Miskolci jogászélet, 1933 (9. évfolyam 1-10. szám)

1933 / 6. szám - Az ügyvédi díj megállapítása iránti eljárás jogi természete

1 MISKOLCI J OGASZáLBT (60) gyát általában nem képezi. Szemben a döntvény álláspontjával, azt, hogy a törvény a jogosság vizsgálatát ebben az eljárásban általában ki akarja rekeszteni, nem látom indokoltnak azzal, hogy a hozott végzés csak megállapító jellegű, vagyis nem végrehajtható okirat, mert hiszen a Pp. 130. §-a alapján indítható megállapítási perben hozott ítélet sem végrehajtható s csupán azért zárni ki a jogosság vizsgálatát, illetőleg az ebben a kérdésben való határozást, mert — mint az indokolás mondja — nincs szükség arra, hogy az eljárás olyanra is kiterjedjen, ami csak akkor lenne fontos, ha marasztaló (végrehajtható) határozatot kellene hozni, nem is lehet, mert akkor a megállapítási pereknek egyáltalában nem volna jelentősége s így értelme s a jogosság kérdésében való s egy másik eljárásban meg nem támadható megállapítás hiányában sohasem háríttatnék el a per, amely cél pedig a díjmegállapítási eljárás létesítésének és létjogosultságának egyedüli indoka. A Ppé. 18. §-ának nem is az az intentioja. hogy a díj megállapítási eljárás bírósága a jog fennállása iráni ne határozzon. Ezt csak akkor mellőzheti, ha a megállapítás az előtte lefolyt eljárás adatai alapján nem történhetik meg, vagyis a törvény csak a bizonyítást szorítja szűkebb körre, ami más peres eljárásoknál is előfordul, s maga a döntvény indoka is elismeri, hogy a Ppé. 18. §-ának 4. és 5. bekezdésére alapított kifogások végső elemzésükben a díjkövetelés (tehát a jog) fennállására vonatkoznak. Ámde ebben a vonatkozásban a bíróság a jogosság iránt mindig köteles határozni, mert a megállapításban a fél külön utasítása hiányában (tehát kifogás nélkül) is figyelembe kell venni, hogy az ügyvéd cselekménye, vagy eljárása indokolt volt-e és hogy azt a rendes ügyvéd gondosságával teljesíteni kellett-e (Ppé. 18. i. 4. b.). Tehát, ha a bíróság az ebben az eljárásban meg nem állapítható tény, pld. a fizetés, elengedés stb. miatt, melyet a fél a jogosság ellen hoz fel, a jognak ez alapon való fenn, vagy fenn nem állása iránt nem határozhat is, de az összegszerűséget megállapítja, anélkül, hogy az eljárás stb. indokoltságát vizsgálná, a törvény ellenére jár el, mert az indokoltság (tehát a jogosság ilyen vonatkozású fen? állása), mindig eldöntendő.11) Ha pedig a bíróság ebben a kérdésben is határoz, aminthogy a törvény értelmében köteles is hatá rozni, akkor a jogosság vizsgálata nincs kizárva. Ilyenkor t. i. ha az id. §. 5. bekezdésében említett egyéb tény megtörténtét nem tudja kideríteni, helyesebb az összegszerűség megállapítását is mellőzni, amint ezt a törvény id. bekezdése rendeli is, mert az összegszerűség megállapítása esetében a perben kétséges lehet, hogy abban a megállapításban az indo koltság stb. tehát a jog ilyen irányú fennállásának megállapítása bennfoglaltatik-e s így a per bírósága ezt a kérdést esetleg újból vizsgálat tárgyává teszi, hivatalból, vagy a fél kifogása folytán, vagy esetleg, ez is képzelhető, az összegszerűség megállapítást nyer, anélkül, hogy az indokoltságot stb. bármelyik bíróság vizsgálta volna. ") V. ö. Neumann: i. m. 334. 1. s. 10. jegyz. szerinte is, mihelyt az illetmények meghatároztattak s ezzel megállapíttatott, hogy a felszámított költségek szükségesek, vagy legalább célirányosak voltak, az a kifogás, hogy a képviselet a léi meghatalmazása ellen vitetett s hogy emiatt az utóbbi kárt szenvedett, nincs megengedve, L. még Kovács M.: A polgári perrendtartás magyarázata. Budapest. 