Miskolci jogászélet, 1934 (10. évfolyam 1-10. szám)

1934 / 1-2. szám - Mikor foghat helyt a perköltségekben való egyetemleges marasztalás

(15) MISKOLCI JOGASZÉLET 15 tásáról gondoskodni, különben beáll a jogrendnélküliség állapota, — az anarchia. i A legitimizmus agitációjában így a jogi és a politikai motívumoknak öszezavarása állapítható meg. Nem lehet ugyanis a jogalkotással szemben természetszerűleg megengedett, de a jogrend keretei között feltételezett politikai akció szabadságából a jogrenddel szembeni állásfoglalás szabadságára következtetni. Ez ugyanis már jogellenesség, amit a még olyan helyes és célszerű politikai szempontok sem minősíthetnek jogszerűvé. A jogrendet tehát meg lehet ugyan változtatni, de ez mindig a jogrend mögött rejlő társadalmi hatalmi energiákon múlik s az annak megváltoztatását a jogrend keretei között célzó politikai törekvés és az azzal való közvetlen szembehelyezkedés ezeket az energiákat természetszerűleg és logikusan kiváltja. Ha viszont) ezek a hatalmi energiák nem bizonyúlnak elég erősnek a jogrend ellen intézett jogszerű és jogellenes támadások leverésére, ez esetben a hatalmi energiák átcsoportosulásának az esetével állunk szemben s új jogrend alakúi ki. I Midőn tehát a legitimizmus Habsburg Ottót örökös királynak hirdeti s ezzel nyíltan és szándékosan szembehelyezkedik a ma érvényes jogrenddel, a jogi hatalom mai birtokosain múlik, hogy ezt a támadást tudják-e visszaverni, melynek során és eredményeképen a magyar büntető törvénykönyv rendelkezései kerülnek szükségképen alkalmazásra. Sikerrel kell járnia a jogrend ellen intézett ilyen támadásnak s megfelelő új jogrendnek kell kialakulnia, hogy a jogrend ellen támadók mentesülhessenek a büntető sanctiók alkalmazásától. VI. összesítés. Mi a kifejtettek szerint — hogy összegezzük az egész fejtegetésünket — nem látjuk fennforogni a trónfosztó törvény alkotmányjogi érvénytelenségét, — a legitimizmus ezen jogi sarktételét. Nem látjuk pedig fennforogni — mint már részletesen kifejtettük — azért, mert a törvény érvényességi kellékéül alkotmányjogilag megszabott alaki kellékek e törvénynél is hiánytalanúl megvannak s a szuverenitás fennforgó eszmei tartalmi sérelme pedig, mint politikai mozzanat, csak maga a szuverén által mérlegelhető s célszerűségi belátásától függőleg a törvény ezen a címen — ha a szuverenitást sértőleg korlátozó körülmények már megszűntek esetleg hatálytalanítható. Mindaddig azonban, míg a szuverén annak megváltoztatását nem eszközli, — mert talán nem is eszközölheti — a törvény kötelező ereje minden kétségen felül áll s a rendelkezéseibe ütköző cselekmények és mulasztások sanctióval fenyegetett jogsértő tényeknek minősülnek. • De nem fogadhatjuk el az ú. n. alaki jogfolytonossági elméletet sem, mert ezen elmélet nem a jogfolytonosság fogalmi lényegének a meghatározását eszközli, hanem azt az intézményszerű modust jelöli meg, mellyel a jog folytonossága a legjobban biztosítható. Viszont ez a módus a maga elvi teljességében nem valósítható, de megállapíthatólag nem is ez a lényegi cél, hanem az ezzel a jogfolytonosságnak minősített elvi követelménnyel csupán tetszőlegesen fedezni akart tárgyi jogszerű konkrét alanyi jogosultság, — a pragmatica-sanctió _ sértetlenségének a biztosítása, minek azonban a tárgyi jogszerű intézményes alkotmányi jogfolytonossággal kapcsolata nincs s propagálása jogelméletileg nem minősíthető az alkotmányi intézményes jogfolytonosság biztosításának, i Ezekben a vonatkozásokban azonban a legitimizmusnak csupán jogtudományos és elméleti alkotmánypolitikai pilléreiről mutattuk ki azok téves helytelenségét, de nem érintettük azt a gyakorlati politikai kérdést, hogy politikai győzelme szolgálja-e vagy sem a nemzet jólfelfogott érdekeit. Ezzel a kérdéssel, mint politikummal, nem foglalkoztunk s azt érvelésünk és eredményeink helyességének felvétele mellett is, nyitott kérdésként hagytuk meg. Tettük pedig ezt annál is inkább, mert vitázni csak a gyakorlati kérdések elméleti vonatkozásaiban lehet, mert itt rendesen mégis van egy igazolható konkrét, vagy legalább logikai fixpont, mely tárgyi mértéke lehet az álláspontok helyességének, míg magának a gyakorlati kérdésnek az eldöntése a társadalmi erőviszonyokon múlik s az eredmények igazolnak. « Szontagh Vilmos dr. Mikor foghat helyt a perköltségekben való egyetemleges marasztalás A polgári perrendtartás a perköltség kérdésének a rendezésénél különböztet aszerint, hogy egy felperes és alperes vagy több felperes és alperes szerepel a perben. A több felperes vagy alperes vagyis a pertársak költségben való marasztalását illetőleg a Pp. 429. §-ában akként intézkedik, hogy: ,,Pertársak az eljárás költségét rendszerint fejenkint egyenlő részekben térítik meg. A részesedés nagyobb különbözősége esetében a bíróság a költséget a részesedés arányában megoszthatja, i Olyan pertársak, akikre nézve a per tárgya oszthatatlan, vagy akik egyetemlegesen jogosítvák, vagy kötelezvék, a perköltségben egyetemlegesen marasztalandók. Egyik pertársnak külön támadó vagy védő cselekménye következtében felmerült költség a többit nem terheli." i Amint látjuk a Pp. több felperes, illetve alperes vagyis úgy felperesi, mint alperesi pertársaság esetére is általános szabályként a 429. §. 1. bekezdésében a perköltség tekintetében a fejenkinti és nem az egyetemleges marasztalást mondta ki. Ennek a rendelkezésnek a magyarázatát a törvény indokolása szerint az a körülmény képezi, hogy a több pertárs javára vagy ellen folyó per tulaj donkép több per és az így folyó per rendszerint mindegyik pertársra nézve külön döntendő el, aminek pedig csak az lehet a következménye, hogy a perben felmerült költség is rendszerint fejenkint állapítandó és osztandó meg a perköltségben marasztalt pertársak között, még pedig egyenlő részvétel mellett egyenlő részekben, különböző részvétel mellett a részvétel arányában. A 429. §. 1. bekezdésének helyes értelme szerint a felperesi vagy alperesi pertársak a perköltségnek a fejenkinti egyenlő részekben való megfizetésében azért marasztalandók, mert a pertársak és az ellenfél közötti perben bár a több pertárs javára vagy ellen folyó per lényegileg több