Miskolci jogászélet, 1932 (8. évfolyam 1-10. szám)

1932 / 7-8. szám - Stefan v. Szászy: "Der Parteiwille und die Bestimmung der lex obligationis in der ungarischen gerichtlichen Praxis [könyvismertetés]

(69) MISKOLCI JOQÁSZBLET 13 ez az új módszer megnehezíti a jogtanuló helyzetét és sokkal nagyobb feladatot ró a kezdő jogászra. Rövid bevezetőjében megismerteti az olvasót áz institutio és pandekta elnevezésének fogalmaival, azt megelőzőleg pedig a római jog tanulmányozásAho szükséges tudományos és irodalmi segédeszköz') részletes felsorolását adja a szokásos rövidítése I megjelölésével. A 7—32. oldalakon, /. részként, jogszabályt cím alatt a jogi alapfogalmakat ismerteti, amelyre nálunk elengedhetetlen szükség van, mert hazai jogi oktatásunk rendjében a római jog az első évfolyamon van felvéve, így teljesen kezdő ifjaknak, a római jogba való bevezetését meg kell előznie egy az általános jellegű jogi fogalmak megismertetését célz í résznek (a jog, tárgyi és alanyi jog, jogszabály, jogviszony, stb.). A könyv //. része, mely a 36—109. lapokig tart, a római magánjoghoz a történeti bevezetést tartalmazza. A római magánjog egyes intézményeinek könnyebb megértése és helyes értelmezésének me könnyítése céljából, általánosan elfogadott szok'. nak hódol a szerző, amikor műve elején jogtörténe bevezetőt nyújt. A római jog fejlődését magában foglaló közel egy évezredes időt négy periódusra osztja a szerző, ú. m. I. az ősi államszervezet kora II. a köztársasági államszervezet kora (510—31. K. e.), III. a principatus kora Augustustól—Diokl° tianusig (31. K. e.—305. K. u.), IV. az abszolutisztikus császársági államiszervezet kora (305—565. K. u.)-ra. Ezen korszakokat figyelembevéve, foglalkozik az egyes periódusok jogforrásaival, illetve azon ma_ gistratusokkal, amelyek hivatva voltak az egyes korszakokban jogszabályok alkotására. Befejezi a jogtörténeti bevezetőjét, Justinianus kodifikációját követő korszak, jogforrásainak ismertetése úgy a bi. rodalom keleti, mint nyugati felében. A III. részben, a 109—142. lapokon, a jogalany, nyal és az ezen tárggyal összefüggő kérdésekké! (status libertatis, civitatis, familiae, jogképesség és cselekvőképesség, jogi személyek) foglalkozik a szerző, a IV. részben (142—182. lapok) a jogszerzés tényállásaival ismerteti meg tanítványait (jogi tények, a jogügyletek, képviselet és tilos cselekmények), a munka V. része (182—243. lapok) a perjog címet viseli s benne eléggé részletesen ismerteti meg olvasóit a római perjoggal. Kimerítően tárgyalja a ,,per legis actionem agere" és a ,,per formulám agere" peres eljárást, az extraordinaria cognitiot és a végrehajtási eljárást. Az előttünk fekvő munka érdeméül tudható be az, hogy szerzője különös figyelmet szentel a római jogi történeti iskola tudományos eredményeinek s ily irányú továbbkutatásra ösztökélőleg hat. Szerzőnk más irányú munkásságával (az Interpolatiós kutató módszer) is bebizonyította, hogy nagy fontosságot tulajdonít a romanisztika szempontjából lényeges történeti fejlődésnek s nem engedi a genezis kérdését dogmatikai kérdésekkel elhomályosítani. Habár hazai tankönyvirodalmunk egy néhánv jeles tankönyvvel rendelkezik már, mégis örömmel üdvözöljük szerző új tankönyvét, mert kifejezett célja az,~hogy a római jogi búvárkodás iránti kedvet felébressze, a „jogtörténeti és jogdogmatikai problémák serkentő erejének" kellő felhasználása által. Sajnálattal állapítjuk meg azonban, hogy szerzőnk institutio tankönyvében nem szorított helyet „a tiszta római jog és pandektajog mellett a rohanó kor szelleme által meghonosított új irányzatnak: a papyrologia rövid megismertetésének", (1. Pázmá n Zoltán: Kecskeméti évkönyv 186. 1.) mert megítélésünk szerint helyesen állapítja meg Pázmány Zoltán (Romanistáink feladatai; Kecskeméti évkönyv 186. 1.), hogy a „mostani romanistának még papyrologusnak is kell lennie". Mindenben helyeseljük azonban szerző megállapítását, hogy ,,a római jog tanításának, az utolsó évtizedekben fokozódó jelentőségével lépést kell tartania a tanítás intenzitásában is, mert csak ez érlelheti meg azt a jogásznemzedéket, amelyik magánjogi jogfejlődésünkben az idegenszerű elemeket áthasoníthatja. Polgári törvénykönyvünk létesítésének időszakában nagyon megszívlelendő az élő római juristák egyik legnagyobbjának, Bonfante-nak az a megjegyzése, hogy Justinianus jogkönyvei hasonlíthatatlanul önállóbb alkotások, mint a legtöbb modern törvénykönyv. (Storia di diritto romano II. 57.) A felületes compilatio vádja azonban csak azokat a jogászokat érheti, akik a modern törvénykönyvek feü<'í dési összefüggéseit a római joggal elhanyagolják nem azokat, akik a római jog szerves feldolgozásával öntudatosan fejlesztik tovább a jogtételeket. És itt vissza kell, hogy térjünk korunk egyik legnagyobb magyar romanistájának, Szászy Schwarz Gusztáv szellemes megállapítására (Parerga Budapest, 1912. 319. 1.), hogy a római jog stúdiuma nem történeti érdek, nem egy régelmúlt világ szemlélete „nem halott, hanem élő valami a római jog, sőt több mint élő: halhatatlan". Ezen gondolatok jegyében üdvözöljük Személyi Kálmán előttünk fekvő munkáját, mely élő bizonyság ama meggyőződés mellett, hogy „a római jogrt temetni nem engedjük" (Szászy Schwarz: Parerga 319. 1.), mert annak diak'tikai értékén kívül nagy gyakorlati jelentősége is van. örömmel és bizalommal várjuk a munka folytatását. Sztehlo Zoltán d>\ y\ Stefan. v. Szászy: „Der Parteiwille und die Bestimmxmg der lex obligationis in der ungxv.rischeyi gerichtlichen Praxis." (Sonderabdruck aus der „Zeitschrift für aus_ lándisches u. internationales Privatrecht". 5. Jg. 1931. Heft 5. Ss. 767—782.) Jobb volna talán a címben a „lex obligationis" kifejezés helyett a „ius obligationis" szavakat használni. Nagy szolgálatot tesz ez az értekezés úgy a külföldi, mint a magyar jogtudománynak, amennyiben nagymértékben hozzájárul azoknak a problémáknak a tisztázásához, amelyek a magyar nemzetközi kötelmijogban a felek akaratautonomiájának érvényesülésére vonatkoznak. A szerző annak megállapítása után, hogy írott jogszabályok hiányában a felek akaratautonomiáját illetően a magyar jogban egyedül csak a bírósági joggyakorlatra lehet támaszkodni — megemlíti, mikép e téren kialakult szokásjogról csupán a felek cselekvőképességét és az ügylet alakszerűségét illetően lehet szó; míg a kötelmi ügylet érvényessége,