1031. II. kiad. 1(137. I. A döntvény indokolásából t. i. erre lehet következtetni, mert mint mondja, ha a bíróság a díjat és kiadást megállapította és végzését a 18. §-ban foglalt eljárási szabályok megtartásával hozta .ez a végzés is csupán az összegszerűség kérdésében, vagyis abban irányadó, hogy bizonyos tevékenységnek, vagy kiadásnak mennyit tesz ki a pénzben kifejezett ellenértéke, s a fél a szabályszerű megállapítás ellenére sincs elzárva attól, hogy a perben a jogalap köréből eredő kifogással védekezzék. Éppen így az ügyvéd is pert indíthat a fél ellen olyan díjnak és kiadásnak a megfizetésére, amelynek megállapítását a bíróság mellőzte. Az, hogy a bíróság az összegszerűség kérdésében határozzon, annélkül, hogy a jogosság iránt is határozott volna, mint már mondottam, ellentétben áll a Pp. elvi álláspontjával s ellentétben áll a Ppé. 18. §. 4. bekezdésének rendelkezésével s hogy ez csakugyan nem lehetett a törvényhozó célja, az következik a Pp.-nek a perköltségekre vonatkozó szabályokat illető indokolásából is. Ebből u. is kitűnik, hogy a német perrend 104—106. §§-ainak rendelkezéseit, melyek a perköltségek utólagos felszámítására s azzal kapcsolatos eljárásra vonatkoznak, azért is nem tartja célszerűnek, mert az ilyen utólagos eljárás felesleges munkával terheli a bíróságot, mert kénytelen kétszer foglalkozni az üggyel. A bíróság pedig akkor is felesleges munkát végez, ha az összegszerűséget megállapítja, a jogosság kérdésének vitatását pedig lehetővé teszi, holott a díjmegállapítási eljárásnak az volna az egyedüli létjogosultsága, hogy a pert lehetőleg elhárítsa. Ez pedig ilyen felfogás mellett nem következik be. A bíróságnak emellett nem az a feladata, hogy egy akadémikus vitát döntsön el, hanem, hogy declarálja, hogy. a jog valóban fenn áll, vagy nem áll fenn, persze a díjmegállapítási eljárásban a 18. §. 4. bekezdésében meghatározott vonatkozásban. Emellett a 18. §. a díjak és kiadások megállapításáról s nem azok összegének meghatározásáról, vagy megbecsléséről rendelkezik, az alap és mennyiség szerint elválasztható követeléseknél pedig a megállapítás alatt, és pedig elsősorban, az alap megállapítása értendő, ami kitűnik az id. §. 4. bekezdéséből is, amikor egyrészt az indokoltság stb. megállapítását rendeli (jogalap iránti határozás), azután pedig azt, hogy a díj megállapításában figyelembe kell venni az ügy tárgyának értékét, vagy egyéb jelentőségét, továbbá az ügy helyes ellátására és az ahhoz szükséges előtanulmányokra és eljárásokra megkívánt időt és szellemi munkát is (összegszerűség, mennyiség iránti határozás.). Erre a döntvényre egyébként még visszatérünk.15) IV. A Kúria P. VI. 2829/1926. sz. határozatában") kimondotta, hogy a költség iránti per folyamatba, tétele nem akadályozza a Ppé 18. §-a alapján előterjesztett kérelem érdemi elbírálását és a díjmegállapítási kérelem felett hozott perenkívüli jogerős határozat a behajtási per bíróságának érdemi döntésénél figyelmen kívül nem hagyható. Egy másik alkalommal pedig17) úgy határozott, hogy az ügyvédi járandóságnak a Ppé. 18. §-a alapján történt megállapítása azzal a hatállyal bír, hogy azt a behajtás iránti perben összegszerűség szem. ") l. lentebb XI. és XV. alatt. ") Perj. D. T. XIII. k. 62. 1. ") P. VI. 4317—1928. Perj. D- T. XIV. k- 86- I-