) A cseh jogász ama véleménye, hogy az ,,is" szó beszúrása szintén inem szerződésszegés, mert ,,ha a kormányzónak általában Ruszimszkó, nem pedisr csak az autonóm közigazgatás élén kell állania, úgy elkerülhetetlen, hos^r központi felügyelet alá tartozzék, mert különben az állam egysége nem volna biztosítva" (i. rn. 209. 1.) ugyancsak helyt nem álló. Mert a szerződés egy szóval sem mondja azt, hoíry a kormányzónak ,,Ruszinszkó élén kell állnia''. A szerződés az autonómiát szabályozza, nem pedig az állami véírrehajtóhatalomnak a nem autonóm ügyekben való gyakorlását. A kormányzói intézményről is csak aninyiban rendelkezik, amennyiben az az autonómia szerve. Ebben a minőségben pedig kizárólag az autonóm országgyűléssel szembeni felelősségét állapítja meg, tehát a szerződéssel ellenkezik minden olyam rendelkezés, amely a kormányzót az autonóm hatáskörben akár a csehszlovák kormány, akár az államfő, akár pedig a központi parlament felügyelete alá helyezi. Az állam egységét pedig a szerződés maga is szem előtt tartotta, sőt kifejezetten hangsúlyozta is és ha ennek ellenére a kormányzónak kizárólag az autonóm országgyűléssel szembeni felelősségét állapította meg, úgy ezt nem tartotta összeegyeztethetőnek az állam egységével. Azt, hogy a szerződés 13. cikk 2. bekezdésének megfelelő rendelkezés az alkotmányban hiányzik, Peska is „eltérésinek" minősíti és igazolni sem próbálja. (210.1.) M) Ez Epstein német fordításában (i. m. 666. 1.) így hangzik : ,,Weil ein Teil des rutheinischen Volkes auf dem von der Friedenskonferenz festgelegten slowakisohen Gebiete eine Minderheit bildet, empfahl die tschechoslowakische Regierung den Reprasentainten beider Völker, sich über eine allfallige Angliederung des zusammenhángenden ruthenischen Gebietes zu dem autonómén ruthenischen Gebiete, zu einigen", ta a ruthén és a tót nép képviselőinek, hogy az öszszefüggő ruthén területnek az autonóm ruthén területhez esetleges hozzácsatolásáról egyezzenek meg egymással. A generális statútum ennek szükségességét azzal indokolja, hogy a ruthén nép egy része a békekonferencia által megállapított tót területen kisebbséget alkot. A generális statútum, mivel azt a csehszlovák törvények és rendeletek gyűjteményében nem hirdették ki,2r-) a csehszlovák alkotmány jogforrásának nem tekinthető. Elemzése azonban két okból is tanulságos. Először azért, mert azt a látszatot keltheti, mintha a határkérdés szabályozásának elmulasztásáért a felelősség nem a csehszlovák kormányt, hanem kizárólag a ruthén és a tót nép képviselőit terhelné. De vájjon kik is ezek a képviselők? A ruthén és tót népet a csehszlovák alkotmánynak egyetlenegy rendelkezése sem nyilvánítja és nem ismeri el kollektivitásnak, közjogi személyiségnek, sőt a tót néDtől még etnikai és szociológiai kollektivitásának elismerését is megtagadja, hiszen a „csehszlovák" nemzet fikcióján alapul az elsőtől az utolsó betűiéig. Csehszlovák alkotmányjogi értelemben nem létezvén tót és ruthén nép, e népnek, mint olyannak képviselői sem lehetnek. A tót és ruthén parlamenti képviselők a cseh alkotmányjog szempontjából nem a tót és ruthén népnek, hanem csupán a választók egy, többségben történetesen tót és ruthén nemzetiségi csoportjának, pártjának képviselői. Másfelől a generális statútum a békekonferencia által megállapított határra hivatkozik. De ha a békekonferencia valóban megállapította volna a tót-ruthén határt, akkor miért utalna a statútumnál egy félévvel később kelt alkotmány egy olyan törvényre, amelyben a csehszlovák nemzetgyűlés csak ezután fogja megállapítani az autonómterület határait? Csupa ellentmon dás, amelynek összekuszált szálai mögött azonban a gyakorlott szem igen hamar megpillantja a logikai ellentmondásokat. Flachbarth Ernő dr. (Folytatjuk.) Büntető sommás bíráskodás Angliában A sommás bíráskodást Angliában írott törvények, az úgynevezett „Statute Law" szabályozzák. Ennek felemlítése magyar szemszögből nézve feleslegesnek látszhatik, de értelmet ad e kijelentésnek az a tudat, hogy Angliában az Íratlan jog — a Common Law — ma is nagy szerepet játszik, olyannyira, hogy Angliának sem anyagi, sem eljárás jogi codexe máig sincs; az erre irányuló több évtizedes kísérletezés mindezideig sikertelen maradt. (Némi vigasz, csak gondoljunk a mi magánjogi törvénytervezetünkre.) # * # A summary Jurisdiction Act 1848. az első törvény Angliában, mely megnyitja a sorát a sommás eljárást tárgyazó, kiegészítő és módosító törvényeknek. Ez eljárás tehát még egészen új hajtása az angol jogfejlődésnek. Itt természetesen angol történeti távlatot kell szem előtt tartanunk, mert ahol ma *) Epsteinnek a „generális statútum" szövegét a csehszlovák belügyminisztérium bocsátotta a rendelkezésére (I m .-.l;\A ..statútumot" Hennocquc francia tábornok prok'arnacio formájában hozta nyilvánosságra. (V. ö Peska i m